Az idei szezonban márciusban még kétszer, áprilisban és májusban pedig egy-egy alkalommal látható a Díszelőadás című darab a Trafóban. A darabról az est háziasszonyát, Kárpáti Lizát kérdeztük.
A Díszelőadás című darabot Kárpáti Péter a kilencvenes években írta, és ez volt 1997 őszén a Bárka nyitó előadása. Kárpáti Péter az általa létrehozott Titkos Társulattal határozott úgy, hogy újra színpadra viszi a Díszelőadást, ezúttal saját rendezésében és főszereplésével.
A darab valóságmagját egy igazi előadás jelentette, mégpedig 1904-ben a Pasteur Intézet megnyitójáé, amelyet az akkor már az őrület határán táncoló Hőgyes Endre vezényelt le. Az előadás eredeti szövegét és Hőgyes jegyzeteit felhasználva írta meg saját darabját Kárpáti Péter, amelynek háziasszonyául lányát, Kárpáti Lizát választotta.
Természetes volt, hogy szerepelsz majd ebben a darabban?
Ez már a sokadik közös munkánk édesapámmal. Az első a Negyedik kapu volt. Ott természetesen jött, hogy én legyek az asszisztens. Ebből aztán következtek a további munkák, komolyabb színészi feladatokkal, és végül így jutottunk el a Díszelőadásig.
Ezúttal az előadás háziasszonya leszel, ami szokatlan szerepnek hangzik.
Valóban! Mivel végig ott ülök a színpadon, és dolgozom: zöldséget hámozok, diót török, tálalok, kötögetek, és a legváratlanabb pillanatokban bele is szólok az előadásba. Főleg az volt számomra a kérdés, hogy mikor hogyan legyek jelen. Az összes mozdulatomnál fel kell mérnem, hogy mennyire zavaró a többi színész számára, mert ha igen, akkor az nem jó jelenlét. Ha viszont jó ütemben lépek be, akkor az sokat hozzáad egy közös pillanathoz.
A premier decemberben volt. Milyen tanulságokkal szolgált az első pár előadás?
Az első öt előadásra általában mindig úgy tekintek, mintha tesztjáték lenne. Elég sok idő telt el a bemutató és a második előadás között, ami nem volt szerencsés. Ugyanakkor szerintem ez a „tesztidőszak” a legizgalmasabb: most már felraktunk egy alapot, már csak élvezni kell, ahogy összecsiszolódunk.
Kárpáti Péter. Fotó: Véner Orsolya
Édesapád írta a darabot, most ő az egyik rendezője és főszereplője is. Nem volt ez sok időnként?
Néha voltak nehéz pillanatok, de többen is segítettünk neki. Eleve ott volt Téri Gáspár, aki az előadás társrendezője és egyik szereplője. Másrészt ott volt Zsigó Anna, a dramaturg. A mi kettőnk munkakapcsolatában is változtatott a próbafolyamat: sokszor ott maradtunk ketten a próbák után, és én voltam Péter külső szeme. Nagyrészt nekem kellett ilyenkor kívülről nézve megbírálni és a helyére tenni az ő térbeli mozgásait. Ez nagy felelősség, hiszen ő nem láthatta magát kívülről. Ezt nem mondanám rendezésnek, inkább csak közösen helyretettünk dolgokat. Fontos még kiemelni Barok Andrea segítségét, aki végzős rendezőasszisztens az SZFÉ-n. Nekem ő volt a legfőbb segítőm. Ahogy a Tótferinél, itt is eljutottunk egy olyan pontra a próbafolyamat alatt, ahol már végig színészként vagyok a színpadon, és ilyenkor képtelenség más feladatra odafigyelni.
Nem jelentett nehézséget a próbák során, hogy édesapáddal dolgozol együtt?
Nem, pedig mindig megvan rá az esély. Sokkal szigorúbb velem, mint a többiekkel. (nevet) Ugyanakkor ez az ötödik munkánk, és azért dolgozunk együtt, mert építjük egymást, tudunk egymásnak újat mondani, jól tudunk együtt gondolkodni. Én is szigorúbb vagyok vele. Merem mondani, hogy „ez hülyeség”, és mondom is. A Tótferiben például a bátyám is játszott, szóval gyakran előfordul, hogy családilag dolgozunk.
Kárpáti Péter az egyik interjúban említette, hogy használjátok a Fitzmaurice Voicework-módszert. Erről mit lehet tudni?
Alida Bevk szlovén színésznő tartott egy workshopot erről a technikáról, amin a színészek közül Téri Gáspár, Julia Jakubowska és Hevesi László vett részt. Egy olyan légzéstechnikával és sajátos mozgásvilággal foglalkoztak, ami akaratlan izommozgást tud létrehozni a testben. Az ötlet egyébként Hevesi Lászlótól jött, aki a Színművészetin találkozott már Alidával, és ez a módszer nagy segítség volt abban, hogy meg tudjanak jelenni bizonyos extrém állapotok a színpadon.
Ha visszagondolsz a próbákra, mi az, ami a leginkább megmaradt?
Talán a főpróbahét, ami meglepő módon nagyon kellemes volt. Valahogy olyan környezetet teremtettünk, hogy az összes parafaktor jól jött ki végül. Péter többször is kiemelte, hogy milyen jó a barátaival dolgozni, és ez tényleg így volt. Ugyanazon a héten volt Pass Andreának is premierje a Trafó nagytermében, amiben szintén nagyon sok barátunk, sőt családtagunk játszott, szuper volt együtt szurkolni egymásnak a hajrában.
