Gogo Penguin: érdemes megjegyezni ezt a nevet. A mai jazz-szcéna egyik legizgalmasabb formációja nem is jazz-zenekarként tekint magára, hiszen zenéjükben fontos szerepet kap az elektronikus kísérletezés és a játékosság. A manchesteri pingvinek április 10-én először lépnek fel Magyarországon, ebből az apropóból utánajártunk, miért kell őket élőben is hallani.
Egyszerű, rövid, ismétlődő motívumok, elektronikával megtámogatott basszus és masszív ritmusalapok. A manchesteri GoGo Penguin trió – Chris Illingworth zongorista, Nick Blacka nagybőgős és Rob Turner dobos – zenéjére a jazz és a rock mellett a minimalizmus nyomta rá a bélyegét, sőt, még a videojátékok zenei világa is. Nick Blacka elmondása szerint a két másik tag klasszikus zenét is tanult, ezért nem véletlen, hogy ilyen hatások is felfedezhetőek a zenéjükben. Egyes kritikusok egyenesen olyan klasszikus zeneszerzők nyomait vélik felfedezni stílusukban, mint Sosztakovics vagy Debussy.
Szétfeszítik a kereteket
Bár sokan próbálják őket beskatulyázni, az ő szavaikkal élve: ők nem egy jazz-zenekar. Folyamatosan kísérleteznek az elektronikával, aminek eredményeként minden lemezüket és koncertjüket áthatja valamiféle kiszámíthatatlan energikusság.
„Nem úgy gondolunk magunkra, mint jazz-zenekarra – csak egy zenekar vagyunk –, de szeretnénk megőrizni a jazzben rejlő szabadságot és improvizációs lehetőségeket, hogy minden egyes koncertünk egyedi és más legyen”
– mondta egy interjúban Chris Illingworth. A zongorista hozzátette: ilyenkor mindig az adott helyszín hangulata a meghatározó.
Zenéjük egyszerre szól a szívhez, a fejhez és a lábhoz – megindító, elgondolkodtató és a táncos lábúaknak sem okoz csalódást. 2012-es első albumuk megjelenése óta szuperlatívuszokban írnak róluk a kritikusok, 2014-ben pedig v2.0 című lemezüket az Egyesült Királyságban Mercury Music Prize-ra jelölték.
Nem féltek újraírni egy kultfilm zenéjét
A kortárs elektronikus vonalon belül leginkább Aphex Twin és Squarepusher stílusához hasonlítják a muzsikájukat, de Philip Glass is visszatérő referencia a csapat kapcsán, Rob Turner dobstílusa miatt pedig sokak szerint a Massive Attack hatása érződik a számaikon. Nick Blacka nagybőgős egy alkalommal elmondta, hogy mely előadók voltak a legmeghatározóbbak számukra: többek közt Four Tet, Squarepusher, a Radiohead, Jon Hopkins, a Beastie Boys és a Queens of the Stone Age.
Kísérletező kedvüket mutatja az is, hogy 2015-ben részt vettek egy filmes projektben, amelyben az együttesek némafilmekhez írtak zenét. Ők azonban egy merész húzással úgy döntöttek, hogy némafilm helyett Godfrey Reggio Koyaanisqatsi – Kizökkent világ című kultfilmjéhez szereznek új zenét. A vizuális költeményként is értékelhető, narráció nélküli 1982-es film operatőre a Baraka rendezője, Ron Fricke volt, eredeti zenéjét pedig Philip Glass írta.
Minimalizmus és díjnyertes videoklipek
Nem véletlenül emlegetik a zenekar kapcsán a minimalizmust. Zenéjük mellett a banda arculatára is egyfajta letisztultság és egyszerűség jellemző. Logójuk egy pár vonallal megrajzolt pingvin, és albumborítóik is nagyon különlegesek, például az alábbi, Man Made Object című lemezé:
Mozgóképben sem bíznak semmit a véletlenre: leglátványosabb és legemlékezetesebb videoklipjeik Antony Barkworth-Knight manchesteri filmeshez fűződnek. Első albumuk Last Words című számához kézzel rajzolt animációt készített, Man Made Object albumuk All Res című díjnyertes videója pedig a zene ritmusára mozgó térbeli elemekkel, fényekkel és villanásokkal varázsol el.
