Lee Child: Múlt idő [Past Tense] – General Press kiadó, 2019 – fordította Gieler Gyöngyi – 350 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4522-29-4
A Jack Reacher-krimik ismerői nem fognak meglepődni, hogy kedvenc hősüket úton találják. éppen stoppol, s különösebb cél nélkül haladna dél felé, hogy valamelyik déli államban töltse a telet. Azok, akik ismerik a figurát, már tudják, hogy innentől egymást tapossák a váratlan fordulatok. Azok, akik még nem találkoztak az egykori katonai rendőrrel, könnyen belehelyezkedhetnek a történetbe, hiszen arra a sok-sok járulékos információmorzsára, ami a korábbi regényekben már felbukkant, most nem feltétlenül van szükség. (Aki a Múlt idő kapcsán lép be a regényfolyamba, az ráér később pótolni azt, amit eddig elmulasztott.)
- Mit adnak százmillió dollárért Hamburgban?
- Mi visz rá, hogy megválj a múltadtól?
- Kétszáznál több halott a búzamezők között
Lee Child, úgy tűnik, nem fogy ki a történetekből, s ezek – bár kapcsolódnak egymáshoz – közel sem egy kaptafára készülnek. Akkor sem, ha a főszereplő most is Jack Reacher, akinek annyi pénze van, hogy dolgoznia ne kelljen, s aki mindig mindenhonnan továbbáll, mintha keresne valamit, amiről ő maga sem sejti, hogy tulajdonképpen micsoda.
„Jól megtermett ember volt: bakancsban több mint százkilencvenöt centi, erős testalkat, csupa csont és izom, nem különösebben jóképű, és nem épp jól öltözött. A ruházata mindig kissé rendezetlen benyomást keltett. Nem volt különösebben vonzó jelenség. A legtöbb autós szokás szerint kissé lelassított mellette, megnézték maguknak, aztán továbbhajtottak.”
Most is csak bóklászik, s véletlenül vetődik el egy kisvárosba, ahol – legalábbis ő úgy tudja – a harminc éve halott apja nevelkedett. Kíváncsi lesz, hátha talál valami nyomot, valamit a nagyszüleiről, esetleg még élő rokonakt, akiket soha korábban nem látott.
Jack Reacher a helyi nyilvántartások – levéltár, könyvtár, rendőrségi archívum – segítségével lát neki a családtörténeti kutatásnak. De persze, mert nem egy szobatudósról beszélünk, a történet most sem ilyen egyszerű, most sem csak egyetlen szálon zajlanak az események…
A városkához közel van egy rejtélyes motel, amit egy Mark Reacher nevű iskolázott és kulturált fiatalember üzemeltet a barátaival. A főúttól messze eső szálláson egy fiatal kanadai pár jelenik meg egy lerobbant autóval és egy hatalmas és súlyos bőrönddel: segítséget kérnek. S bár a motel üzemeltetői nagyon, talán túlzottan is készségesek, mégis, úgy tűnik, hogy a kanadaiak csapdába estek. Nem tudnak továbbindulni dél felé, és arra sincs lehetőségük, hogy segítséget kérjenek. Aztán a tízes szoba ajtaja rájuk zárul, s lassan körvonalazódik a rémálom, amiből valószínűleg nincs kiút…
„– A fogyasztói szokások folyton változnak. Az emberek már nem csak arra szeretnek költeni, hogy nagyobb és jobb tárgyakra tegyenek szert. Nagyobb ház, nagyobb gyémánt, egy jobb Monet-festmény. Ma már megjelent egy új kategória. Az emberek élményeket vásárolnak. Jegyet a Holdra. Lemerülnek az óceán fenekére. Vannak, akik fizetnek azért, hogy kiélhessék valamilyen fantáziájukat. Életükben egyszer. Némelyik ártalmatlan, némelyik beteges. Az ilyen emberek az interneten gyülekeznek, ahol titkos csetszobákban üzengetnek egymásnak. Mi is ott hirdetünk.”
– mondja a kanadaiaknak Mark Reacher, s talán ezzel nem árulunk el többet annál, mint amit egy ilyen regény kapcsán ildomos. Hiszen a váratlan, s itt-ott véres események olyan özöne zúdul az olvasóra, hogy az csak kapkodja a fejét, s ha megpróbálja kitalálni a cselekmény következő elemét, akkor tuti, hogy mellétrafál.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a családtörténeti nyomozás is eredményre vezet. Olyan eredményre, amit szintén nem lehet előre kitalálni, de megint valamit megmagyaráz Jack Reacher személyiségéből. Talán.
