A Pannon Filharmonikusok Kodály-bérletének teljes műsorát itt találod.
Két koncert, hét hónap különbséggel, mégis mintha egymásnak felelgetnének. A novemberi műsor címe Katona dolog, amely három különböző korból és műfajjal idézi meg azt az ördögi spirált, amelybe lecsúszunk, ha átadjuk magunkat az öldöklés és erőszak hatalmának. Poklot teremtünk magunk köré (Haydn), eladjuk a lelkünket a gonosznak (Stravinsky), végül megsemmisülünk (Holloway-Nahum). Vagy ha éppen nem mi magunk, hát a közösségünk, és vele együtt a külső-belső békénk.
A Trianon 100 hangverseny 2020 júniusában éppen a Magyarországot szétszabdaló békeszerződés századik évfordulójára esik majd, témája az emlékezés (Gyöngyösi Levente: Trianon-kantáta), de a fel(ül)emelkedés, továbblépés is (Anton Bruckner: Te Deum). Mindkét koncerten ígéretes fiatal zeneszerzők és kiemelkedő tehetségű szólisták gondoskodnak arról, hogy az élmény szó szerint húsbavágó legyen…
Három énekes
Cser Krisztián fizikusként szerzett diplomát, sokáig nem is tervezte, hogy zenei pályára menjen, pedig a családi háttere adott volt ehhez. Kiskorától fogva énekelt kórusban, már akkor is a basszus szólamban. Később az egyetem mellett képezte a hangját, ösztöndíjat is kapott, végül a fizika szak után a szegedi Zeneművészeti Főiskola magánének szakát is elvégezte. Játszott már Sarastrót, Wotant és Kékszakállú herceget is, sőt, utóbbinak egy egész diplomamunkát szentelt. Talán ez vezette rá arra a megfigyelésre, amit pár éve osztott meg egy interjúban:
Rájöttem, hogy azokban a darabokban, ahol a szerelemnek valamilyen rossz kimenetele van, a férfiakat nem tenorok szólaltatják meg. A tenorokhoz happy end illik. Ha egy bariton vagy basszus hang szerelmes, akkor a szerelmi történet vagy szomorú véget ér, vagy el sem kezdődik, mert a zsörtölődő öreget még a vígoperákban is megviccelik. Az igazi szerelem nekik valahogy nem jön össze.
A mezzoszoprán Wiedemann Bernadett is szívesen elemezgeti az általa életre keltett karaktereket. Harmincéves karrierje során ő is rengeteg főszerepet játszott, többek között Verdi, Puccini és Wagner operáiban, de volt Gertrudis királyné is. A mellékszerepekért is hálás, ezeket a figurákat is legalább akkora erőbedobással és szakmai alázattal kelti életre, mint a főhősöket:
Mi, mezzoszopránok vagyunk a szolgálók, a boszorkányok, a jósnők, és imádom ezeket a szerepeket. Egy operában éppolyan fontosak.
Ő eredetileg óvónőnek készült – habár erről a pályáról letért, de a nevelői képességeit zenetanárként a mai napig kamatoztathatja.
Váradi Marianna is tanít: nemcsak szopránként, hanem a Pécsi Egyetem adjunktusaként és oktatójaként is ismerik a Pannon Filharmonikusok városában. Hosszú út során jutott el a Hajdúságból Pécsre. Miután előbb énekelt, mint beszélt, és kiskorától sok jelét mutatta a zenei tehetségnek, nyilvánvaló volt, hogy a debreceni Konzervatóriumban a helye, majd a budapesti Zeneakadémiára került, ahonnan Németországba is járt kurzusokra. A diplomaszerzését követő évben költözött Pécsre, ahol, a zajos sikerek ellenére, amelyeket arat, színész férjével visszavonult, szerény életet élnek. Talán az az eset írja le leginkább a tehetségét, amely egy Boleyn Anna-előadáson történt meg vele: egy áriája közben a személyzetnek be kellett rohannia a nézőtérre, mert rosszul lett egy néző, de ez a valós dráma sem vonta el a közönség figyelmét arról a drámáról, amit ő jelenített meg éppen a színpadon.
Két zeneszerző
Mind a novemberi, mind a júniusi koncerten felcsendül majd egy-egy vadonatúj zenemű. Gyöngyösi Levente sok kreatív feladatot kapott már pályája során, írt például szimfóniát Illés-dalokból, oratóriumot Debrecen városának, vagy éppen operát a Mester és Margarita alapján. A Pannon Filharmonikusok felkérésére ezúttal a Trianon-kantáta született, amelyről látatlanban (vagyis hallatlanban) is sejthetjük, hogy az erdélyi származású zeneszerző autentikusan, őszintén szólaltatja majd meg a témát.
A másik, „katonás” koncerten pedig Aaron Holloway-Nahum, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány egyik mentoráltja debütál Vernichtung (Megsemmisülés) című művével. A brit zeneszerző, bár még csak harminchat éves, elképesztően termékeny: honlapján száznál is több alkotást találhatunk, amelyek között szerepelnek kamara- és nagyzenekari művek, filmzenék, szólistáknak szánt darabok, illetve egészen különös, kísérletező jellegű felvételek is. A Vernichtung esetében már a munka kezdetén tudta, hogy mely hangszer kerül majd a középpontba, és azt ki szólaltatja meg…
Egy basszklarinétos
Horia Dumitrache szabadúszó zenész, aki, mint szűkszavú életrajzaiból megtudhatjuk, fáradhatatlanul járja Ausztriát, Magyarországot, Romániát, Svájcot, Németországot, de zenélt már Franciaországban és Buenos Airesben is, hol szólistaként, hol pedig különféle formációk tagjaként – jelenleg egy svájci, egy bécsi és egy budapesti zenekar állandó tagja. Tulajdonképpen nem is csoda, hogy hat nyelven beszél folyékonyan. Mégsem a szavak embere ő, interjút csak elvétve ad, inkább hagyja, hogy a zene beszéljen helyette. Na jó, néha azért a zeneszerző is…
