Portrék
A szerda délelőtt Szilasi szemináriumával kezdődik. Ülünk, jegyzetelünk, szokásos a menetrend. Szinte minden mondatnál megkérdezi, jó lesz ez így, van észrevételünk? Ha nekünk nincsen, akkor ő még megkérdi a szerzőt is, aki persze ilyenkor elbizonytalanodik. Aprólékosan halad, ül, vár, keresi a tekintetünket. Az írójelölt tenyere már izzad. Egyszer csak a rektor felkiált, ez egy Oscar-díjas mondat! Imádom ezt a szót! Ezt szeretjük hallani, de azt nem, amikor azt mondja, az egész bekezdést húzzuk ki.
Ebédszünet, csapatunk sorakozik, Pócs Margittal az Ízlelőbe vonulunk. Asztaltársam, Bernát kifejti, ő a zsírosabb ételeket kedveli, nem tudhatta, hogy itt vigyáznak az egészségünkre. Aztán kávé, egy pohár sör a Sédben, ahol az utcai táblán a felirat:
”Nem a berúgás a cél, de az út ide vezet”.
A Magasiskolában kettőkor Darvasival elemzünk. Sorkiemelővel, tollal jelölt, bekarikázott jelzéses írásaink a tanári asztalon. Meglesem az írásom, zöld, kék jelölések rajta. Tegnap még csak két szót kellett javítanom. Rektorunk állva olvas, járkál. Opciókat javasol, meg lehet őt győzni (néha). Na most akkor tőle nem kapok Oscar-díjat, nem tartja örkényinek a mondataimat? Ő másképp látja a szöveget, és ez így jó.
Vármegyeháza, délután 16 30: „Gabrielly György és Poletti Lénárd” címmel Németh Gábor és Szilasi László beszélgetése az első program. A festett díszletek a falakon mindig elbűvölnek. Jegyzetelünk, figyelünk, rektorunk újabb oldalát ismerhetjük meg. A nap fénypontja a Mészöly-díj 2006-os díjazottjáról, Győrffy Ákosról készült portréfilm megtekintése. Előtte Dicső Zsolttal, a PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesület vezetőjével beszélgetnek az alkotók, Kis Pál István, Gacsályi József és Pomsár Tamás.
A vágóképek, a versek idézetei, a könyvekből olvasott sorok gyönyörű kompozíciót alkotnak. A havas táj, a Duna hömpölygése és a megfontolt beszéd mindegyikünket valósággal elsodort. Ott élünk Ákossal hosszú percekig az otthonában, élete apró, titkos képei megigéznek.
Kis Pál István tanárként dolgozott, diákjait felkészítve a szavalóversenyekre kihívásnak tartotta Mészöly verseinek előadását. Valahogy így kezdődött… 1994-ben már filmezett. A Városi Televízió emlékfilmek készítésével bízta meg, Baka István vagy Mészöly Miklós életmű-portréja az Illyés Gyula Megyei Könyvtár kezdeményezésére készültek. Már a kilencedik Mészöly-díjas alkotóművészről készítenek filmet társaival együtt. Verseket ír, kötetei jelennek meg, Mészöly „persona non grata” identitását pedig példaértékűnek tartja.
Dicső Zsolt, a PAD egyesület vezetője költő, a város egyik kulturális ikonja mesélt nekem a Magasiskoláról.
A Szekszárdi Magasiskola szervezői Mészöly szellemiségét kívánják már hét éve ebben a formában is ápolni. A Porkoláb-völgyben, Mészöly egykori kunyhója helyén évek óta tervezik egy alkotóház létrehozását, mely ügyet a város aktívan támogat, így az idén a munkálatok már meg is kezdődtek. Mészöly Miklós születésnapja, január 19. több mint egy évtizede ünnep a városban. Az íróakadémia hete már nyári hagyománnyá vált.
Vacsoránk ismét fenséges a Bormúzeumban. Csirkepaprikás, tejföllel, kenyérrel Szilasi-Darvasi módra. Tanáraink felolvasása a teraszon még a tömeges szúnyoginvázió ellenére is lenyűgöző volt.
Pillérek
A csütörtöki nap szemináriumai is igényes munkával teltek. Ugyan egyszer már hallottuk a novellákat, de idei rektorunk felolvasásakor úgy érezzük, mintha nem ugyanazt a művet hallanánk. Másképpen jelennek meg a figurák, minden opció új ötleteket ad. Uzsonnára Pócs Margit lekvárjait kóstolhattuk. Grátisz volt a kinyílt, piros hibiszkusz és a fügebokor érett gyümölcsei.
Margit arról mesélt, milyen pillérek és súlypontok alkotják a Magasiskola alapját. A helyi irodalmi értékek mentése, a kortárs irodalom nagyjaival való személyes találkozás lehetőségének megteremtése a hallgatók, illetve Szekszárd polgárai számára. Mindig vannak állandó helyszínek: a Mészöly-ház, a Babits–ház, a Pollack Kávéház, a Bormúzeum, a Komjáthi-szőlőbirtok, a Heimann Családi Birtok. De minden évben jönnek új kezdeményezések is. Margit személyre szóló ajándékokat szokott adni a hallgatóknak: baglyot, madárkát, angyalokat, párnácskákat, vagyis a helyi pszichiátriai intézet felnőtt gondozottjainak kézműves munkáit.
Délután Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva könyvbemutatóira került sor a Pollack Kávézóban. A zsúfolásig megtelt a teremben Péterfy Gergely ”A golyó, amely megölte Puskint” című regényéről Mészáros Sándorral, a Kalligram Kiadó vezetőjével beszélgetett. „Kilépő” című rádióműsora és egyéb közszereplései is növelik a népszerűségét.
Péterfy-Novák Évát „Apád előtt ne vetkőzz” című regényéről Liebhauser János kérdezte. A tabuk döntögetése, a felszínen jelenlévő családi mételyek, titkok, traumák feltárásában, ami a mű legfőbb erejét képezi, Éva nagyon mélyre ásott. Ahogyan író-olvasó találkozók alkalmából járja az országot, személyesen is ezt tapasztalja, de a számára írt levelek százai is ezt bizonyítják.
Este: Heimann Családi Birtok. Már az új épületrész és a csodálatos kemence is meglepetés volt. A füstölőkamrában pedig megcsodálhattuk a sonkákat, szalámikat is. Nem számítottunk rá, hogy előételnek ezekből a finomságokból is bőven kapunk. Aztán jött a kemencében sült tarja, krumplival. Szomjunkat rozéval és kékfrankossal oltottuk. A naplementére és az estére a koronát a csodálatos táj, valamint a Heimann-birtok ifjú igazgatójának Fazekas Mihály-szavalata tette fel.
Nyelvben égünk?
Péntek reggelre már alig maradtunk. Sebaj, még alaposabban folyhatott a munka. Mivel esett az eső, az esti felolvasás helyszíne – közvetlenül Danyi Zoltán író estje után – a Pollack Kávéház lett. Az első etapban: 100 szó Szekszárd. A második részben – Herr Ágnes finom kolbászai után – a szerzők novelláit hallgathatja a közönség.
A kávé után a Magasiskola idei rektoraitól megkérdeztem, hogyan értékelik a hetet szakmai szempontból, illetve hogyan élték azt meg magánemberként. Szilasi László elégedett volt az írójelöltekkel, mivel keveset kellett javítania, és jónak találta, hogy jöttek fiatalok, összességében pedig sokat nevetett. Örült, hogy a kisfia is vele lehetett. Darvasi László szerint fontos az őszinteség, jó, ha ígéretesek a szövegek, már-már közölhetőek. Fontosnak tartja, hogy legyen a novellákban fikció, a szerző ne saját magáról írjon. Magánemberként is jól érezte magát, tiszteli Szekszárd polgárait, hogy a múltjukért és a mai tehetségekért mennyit tesznek.
A Magasiskola szakmai alapítójától, Szkárosi Endrétől megkérdeztem, mi lesz jövőre? Ösztöndíjat szeretnének létrehozni, hogy a kisebb anyagi erővel rendelkező fiatalokból is több jöjjön. Ha valaki tehetséges, de nincs elég pénze erre a kalandra, azt ezzel segítenék, ösztönöznék.
Délután kisütött a nap, mentünk a Pollack kávézóba. Danyi Zoltánnal Ágoston Zoltán beszélgetett. Az Íróakadémia tagjainak felolvasása után szerencsém volt, megosztotta velem néhány gondolatát az írásról. Eszerint merjünk kockáztatni, mivel az írás lényegénél fogva kockázatos tevékenység. Talán magára is gondolt, amikor ezt a néhány sort kimondta: ha írni kezd, ő maga sem tudja, mi lesz belőle, sebezhetővé válik még saját maga előtt is. Az írásban eljut az ember egy hőfokra, és az olyan érzés, mintha nyelvben égne.
Liebhauser Jánost is faggattam. Miért Mészölyt választották? Mi lehet a titka hét éve a Magasiskolának? Azért választották Mészölyt, mert Szekszárd szülötteként példaszerű életművet alkotott, s példakép lehet most is az egyenes tartásáért, mind esztétikai, mind társadalmi értelemben. Adott a hely szelleme is, a tradíciók, a bor, az állandó segítők készségessége. Minden évben kitalálnak valami újat, de a helyszínek állandóak maradnak. Évenként újabb tapasztalatokkal gazdagodnak, tesznek róla, hogy jobb legyen a szálláshely, igazi műhelymunka folyjon, rektoroknak Mészöly–díjas írókat hívnak. A tervek közt szerepel Heimann „bor-barbár”ünnepének a megvalósítása is.
Késő éjjel utazom haza, az írótársaim még ünnepelnek, hallom a nevetésüket.
