Ruth Hogan: A piros cipellős Sally bölcsessége [The Wisdom of Sally Red Shoes] – General Press Kiadó, 2019 – fordította: Szigeti Judit – 336 oldal, kartonált kötés – ISBN: 9789634522799
A piros cipellős Sally bölcsessége kötet borítója csalóka: a piros női cipők, az úszógumi és a virágok láttán az olvasó azt hiheti elsőre, valami habkönnyű kis nyári regényt tart a kezében, pedig nagyon nem: A könyv két nehéz sorsú nő életét meséli el, a gyász és az abból való kilábalás, valamint az elengedés folyamatát mutatja be, a történet végén pedig hatalmas meglepetés vár ránk.
A General Press kiadónál májusban megjelent regény szerzője az 58 éves angol Ruth Hogan, aki Az elveszett tárgyak őrzője című könyvével debütált. Hogan akkor kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, amikor autóbalesetet szenvedett és nem tudott dolgozni. 2012-ben rákot diagnosztizáltak nála, első könyvét éjszakánként írta, amikor képtelen volt aludni a kemoterápiás kezelések hatása miatt.
A piros cipellős Sally bölcsessége kötet főszereplője Mása, aki 12 éve nem képes napirendre térni élete nagy tragédiája felett, és a bűntudattól vezérelve mindennap kis híján vízbe fojtja magát a városi uszoda medencéjében. Mása a temetőben sétálva megismerkedik egy idős hölggyel, a hóbortos Sally-vel, aki segít neki legyőzni a gyászt és tovább lépni. Eközben megismerjük Alice szenvedéstörténetét, akinek sorsa egészen váratlan módon fonódik össze Másáéval.
„A medence vize ma hat egész három tized fokos, kicsit melegebb, mint a hullaház levegője, de hát egyelőre még nem is vagyok halott”
– ezzel a groteszk mondattal indul Mása története. A piros cipellős Sally bölcsessége első oldalain a sötétben tapogatózunk. Fogalmunk sincs, hogy a főszereplő miért akar folyamatosan vízbe fulladni, ahogy azt sem, ki is az az Alice, utóbbi kérdésre csak egészen későn kapjuk meg a választ.
A szerző szép lassan csepegteti az információkat, és ahogy megismerjük a főszereplő múltját, elkezd összeállni a kép, egyre közelebb kerülünk Másához, majd a könyv egy erős atmoszférájú családi, lélektani drámában csúcsosodik ki. Bár sokat foglalkozik a halállal és a gyásszal, a regény cseppet sem nyomasztó vagy depresszív, a történeten az életigenlés érhető tetten, emellett fontos szerepet kap a humor és az önreflexió is.
A szerző színes, életszagú szereplőket mutat be, tipikus karaktereket, akiket valószínűleg saját közvetlen környezete ihletett meg. A történetben számos önéletrajzi elem is egyértelműen visszaköszön: ahogy a könyv főszereplője, úgy elmondása szerint Ruth Hogan is szeret sírkőfeliratokat olvasni és rajong a viktoriánus házakért.
A könyv azt üzeni az olvasónak, hogy ha nehéz élethelyzetbe kerül, merjen segítséget kérni környezetétől – ehhez Hogan a saját életéből merített ihletet: mint ahogy a kötet végén elmeséli, amikor kiderült, hogy rákos, nem merte elmondani családtagjainak és barátainak, ám a kemoterápia miatt kihullott a haja, nem titkolózhatott tovább. A piros cipellős Sally bölcsessége izgalmas, egyedi hangvételű regény, mely a közhelyek halmozása nélkül mesél fontos és érdekes témáról.
