Marcel Danesi: A Csók története / a populáris kultúra születése [The History of the Kiss! The Birth of Popular Culture] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Zsuppán András – 212 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-46-9
Nem gondolkodni szoktunk róla, inkább tenni, legfeljebb álmodozni róla, s ha vágyunk rá, a vágy oly erős, hogy azt gondolnánk, a romantikus/erotikus csók az emberiséggel egy idős. Olyan berögzült eleme a párkapcsolatnak, aminek „örök” mivolta nem tűnik kérdésesnek.
„A szexuális csókolózás sok kultúrában teljesen ismeretlen, például Óceániában a balinézeknél, a chamorróknál, a manus és tinguian népnél, Afrikában a cseváknál és a tongáknál, Dél-Amerikában a siriono indiánoknál, Eurázsiában a lepcsáknál. Ezekben a kultúrákban az ajkak összeérintését veszélyesnek, egészségtelennek vagy undorítónak tartják, akárcsak a nyugatiak, ha valaki nyelvét szerelme orrába nyomja. Amikor a tongák először láttak csókolózó nyugatiakat, felnevettek: »Nézzétek őket – megeszik egymás nyálát és mocskát!«.”
[Leonore Tiefer, antropológus]
Marcel Danesi, a torontói egyetem antropológiai nyelvészet professzora ezzel szemben azt állítja, hogy a csók(olódzás) emberi találmány. Sőt a – nem fogom mindig leírni, hogy „romantikus/erotikus” – csók megszületésének ideje is egészen jól behatárolható. Ráadásul ezt az időpontot nem is az ősidőkben, vagy az ókorban kell keresni… Danesi azt mondja és igazolja, hogy a csók, ami az ókori művészet alkotásaiban ránk maradt, nem azonos azzal a csókkal, amit mi csókként ismerünk. Lehetne legyinteni erre a teóriára:
Mi mást mondana egy nyelv-ész?
De a könyv olyan állítás- és bizonyítás-cunamit szabadít az olvasóra, aminek elsöprő hatása alatt nem egyszerű kitartani vélt és – valljuk be – légből kapott és megalapozottságot nélkülöző igazunk mellett. Persze, ez nem jelenti azt, hogy neki igaza van, de azt mindenképpen, hogy valami olyasmiről van szó, amit történeti szempontból nem szokásunk vizsgálni.
- Ha megtanulsz nézni, mást fogsz látni!
- Mi rejlik a márkákat felismerhetővé tevő logók mögött?
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
- Egy ember, aki nem a világ felől szemlélte a művészetet, hanem a művészet felől a világot
Danesi könyve alapos, történeti és művészettörténeti áttekintést ad a csók történetéről, s miközben meghagyja nekünk az ismerős terepen történő mozgás örömét, azonközben rendezi, rendszerezi és bővíti a tárgyban meglévő ismereteinket. Jelképek, rítusok, mítoszok nyomában elindulva összeszedi a képzőművészet, az irodalom, a zene és a filmművészet csók-szempontból fontos alkotásait, s bár nem győzködi kereskedő módjára az embert arról, hogy portékája mennyire nagyszerű, mégis: bevonja az olvasót ebbe a furcsa játékba. S az, aki a könyvet forgatja, már várja, hogy egy-egy általa ikonikusnak vélt alkotás mikor kerül említésre. Izgalmas játék, melyhez a magyar utalásokat saját kútfőből kell hozzátenni. Illetve nem „kell”, de várhatóan ez történik majd.
A könyv által nyújtott csókmagyarázat pedig egyre szimpatikusabbá válik, hiszen, ha a csók az emberiség saját kútfőből kipattant kulturális innovációja, akkor sikeresebb, mint a „kokakóla” vagy akár a szent iratok… ráadásul, gyakorlásához az eszközök szinte minden körülmények között rendelkezésre állnak. Ha Danesi állítása igaz, akkor a csók, mint „találmány”, olyan fontos eleme, indikátora, oka és egyben okozata a kulturális változásoknak, aminek középkori hátterét éppen itt volt az ideje feltárni:
„…Egyszer csak, a 11. század végén, a 12. század elején az ajakcsók váratlanul felbukkan a történetekben, legendákban és más népszerű írásokban. Amikor az oszkuláció megjelenik a kultúra színpadán, egyszerre felforgató cselekedet és a korlátot nem ismerő (nem elrendezett) szerelem jelképe. A családilag jóváhagyott frigyen kívüli házasságot a korban erkölcsileg helytelennek tartották. A korai populáris szövegekben az ajakcsók mindig szembeszegülés az erkölcsi korlátozásokkal, az igaz szerelem szimbóluma, ellentétes a kikényszerített (eltervezett) házassággal. Titkos szeretők csókolóznak és ölelkeznek szenvedélyesen a korszak költészetében és prózájában. Tettük üzenete egyértelmű: »Szeretem ezt a férfit vagy nőt, és nem érdekel, mit gondol erről a család vagy a társadalom!« Innen már csak egy apró ugrás, hogy a csókolózás sui generis (nem hivatalos) romantikus udvarlási aktus legyen.”
Igazából nem is az a fontos, hogy egyet értünk-e Marcel Danesi felvetésével a csók eredetéről, sokkal fontosabb, hogy egy olyan területen barangolhatunk, mely eddig történeti szempontból terra incognita volt. Maga a téma felvetése fontos!
Ráadásul a Valentin/Bálint-nap közelsége és az ebből fakadó ajándékozási kényszer miatt ajándéknak is jobb lehet, mint az kétes minőségű bonbonok, a lejárt szavatosságú romantikus idézetek, vagy éppen a gyorsan hervadó csokrok. Danesi könyve lehetőség arra, hogy a praxis mellé felzárkózzon a teória, s a csók még mélyebb, még forróbb, még megéltebb legyen. (A technikai oldalról és a gyakorlati útmutatásokról meg majd máskor, egy másik könyv kapcsán…)
