Arthur Koestler: Sötétség délben / Új fordítás az eredeti kéziratból [Rubaschow]– Magvető Kiadó, 2019 – fordította Mesés Péter – 304 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1438-28-4
A nyolcvanas évek végén, amikor a Sötétség délben először jelenhetett meg „hivatalosan és legálisan”, igazi szenzációnak számított. Hiszen mindenki tudta, hogy kézen-közön, szamizdatként már évek óta hozzájuthatott az, akinek megfelelő kapcsolatai voltak.
Akkoriban én középiskolás voltam, kellően nyitott és ehhez mérten naiv. Utólag azt gondolom, hogy a megjelenés jelentőségét jobban értettem, mint magát a regényt, aminek fontosságát az addigi tiltás adta. Rubasov történetében nem láttam a „regényességet”. Akkor.
Az új fordítás nem csak újdonsága miatt fontos, hanem mert lehetőséget ad arra, hogy újra kézbe vegyük a regényt. A Sötétség délben apropója lehet annak, hogy harminc év után – Koestler szemüvegét magunk elé emelve – újra ránézzünk a világra.
„… a nehezen érthető és bonyolult összefüggésekre a tömegeknek egyszerű, kézzelfogható magyarázatot kell adni. Amennyit én tanultam a történelemből, abból azt látom, hogy az emberiségnek mindig szüksége volt bűnbakokra. Az hiszem, a bűnbak minden időben nélkülözhetetlen intézmény volt…”
A magyar kulturális közeg nehezen/nehézkesen fogadja el/be az újrafordításokat, s ha mégis, akkor egy ilyen aktusnak jó oka kell hogy legyen… különben a művel való foglalkozás helyett véget nem érő viták kezdődnek, melyek pont a lényegről terelik el a figyelmet. Koestler könyve esetében megvan ez a nyomós érv:
előkerült az eredeti, német nyelvű kézirat,
melynek létezéséről ezideig senki nem tudott. Az történt, hogy egy kasseli doktorandusz, Matthias Weßel, doktori dolgozatához keresett anyagot, s eközben véletlenül(!) rábukkant egy kéziratra, Rubaschow címmel. A megtalált anyagról viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem más, mint a Sötétség délben. Az elveszett eredeti német kézirat, melyből az író akkori barátnője, Daphne Hardy – a regény keletkezésével párhuzamosan – készítette el az angol fordítást… ami aztán alapjául szolgált a regény világhírének. Ez az angol nyelvű szöveg, amit egy huszonhárom éves szobrásznő fordított, lett a világhír „forrása”. Ez az, ami alapján az eddigi fordítások (a világ számtalan nyelvére) készülhettek.
- Magvető Kiadó: Minden e-könyv legyen elérhető a diszlexiások számára is
- Iszlámellenesnek tartja a világsajtó a Magvető könyvborítóját
- Ne lőj a zongoristára, kérlek!
- Kína nem fér el tíz szóban, de tátva marad a száj!
Most, hogy az eredeti, a hiteles, Koestler által írt kézirat előkerült, talán nincs is szükség különösebb indoklásra.
A Sötétség délben újrafordítását el kellett készíteni!
Persze kellett hozzá egy olyan kitűnő fordító, mint – az Immanuel Kant és Frank Schätzing szövegein „edzett” – Mesés Péter. Ráadásul az is fontos, hogy a mű megtartotta azt a címet, amit a magyar olvasók ismernek… jobban, mint magát a regényt.
Koestler könyvét tényleg érdemes újraolvasni. Innen, 2019-ből talán jobban érthető, mi az, ami miatt a létező szocializmusban tiltották, s az is, hogy a múlt egy fejezetének struktúráját ismerhettük meg. Ráadásul az azóta eltelt idő megmutatta, hogy a múlt néha elszabadul, és sokakban élhet a gyanú, hogy a Sötétség legalább annyira támpont egy lehetséges jövő megértéséhez, mint a múlthoz…
„A tömegekbe minden mondatot a végtelenségig ismételgetve és vulgarizálva kellett beléverni; ami helyesnek lett feltűntetve, annak aranyként kellett ragyognia, ami helytelennek, az viszont legyen éjfekete; a politikai vallomásokat pedig úgy kiszínezték, mint vásárokon a mézeskalács figurákat.”
