+ Irodalom

Ne lőj a zongoristára, kérlek!

Schiff András fenti kérése a hangverseny-látogató tízparancsolatának kiterjesztése és az A ZENE A CSENDBŐL JÖN című kötetben szerepel…

Schiff András: A zene a csendből jön – Magvető Kiadó, 2018 – fordította Győri László és Hamburger Klára – 336 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-14-3759-1

Bevallom, nem számítottam rá, hogy Schiff András kötete ekkora élmény lehet, sőt, erősen élt bennem az aggodalom, hogy az általa hordozott speciális tudás olyan szakmázásba csap át, ami a hozzám hasonló kedvtelésből koncertlátogató halandó számára befogadhatatlan.

Tévedtem.

A nagyszerű zongorista kötete igazi reveláció, s bár javarészt a zenéről szól – a zenén keresztül közelít a világhoz – mégsem gondolnám, hogy csak azoknak szól, akik mélységében ismerik a klasszikus zeneirodalmat, s mentesek a napjainkra oly jellemző felszínességtől. Sőt, ők talán kevesebbet is kapnak a könyvtől, mint azok, akik kicsit távolabbról, kicsit kisebb intenzitással, kicsit felszínesebben kapcsolódnak a komolyzenéhez. Utóbbiak számára igazi csoda a kötet: a rácsodálkozás csodája. Lehetőség annak felismerésére, hogy a komolyzene valami több, fontosabb és mélyebb. A zene valami olyasmi, ami – jó esetben – a racionálisan felfogható világon túlra mutat.

„…a zene nem egyszerűen csak kialszik, kihuny, hanem valahol minden egyes hang megmarad a világmindenségben, esetleg átalakul, de semmiképpen sem vész el.”

– mondja Schiff András a kötet elejét elfoglaló beszélgetésben (beszélgetőtárs Martin Meyer), mely általános-, majd konkrétabb zenei témák felől közelítve jut el Schiff autobiografikus visszaemlékezéseiig. Egy megejtően szép, következetes életút bontakozik ki, melyben az úton felmerülő nehézségek leküzdendő akadályokká nemesednek, s személyekkel, kihívásokkal és politikai rendszerekkel együtt az elmélyült ismeret (bölcsesség?) és a szabadság felé taszigálják a történet hősét. A kötet első felében az interjú felvezeti és megelőlegezi a második rész esszéit, a témák és gondolatok esszékben történő kifejtése kibontja azokat a kérdéseket, melyek az interjúban csak felvetésként szerepel(het)nek.

A kötet olvasása közben kialakuló Schiff-portré lenyűgöző, a tehetségen és a hihetetlenül kitartó munkán túl olyan értékekről mesél, mint az elmélyülés, a nyitottság, a szabadság, a tisztelet és az alázat. Ugyanakkor akad bőven olyasmi, ami szinte szemtelenségnek hat. A kegyelettel meghintett általános rajongás légkörében nem szokás Kocsis Zoltánt kritikával illetni. Schiff megteszi. Megteheti:

„Kocsis elkezdte Glenn Gouldot utánozni. Gould pedig itt-ott már maga is a paródia határán mozog. De ha valaki utánozza, abból végképp karikatúra lesz: keményen, durván, elviselhetetlenül játszott. Tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel bizonyos magyar zenei körökben felháborodást és megbotránkozást fogok kiváltani. Annyi baj legyen…”

Egy az „annyi baj legyen” az, ami Schiff kijelentésének legfontosabb eleme. Tudja, hogy – szemben sokakkal – kimondhatja azt, amit gondol, hiszen gondolatai kiérleltek és megalapozottak, kevesen lennének, akik érdemben vitába szállhatnának vele. Az olvasó számára óriási tapasztalat lehet ez a szabadság, legyen szó a zenéről, zenészekről, vagy akár politikáról. Igen, politikáról, hiszen az is szóba kerül, az önéletrajzban ugyanúgy, mint az esszékben. És Schiff Andrásról nehéz lenne azt állítani, hogy bárkinek a bérence volna! Egyszerűen csak kimondja azt, amit gondol, s ha véleménye alátámasztásához arra van szükség, akkor akár az őt befogadó országot is hajlandó elhagyni. Talán ezt hívják megvalósított szabadságnak, ami olyan „polgári erény”, amiből kevés jutott erre a tájra.

Mindezek mellett – vagy inkább mindezek felett – a kötet elsősorban a komolyzenével, s annak aktuális, esetenként „örökké aktuális” kérdéseivel foglakozik. A világ változásának zenére, előadásra gyakorolt hatásaival, az alázattal és/vagy annak hiányával, a komolynak nevezett zene szinte-eltitkolt, de el nem vitatható humorával… Ezen kívül visszatérő módon foglakozik velem és veled, azaz a közönséggel, mely kevésbé tájékozott, mint a múltban, ettől aztán kevésbé értő, s talán ennek következményeként kevésbé érzékeny és nyitott. Schiff szavai mögött – a kötet egészének ismeretében – nehéz lenne támadást, dorgálást vagy kioktatást feltételezni. Talán ezért is lehet, hogy az olvasó megszólítva érzi/érezheti magát…

Ne lőj a zongoristára, kérlek!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top