Juan Gabriel Vásquez: Emberi romok [La forma de las ruinas, 2015] – Ab Ovo Kiadó, 2019 – fordította Szőnyi Ferenc – 436 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5640-33-9
„…Egy szörnyetegről beszélek, egy halhatatlan szörnyetegről, egy sokarcú és soknevű szörnyetegről, aki rengetegszer ölt már, és rengetegszer fog még, mert itt semmi sem változott a létezés évszázadai alatt, és nem is fog változni soha, mert ez a mi szomorú országunk olyan, mint egy futókerékben körbe-körbe rohangáló egér.”
– Juan Gabriel Vásquez regényének vége felé olvashatjuk ezt az ismerős érzéseket ébresztő mondatot, mely bizonyosan az Emberi romok egyik kulcsmondata… amihez hosszú és rafinált úton vezeti el a szerző az olvasót.
Többrétegű regény, mely a tényirodalom illúzióját(*) kelti,
miközben legalább annyira szól az íróról magáról, mint az összeesküvés-elméletekről, a politikáról és a politikai gyilkosságokról, melyek újra és újra meghatározzák, megváltoztatják, szétzilálják és újrarendezik a Kolumbiai emberek életét.
- Még egy drogbáró is lehet szociálisan érzékeny!
- Nyilvánosságra hozták a Man Booker-díj hatos listáját
- emberi romok
- ab ovoJön a Száz év magány filmsorozat-változata
- Minden történhetett volna nagyon rosszul is – interjú Ciro Guerra kolumbiai filmrendezővel
Az, hogy Juan Gabriel Vásquez, az író, az Emberi romok című regény szerzője egyben a regény szereplője is, egészen pikáns helyzetet eredményez, hiszen így lehetővé válik, hogy – sok egyéb mellett – a regény arról is szóljon, hogy az író miként és miért nem akar megírni egy regényt „hozott témából”. Persze, azzal, hogy ezt (is) leírja, elkészül maga a regény is, melyet az író vonakodik megírni… az a regény, aminek megírására a regény végén ígéretet tesz.
Politikai thriller a javából,
hiszen a könyv terjedelmileg legjelentősebb része arra keresi a válasz, hogy az 1914-ben baltával meggyilkolt Rafael Uribe Uribe tábornok és az 1948 áprilisában lelőtt Jorge Eliécer Gaitán liberális elnökjelölt meggyilkolásának háttere feltárható-e utólag. Igaz-e, amit a történelemkönyvek állítanak? Lehetséges-e, hogy egészen másként zajlottak a végzetes események? Van-e esély a történet rekonstruálására utólag? Sőt: volt-e, lehetett-e a gyilkosságok után reális törekvés a valódi események rekonstruálására?
Jorge Elieser Gaitan…
Konteó-regény, ha úgy vesszük, hiszen
a regénybeli Juan Gabriel Vásquez biztosnak vélt történelmi tudás birtokában, a konspirációs teóriáktól viszolyogva – tulajdonképpen a véletlenek kényszerének engedelmeskedve – próbálja meg tisztázni a két gyilkosság hátterét. (Közben képbe kerül a Kennedy-gyilkosság, és a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet is.) S ha odáig nem is jut el, hogy a konteó-teóriákat elfogadja, azt mégis kénytelen elismerni, hogy a valóság és a megírt-megszerkesztett történelem közötti szakadékba sok mindent bele lehet gyömöszölni. Szinte bármit.
„Nem tudom, mikor kezdtem észrevenni, hogy országom múltja számomra érthetetlen és sötét, igazi homályos terület, arra a pontos pillanatra sem tudok visszaemlékezni, amikor mindaz, amit korábban megbízhatónak és kiszámíthatónak hittem – a helyet, ahol felnőttem, amelynek a nyelvét beszélem, a szokásait ismerek, amelynek múltját az iskolában és az egyetemen megtanultam, a jelenét értelmezni szoktam, és úgy teszek, mintha érteném – kezdett árnyékok lakta hellyé válni, ahonnan irtóztató lények ugranak elő, amint egy kicsit lankadni kezd a figyelmünk.”
A magyar olvasó számára is fontos az Emberi romok,
akkor is, ha úgy tűnik, hogy Kolumbia történelme egészen más. Hiszen a könyv nem csak a történelem megkérdőjelezhetőségéről ad képet, de arról is, hogy miféle erők mozog(hat)nak az ismerősnek tűnő folyamatok hátterében. Ugyanakkor – és talán ez a legfontosabb – arra is figyelmeztet, hogy a „hivatalos történet” elvetésétől még nem változnak igazsággá a konteók féligazságai. A legfontosabb tudás talán a megalapozott tanácstalanság. A bizonytalanság bizonyossága.
Napjainkban is. Magyarországon is.
***
(*) A regény olvasása közben – lévén szó egy távoli kontinens távoli országáról – fel sem merül az olvasóban, hogy megpróbálja elkülöníteni egymástól a valóságot és a fikciót. Nehéz is nyakon csípni, hogy mit is művel tulajdonképpen Juan Gabriel Vásquez! Például a regény 146. oldalán felbukkanó Senka Marniković nevű szerb írónő, a Szarajevó kísértetei című regény szerzője, aki 2013. december 24-én hunyt el autóbalesetben, valószínűleg csak az Emberi romok című regényben létezik. Tényleg nem lehetünk annyira résen, hogy az regény minden állítását ütköztessük a regényen kívüli világgal, de jobb, ha tudjuk Juan Gabriel Vásquez játszik az olvasóval. Egy komoly és fontos játékot.
