Réthy Apollinár: Csíksomlyói kalauz – Erdélyi Szalon / Magyarországi Mindszenty Alapítvány / Új Ember, 2019 – 208 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-0047-06-5
Mielőtt valaki belekötne: Csíksomlyó kapcsán a „magyarok Rómája” címet már ellőtték, és, lássuk be, szerényen, az sem kevésbé dehonesztáló Rómára nézvést, mint Mekka Csíksomlyóra tekintve. Ráadásul még ez a mekkás cím is túlzásokkal teli, s jól érzékelteti, hogy a magyar katolikumban még mindig tisztán él a társadalmi dominancia tudata. Talán ebben a különleges esetben, amikor Ferenc pápa értékrendje felülírhatja az ásatag magyar politikai katolicizmus baklövéseit, nincs is ezzel baj. Főleg nincs ezzel nagy gond, ha az olyan (létező) értékek dominálnak, mint a társadalmi szolidaritás, a megbocsátás, a nyitottság a párbeszédre… De nem haladnék tovább ezen a vonalon, hiszen nem ünneprontásra készülnék, s meggyőződésem, hogy protestánsok, zsidók, buddhisták, muszlimok és ateisták is érdeklődve forgathatják ezt a különleges reprint kiadványt.
„A székely nép mindig mélyen vallásos és erkölcsös volt. Hite és erkölcse felett anyai szemmel őrködött a székelyek Nagyasszonya. Szűz Mária Anyja volt e sokat szenvedett népnek, s e nép gyermeke volt a sokszor felkeresett Anyának. Ma mintha a szent Szűz nem vigyázna reánk: hitünkben meginogtunk, erkölcseinkben meglazultunk. Nem csoda: a székely nép már nem borul le oly mélységes hittel és bizalommal kegyszobra előtt, mint régente. Pedig a székely népnek manapság van a legnagyobb szüksége a Szűz Anyára, anyai szívére, anyai kezére, anyai szemére, anyai könnyeire, anyai imájára.
E Kalauz vissza akarja vezetni az eltévedett gyermeket a mindig megbocsátó, irgalmas Anyához, hogy az ő karjai közt megint vallásos és erkölcsös legyen a székely nép, mint régebb volt. Adja Isten!”
– írja a Kalauz bevezetőjében az önmaga által feltett kérdésre válaszként a könyvet író ferences pap, kinek esetében – szemben más Csíksomlyóról szóló kiadványokkal – kevésbé valószínű, hogy kereskedelmi szempontok előznék meg a lelkieket. Pláne 1924-ben, a trianoni döntés utáni ocsúdás közepette.
A könyv legnagyobbrészt imádságok, fohászok és énekek szövegeit tartalmazza, s így gyakorlati segédanyag lehet azoknak, akik részt vesznek az idei zarándoklaton… vagy a televízió segedelmével követik nyomon az eseményt. Bár pontos információkkal nem rendelkezem, de nem hiszem, hogy az elmúlt évszázadban nagyban bővült/változott volna az imák rendje és szövege. Ami újdonság, vagy felbukkant régiség terítékre kerülhet, az bizonnyal belekerül majd a kalauz – ki tudja mikori – következő kiadásába:
A könyv persze nem csak lelki, de gyakorlati útmutatóul is szolgál, s tilalmaival elénk festi a kort, melyben született. Nem minden tanulság nélkül való, nyilván, elsősorban az ideális zarándok, s nem a valós ember képét igyekezett megformálni. De jó esetben tudjuk/tudhatjuk, hogy a tökéletesség az ember életében nem állapot, inkább csak elérhetetlen-elérendő cél, ami felé érdemes (volna) törekedni. A tilalmak és intések persze azt is jól kirajzolják, hogy milyen témakörben volt érdemes megfogalmazni ezeket, s milyen hangsúlyok mentén. Korrajzként sem utolsó a Csíksomlyói kalauz. S ha egy-egy tanács mára jelentőségét vesztette, akkor is érdemes odafigyelni rá, hiszen minden akkori botlás és botorság helyettesíthető ma száz másikkal.
Teljesen komolyan gondolom, hogy a Csíksomlyói kalauz nem csak a zarándokolni vágyóknak, nem csak a katolikusoknak, nem csak a keresztényeknek adhat értékes szempontokat a XXI. században. Érdemes kicsit elcsendesedni… és figyelni. Befelé és – aki ismeri ezt az irányt, annak – felfelé. (Szándékomnál gőgösebb ez az utolsó bekezdés, de igyekszem…)
