+ Színház

Elhunyt Bán Elemér

Elhunyt Bán Elemér operaénekes, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, a művészt 101 éves korában érte a halál – közölte a színház.

Bán Elemér 1917. október 8-án született Hajdúnánáson, ott járt iskolába és ott fedezte fel kiváló énekhangját Makláry Lajos karnagy. Középiskolásként kezdett bejárni Debrecenbe, ahol Hoór-Tempis Erzsébet tanítványa volt két esztendeig.

A Zeneakadémiára azonnal a harmadik évfolyamba vették fel, ott Walter Margit növendéke lett. A színházzal Debrecenben találkozott először, amikor a zenede növendékei a városi dalárdával együtt mutatták be A corneville-i harangokat.

Bán Elemér 1941-ben végzett a főiskolán, András Béla karnagy Kolozsvárra szerződtette az akkor megalakult Nemzeti Színház operatársulatához. Alapvetően lírai tenorként tartották számon, de sokoldalúsága már akkor megnyilvánult. 1944 őszén a kolozsvári opera Budapestre költözött és decemberig a Városi Színházban játszottak, majd 1945 tavaszán az operaház kórusába került.

Még abban az évben Vaszy Viktor Szegeden újraszervezte kolozsvári társulatát és Bán Elemért is odahívta. 1949-ben, a színházak államosításakor került újra Debrecenbe és azóta is a városban élt.

Nélkülözhetetlen tagjává vált a Csokonai színháznak: míg Kolozsvárott 11 és Szegeden 9 szerepet alakított, Debrecenben 40 opera, 36 operett, 35 próza és 11 zenés vígjáték színlapján szerepelt a neve. 1978 óta nyugdíjas, 1994 óta a Csokonai színház örökös tagja.

Bán Elemért a debreceni teátrum saját halottjának tekinti.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top