Ripoff Raskolnikov Linzben született, évekig élt utcazenészként Marokkóban, Franciaországban, Angliában, megfordult Ausztráliában és az Egyesült Államokban is, de ma már legtöbb idejét nálunk tölti és tiszteletbeli magyarrá lett. A 63 éves osztrák blueszenész, énekes-dalszerző először szülőhazájában alapított zenekart 20th Century Blues Band néven, majd később egyre több szállal kötődött Magyarországhoz, a legtöbb koncertjét is itt adja. Március 12-én a Müpában játszik együttesével, a Ripoff Raskolnikov Banddel és barátaival: színpadra lép Frenk, Tóth Sándor, valamint a moszkvai blues-rock szcéna egyik legismertebb alakja, Szergej Voronov is. Ripoff Raskolnikovval a müpás koncert apropóján beszélgettünk az utcazenéléssel töltött évekről, a védjegyévé vált csíkos öltönyéről is. Interjú.
– A ’70-es években utcazenészként bejárta Nyugat-Európát. Mit keresett, amikor 18 évesen nekivágott? Pénzt? Élményeket? Tapasztalatot?
Túl sok pénzt nem kerestem (nevet). Inkább olyan életformát akartam élni, ami nekem való.
– Sikerült?
Mondhatjuk, hogy igen. Nem volt rossz döntés, hogy nekivágtam. Egy fiatalembernek sosem árt, ha világot lát. 18 évesen keveset tudtam az életről. Azt sem tudtam, mit szeretnék. Azt már jobban tudtam, hogy mit nem. Úgy érzem, jót tett, hogy úgy vágtam neki a világnak, hogy nem volt alattam háló. Persze ilyenkor benne van a pakliban, hogy leesik az ember, de szerencsére velem nem ez történt.
– Egy interjúban azt mondta, az volt a célja, hogy ne kelljen hatkor kelnie és gyárban vagy bankban dolgoznia. Mikor érezte először, hogy sikerülhet, és megélhet legnagyobb szenvedélyéből, a zenélésből?
Eleinte utcazenéléssel is kerestem annyit, ami legalább a túléléshez elég volt, és nem kellett munkát vállalnom. Később egyre elmélyültebben foglalkoztam a zenével. Ha valamit sokáig csinálsz, nyilvánvalóan elindul a fejlődés.
Sok probléma volt a rendőrséggel és a lakókkal, amikor túl hangosan játszottam az utcán. Szerettem volna zenekarral, színpadon zenélni, így alakult meg a 80’-as évek elején Ausztriában a The 20th Century Blues Band együttesem, ami 2000-ig működött. A Ripoff Raskolnikov Band 2006-ban indult, és 13 éve tökéletesen működik.
– A csíkos öltöny, a kalap és a gomblyukba tűzött műanyag rózsa védjegyévé vált. Ez a tudatos imidzsépítés része vagy egyszerűen így érzi jól magát a színpadon?
Inkább nem vágyom a változatosságra (nevet). Volt időszak, amikor csíkos pólóban, kalap nélkül léptem fel, de a rózsa már akkor is megvolt. A húszas éveimben kezdtem el öltönyt hordani. Egy francia barátomtól kaptam ajándékba, aki az esküvőjén viselte, de nem akarta többet hordani. Érdekes, hogy a rózsát egy másik, szintén francia ismerősöm adta. Azt mondta, az öltöny túl komoly benyomást kelt, és illene hozzá a műanyag rózsa. Elfogadtam. Most már ott tartunk, hogyha valamilyen okból nincs rajtam, akkor panaszkodnak az emberek. Ami a kalapot illeti, arra szerintem minden kopaszodó embernek szüksége van előbb-utóbb (nevet).
„Úgy érzem, jót tett, hogy úgy vágtam neki a világnak, hogy nem volt alattam háló”
– Grazban is van lakása, de a hegyhátszentpéteri házában szokott feltöltődni. Az ihletet is a vidéki miliő adja?
Most is épp a cserépkályha padkáján pihentetem a lábam (nevet). Linzben születtem, immár 30 éve élek kétlaki életet Graz és Vas megye között. Városi gyerek vagyok, de mindig nagyon tetszett a vidéki élet. A zenei inspiráció nálam nem kötődik helyszínekhez. Előfordul, hogy vezetés közben, az autópályán jut eszembe egy dalötlet, de nyilván jobban jön az ihlet, ha nyáron leülök a gitárral a diófa alá.
– Az Egyesült Államokban élő Little G Weevil (Szűcs Gábor) azt mondta, hogy személyiségével, dalaival Amerikában óriási világsztár lenne önből. Egyetlen perc erejéig sem esett kísértésbe, hogy a tengerentúlon folytassa karrierjét?
Ez nagyon kedves Gábortól (nevet). Elégedett vagyok a karrieremmel. Sosem vágytam rá, hogy világsztár legyek, mert sok olyan velejárója van, amihez nincs kedvem. Nem szeretnék több száz lemezcégeknél kilincselni, hogy az egyik kiadja az albumomat. Nem biztos, hogy bármelyik világsztár is boldogabban él nálam. Nem látom magamat, ahogy a Super Bowl félidejében zenélek a színpadon, aztán Donald Trumpot dicsérem.
– Március 12-én együttesével, a Ripoff Raskolnikov Band-del és barátaival lép színpadra a Müpában. Milyen koncerttel készülnek?
A koncert felét a szokásos műsorunk adja majd, a másik felében pedig barátaimmal együtt játszunk. Frenk saját dalt ad elő, mi kísérjük majd. Szergej Voronov szintén saját számokkal lép fel, Tóth Sándor és Pintér Zsolt a legutóbbi lemezünkön is közreműködtek. Próbálunk minél színesebb műsorlistát összeállítani.
– Gondolom, mindenkinek vannak más egyéb projektjei is, Szergej Voronov pedig Moszkvában él. Hogyan próbálnak?
Természetesen fogunk közösen, élőben is próbálni, de úgy is sokat tudunk készülni a koncertre, hogy hangfelvételeket küldünk egymásnak, különösen Szergejjel működik így jól a próba.
– Ha jól számolom, már több mint 40 éve zenél. Szokott még izgulni koncert előtt?
Akkor izgulok, amikor például olyan kocsmában kell fellépnem, ahol öten vannak, és várni kell, hogy jönnek-e még, aztán kiderül, hogy nem (nevet). Ha tele van a hely, sokkal könnyebb játszani, a közönség is jobb hangulatban van. A rendhagyó fellépéseknél szoktam még izgulni, például amikor a 60. születésnapom alkalmából koncerteztünk a Kobuci kertben. Lehet, hogy a Müpában is izgulni fogok, de az talán jót is tesz majd a feelingnek.
A március 12-ei koncertre itt tudsz jegyet vásárolni.
