+ Interjú

Így látja Európát egy magyar és egy finn lány – interjú Jenna Jalonen táncművésszel

A magyar és a finn nyelvre alapoztunk, és ebből jutottunk el a kultúra, sztereotípiák, izoláció, kommunikáció tágabb kérdései felé – mondja Jenna Jalonen a Long Time No See! című előadásról.

Long Time No See!, Trafó, 2019. május 13., 20:00
Avignoni Fesztivál 2018 és Aerowaves 2019 – válogatott előadás
Lában Rudolf díj 2019 – jelölt

Angolul írtam neki, hiszen csak annyit tudtam róla, hogy finn és táncművész. Legnagyobb meglepetésemre magyarul írt vissza, és a beszélgetés is ezen a nyelven kezdődött. Jenna Jalonen ugyanis már élt Magyarországon, először 2008-ban költözött Budapestre. Együttműködése Simkó Beatrix magyar táncművésszel szintén itt kezdődött két évvel ezelőtt, ma pedig közösen jegyzik a hamarosan érkező Long Time No See! című előadást. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a két lány egész Európát hozza el a Trafó színpadára.

Hogyan kezdődött az együttműködés?

A Long Time No See! alapja eredetileg egy kutatási projekt volt, amelyben az európai testvériséget jártuk körbe. Annyiféle különböző kultúra van ezen a kontinensen, és mégis, rengeteg tapasztalatban, élményben mindannyian osztozunk. A magyar-finn nyelvrokonság pedig szinte mitológia, úgyhogy eredetileg ebből indultunk ki, a nyelvre alapoztunk sok szempontból, és így jutottunk el a kultúra, sztereotípiák, izoláció, kommunikáció tágabb kérdései felé. A Duda Éva társulatnál Beatrix és én kollégákból igaz barátok lettünk, és egyértelmű volt, hogy szeretnénk egy előadásban megörökíteni mindazt, amire jutottunk. A testünk, fizikumunk hasonló felépítésű, és érdekes volt, amikor elkezdtünk kísérletezni, hogyan ábrázoljunk identitásokat a színpadon, hogyan áramlik az energia.

(c) Dömölky Dániel

Akkor jól értem, hogy egy táncos előadás a nyelven alapul? Vannak benne szöveges részek is?

Igen, használunk szöveget több jelenetben is, és együtt dolgozunk Vinnai András íróval, de nem annyira az elsődleges jelentésekre fókuszálunk, hanem leépítjük a szavakat, vizsgáljuk a hangzásukat, a szerepüket a kommunikációban, elmeséljük a közös mitológiát, és humorosan vizsgáljuk a két nyelvet egymás mellett, a szerepüket a kommunikációban. A darab fő hangsúlya viszont egyértelműen a tánc, a metakommunikáció, a test mint kifejezőeszköz. A színpadi tér felépítésében a vizuális művész Dömölky Dániel, a hangzásvilágban Gryllus Ábris médiaművész és zenész segítette a munkánkat. A végeredmény egy elég intim, kitárulkozó előadás, ahol rengeteg kérdést vetünk fel mindezen eszközökkel.

Miért ez a cím?

A munkacím „Terv.” volt, ami finnül is jelent valamit:  “Üdv.”. De aztán rájöttünk, hogy nemcsak a mi két országunkról szól az előadás, ezért olyan címet választottunk, amit a szélesebb európai közönség is megért.

(c) Dömölky Dániel

Tényleg hiszel egy nemzeteken átívelő testvériségben?

Szerintem létezik ilyen, még ha a különböző országokban különbözően értelmezik is. Finnországban például népszerű gondolat, hogy nyelvrokonok vagyunk a magyarokkal, de sok magyar nem szívesen fogadja ezt el. Számomra egyértelmű, hogy kell lennie nyelvrokonságnak, mert annyira könnyen tanultam meg a magyart, mintha egy második anyanyelv lenne. Egyébként sok közös vonása van a két országnak: mindketten izoláltak, mindig is be voltak zárva a saját kis nyelv-buborékukba, nagyhatalmak ütközőzónájaként szinte folyamatos megszállás alatt álltak. Nem csoda, ha elég jól megértjük egymást.

Hogyan kezeli a darabotok a sztereotípiákat? Például láttam a trailerben, hogy szerepel benne egy szauna, ami tipikus első asszociáció Finnország kapcsán.

A szauna érdekes szimbólum, mert egyrészt egy forró, lecsupaszító közeg, másrészt nemcsak Finnországra utal, hanem a magyar fürdőkultúrára is. Sok értelmezési lehetősége van, szerintem például egy anyaméhre emlékeztet, amelyben mint két embrió ülünk, majd megnyílik a közönség felé. A problémásabb közös sztereotípiákra is reflektálunk amúgy, a negatív attitűdre, melankóliára, alkoholizmusra, de mindezt úgy, hogy inkább empatikus legyen, mint bántó.

(c) Dömölky Dániel

Hogyan zajlott a munka egy baráttal?

Nagyon jól ment. Habár a hátterünk különböző, de az érdeklődésünkben rengeteg a közös pont, és ez megkönnyítette a munkát. A végén egy egész saját nyelvet is kidolgoztunk, azt hiszem. Az egészet egyfajta játszótérnek tekintettük, ahol nem kell túl komolyan venni magunkat. Bár a koreográfia meg van írva, azért némi improvizációnak is teret ad az előadás.

Azt olvastam, Beatrix ma Németországban él, te pedig Belgiumban. Ezért is fontos számotokra az európai üzenet?

Nagyon fiatal voltam, amikor először elhagytam Finnországot, és mondhatom, hogy Európában nőttem fel. A szüleimmel ellentétben számomra már a nyitott határok a természetesek, a sok nemzetközi tapasztalat, az állandó utazás.

És hol érzed magad otthon?

Jó kérdés. (nevet) Régebben Budapestet mondtam, és mostanában egyre több időt töltök ott, persze Brüsszel mellett. Mivel most visszaköltözöm, így még egy okom lesz, hogy Budapestet nevezzem meg az elsődleges otthonomnak. De nem győzöm hangsúlyozni, milyen szerencsés helyzetben vagyok, amiért ennyi nemzetközi együttműködés részese lehetek, és hogy ilyen sok lehetőségem van az utazásra, a látóköröm és a kulturális ismereteim tágítására.

Így látja Európát egy magyar és egy finn lány – interjú Jenna Jalonen táncművésszel
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top