És mi lesz a gyilkos szüleivel?

Szerző: Grozdits Hahó

Közzétéve 2019-07-19

Elina Hirvonen: Elfogy az idő [Kun aika loppuu] – Magvető kiadó, 2019 – fordította Szécsi Noémi – 240 oldal, flexibilis kötés – ISBN 978-963-1438-46-8

Vannak olyan regények, melyeket kikapcsolódásként olvasunk, s vannak azok a művek, amelyek kellemetlenkednek. Elhessegetett kérdéseket vetnek fel, és/vagy olyan utakat mutatnak meg, amelyeken mi is járhatnánk, ha…

Elina Hirvonen regénye, az ELFOGY AZ IDŐ, nem akarja babusgatni az olvasót, és ez így van jól. Elina Hirvonen regénye szembesíteni akar, s olyan dolgokat, jelenségeket és történeteket mutatni, melyek tényleg fontosak. Sokkal fontosabbak annál, mint azt itt, a Kárpát-medencében pancsolva-fröcskölve (fröcsögve?) hinni szeretnénk.

„…
– Ugyanarra gondolsz, amire én?
– ?
– Hogy Mindennek meg kell változnia.
– Természetesen. De hogyan következhet be?
–Fel kell rázni az embereket.
– Hogyan?
– Fegyverekkel.
A legyek zümmögése Aslak hasában lovak vágtatásává változott.
…”

Persze, már azon is érdemes fennakadni, hogy ez az ízig-vérig mai – a magyar olvasók számára mai – regény 2015-ben íródott. Próbálok visszagondolni, de azt hiszem, akkoriban még annyit sem foglalkoztunk a könyvben felvetett kérdésekkel, mint manapság. Pedig, mint az ELFOGY AZ IDŐ megmutatja, már akkor is központi kérdés volt a túlnépesedés, a globális felmelegedés, a terrorizmus, a népvándorlás, a klímakatasztrófa, a segítő szándék, az értékek és célok elenyészése elleni küzdelem… és itt akkor is a magyarság mibenléte körüli ásatag agybajt nyomta a politika. Ijesztő a kontraszt aközött ami a világban valóban (!) zajlok és aközött, ami a magyar médiából ömlik-folyik-zúdul.

…és az, hogy mihez lehet kezdeni egy olyan világban, melyről nyilvánvaló, hogy a vesztébe rohan. Van-e olyan tett vagy tevékenység, amellyel a saját lelkiismeretünk elhallgattatásánál többet tehetünk? Mihez kezdhet az, aki önmagán messze túlmutató céljai eléréséhez nem talál megfelelő eszközt?

A regény központi figurája a huszonhét éves Aslak,

aki Helsinkiben tüzet nyit a gyanútlan járókelőkre, négy embert megsebesít. Milyen út vezet el eddig a pontig? Ki a felelős, van-e felelős? És mi történik a szüleivel? A terror áldozataival, s az áldozatok hozzátartozóival mindenki könnyen azonosul. De mi vezet egy elkövetőt? Mit élnek át az okokat kereső szülők? Mit él át az anya, aki környezetvédelmi aktivistaként azokkal a problémákkal foglakozott, amelyekre a fia ezt a radikális – és nyilvánvalóan téves – választ adta? A regényből – mert Aslak testvére is megjelenik – az is kiderül, hogy a fiú által bejárt út nem szükségszerű, nem az egyetlen. Aava, Aslak nővére orvos lett, és Afrikában segít azoknak, akiknek nem sok jót hozott a civilizált, európai ember.

Meddig tart az ember felelőssége? Önmagáért? A Hozzátartozóiért/szeretteiért? A világ állapotért?

Elina Hirvonen regénye mesteri munka. Magával ragadja az olvasót, s egészen pontosan beszél az utakról és tévutakról. Valódi problémákkal foglakozik, olyanokkal melyek túlmutatnak az egyén hétköznapi csip-csup ügyein, de mégis személyesek. Ráadásul a finn írónő kitűnően ért a feszültségkeltéshez is, hiszen nagyon hosszan – de nem hosszasan! – ír fontos dolgokról úgy, hogy elodázza/tologatja a lényeget. Az olvasó meg közben rágja a körmét….

(A regény elején, a lövöldözés előtt Aslak még egyszer, utoljára meghallgatja a Nobody Home című Pink Floyd számot.)

„A mosolya könnyed, az ujjai olyan finoman matatnak, mint a légy szárnyai. A város közepén áll egy tetőn, ahová mindig is fel akart mászni. bal kezében félautomata vadászfegyver. Meghökkentően könnyű egy ilyet elemelni egy lőtérnél parkoló autó csomagtartójából. Azóta, hogy belevágott, minden döbbenetesen könnyűnek bizonyult.”