Olga Peretyatko áriaestje, 2019. február 26. kedd, 19:30
Amint felveszi a telefont, megdöbbenek, milyen gyönyörű beszédhangja van. Azt hiszem, simán le tudna vele vezetni egy meditációs csoportot, vagy elaltatni egy nyűgös kisgyereket. Néha rám szól, hogy szakítsam félbe, ha túl sokat beszélne, de nem szívesen teszem: egyszerűen jó hallgatni ezt a hangot, és a láthatatlan dróton keresztül is érezni azt az izzó erőt és energiát, amellyel a munkájáról mesél. És ez még csak a beszédhangja – vajon milyen lehet, amikor énekel? Olga Peretyatkóval, a világhírű operaénekesnővel beszélgettem.
Impozáns ez a koncertprogram. Mozarttól Rachmaninovig, majdnem kétszáz év…
Eredetileg Mozartot és bel cantót terveztünk, Rachmaninov csak a ráadásban szerepelt volna. De aztán valahogy átkerült a programba, mi pedig így hagytuk, legalább látszik, hogy tényleg milyen sokszínű ez az összeállítás. A végén Gounod Rómeó és Júliájából is fogok énekelni, meg persze érdekes ráadásokkal is készülünk, ha a közönség szeretné majd. Michelangelo Mazza karmesterrel most dolgozom először együtt. Budapesten már jártam tavaly, igaz, akkor csak két órát töltöttem el a városban, de nagyon szépnek találtam. Remélem, most azért többet fogok belőle látni… De vigyáznom kell a hangomra, próbálnom kell, koncentrálnom, nem biztos, hogy sok idő és energia marad a városnézésre.
Tehát a program… ezek mind operák nagy pillanatai. Lammermoori Lucia, Boleyn Anna, Norma. A második részben pedig Verditől szerepel két ária. Tele van a program a kedvenceimmel, és hosszú ugyan, de én nem az a típusú előadó vagyok, aki kiáll, elénekel három darabot, egy ráadást, és annyi. Őszinte vagyok a közönségemhez, és mindent 200%-osan, a lehető legjobban adok elő. Ha őszinte vagy a közönséghez, ugyanezt kapod tőlük vissza, értékelik a munkádat.
Szóval ezeket mind játssza, játszotta már operában is?
Nem, nem mindet. Luciát igen, mostanság Bécsben, a többi viszont inkább koncerteken kerül elő. A Rómeó és Júliáról sokan kérdezik, hogy mikor kerül be végre a repertoáromba, de furcsamód még soha nem ajánlották fel sehol, hogy játsszam el. Ugyan a bel canto volt mindig is a nagy kedvencem, de Júlia is mindig mintha a közelemben lett volna. Valahogy mégsem jött ilyen lehetőség. Vagy Sophie a Rózsalovagban: ugyanígy nem ajánlották fel. Lassan már kiöregszem ezekből a szerepekből! (nevet)
Milyen értelemben? A hang, a színpadi jelenlét, a technika szempontjából?
A hang változik, a technika nem. Persze a technikát is újra meg újra felül kell vizsgálni, és szükség esetén tudatosan módosítani – ez a kontroll mindig jelen van. Hát igen, a hang a testünk része, és ahogy a testünk változik, öregszik, úgy a hangunkat is folyamatos vizsgálat alatt kell tartani. Nagyon fontos és hasznos, ha van valaki, akiben teljesen megbízol, és aki kívülről is kontrollálja ezt. De arra sajnos nincs esély, hogy három hónap szünetet tartsak és csak gyakorlatozzak vagy képezzem magam. Kötelezettségeim vannak a színházakban, ez így van rendjén, tehát mindig egyszerre dolgozom és tanulok.
Az én hangom egyébként a kor előrehaladtával egyre erősebb lesz, még a középtartományban is. Jövő évtől valószínűleg ebbe az irányba indulok el, a királynék felé. Boleyn Anna, aki az áriakoncerten is előkerül, már ebbe illeszkedik bele. Illetve még több Mozartot fogok énekelni, Paminát, Donna Annát, Elettrát. Mozart jót tesz a léleknek is. Tulajdonképpen örülök, hogy most már olyasmiket is ki tudok énekelni, amit pár éve még nem tudtam, mert nem volt még rá alkalmas a hangom.
De mindenképpen könnyebb most, mint 18 évesen. Minél idősebb az ember, annál inkább tele lesz zenével, gyűlik a tapasztalata. Márpedig minden színház mást akar. Volt olyan Monte Carlóban, hogy minden szerepet én énekeltem Hoffmann meséiből. Aztán Baden-Badenben más zenészekkel, más rendezővel egészen más volt a koncepció, és más kiadásból is dolgoztunk, plusz áriák és ensemble-k kerültek az előadásba, amelyeket előtte soha nem hallottam. Mindig valami újat kell tanulni, de nagyon megéri. Ez egy rendkívül szórakoztató opera, nekünk is, nemcsak a nézőknek. A dalokat zseniális dramaturgiai érzékkel írták meg, hűségről, szerelemről szólnak, örök kérdésekről, amelyeket a zene szólaltat meg. Csodálatos!
Akkor jól értem, hogy ez egy sokkal bonyolultabb munka, mint amilyennek tűnik?
Sokkal bonyolultabb. Korábban elég volt csak állni és énekelni, de a mai operarendezők már mást várnak el. Nemcsak színészi, de egyenesen atlétai módon kell mozognunk a színpadon, és mindehhez még 4-5 óráig egyfolytában énekelni is.
Tart a kritikáktól?
Nem, a szakértői kritika fantasztikus dolog, nagyon hasznos tud lenni. De nekem elhiheti, mi zenészek önmagunk legnagyobb kritikusai vagyunk. Egyébként ilyen az élet, van, aki utál, van, aki szeret.
Mégis, vannak nehezebb pillanatai is, amikor úgy érzi, elege van az egész szakmából?
Néha nehéz azzal szembesülni, hogy a mi esetünkben mindenki csak a végeredményt látja, a csillogást a színpadon, a virágokat, az autogramosztást. Nem látszik a rengeteg láthatatlan munka, probléma, áldozat mögötte. Nem látnak egyedül ülni egy szállodai szobában, nem látják, ahogy soha nem vagyok otthon, nem élhetek normális családi életet. Ez bonyolult. De a zenének óriási ereje van. És én választottam ezt a pályát, bár az is igaz, hogy minél híresebb az ember, annál nehezebb elviselni a ránk nehezedő nyomást. Nem is mindenki alkalmas erre, de én ezt az életet akartam élni, és soha nem bántam meg. Mindig a legjobbat akarom nyújtani.
Persze, néha szeretnék többet pihenni, egy kis nyugalmat magam körül. Még nincsenek gyerekeim, talán ha lesznek, akkor egy új fejezet kezdődik az életemben. Addig pedig járom tovább a világot, már így is rengeteg várost, országot láttam, és mindenféle emberrel találkoztam, akik sokszor a világ másik feléről utaztak valahová, csak hogy engem hallhassanak. Ez egy óriási felelősség. Élvezem a zenét, de elfogadom a vele járó érzelmi nehézségeket is, és mindig emlékeztetem magam: ez nem rólad szól a zenében, hanem a zenéről benned. Talán az a legmeghatóbb, amikor azt mondják, hogy az énekhangomnak terápiás hatása van. Egy ilyen megjegyzés után minden negativitást zárójelbe lehet tenni. Van, aki utál engem, de kit érdekel – akkor is ez az én hangom, és a zene jóval több, mint puszta szórakoztatás.
