A Berlinale évek óta a legfontosabb társadalmi problémákat fókuszba állító filmek fesztiváljaként ismert. Mellékprogramjaiba rendszeresen kerülnek olyan alkotások, amelyeknek még a művészi kivitelezésnél is fontosabb szándékuk egy-egy releváns szociális vagy politikai kérdés körüljárása. Válogatásában gyakran jelennek meg emberi jogi témájú, a történelmi felelősséget vizsgáló, vagy éppen a világ különböző kultúráiban élő kisebbségek helyzetét bemutató történetek.
Az idei fesztivál például annyira komolyan veszi napjaink egyik legkurrensebb témáját, a genderkérdést, hogy az akkreditált résztvevőknek kiküldték a Berlinale „genderértékelését”: egy közel 50 oldalas, grafikonokkal és adatvizualizációval teli dokumentumot, amely genderszempontból vizsgálja az itt bemutatott filmek minden részletét. A programba beválogatott filmek esetében a statisztika szerint a női rendezők aránya például 37.1%, tehát közel 5 százalékkal több, mint a nevezett filmek között – hogy csak egy példát emeljünk ki annak megvilágítására, mennyire fontos az egyenlőség a Berlinale számára. Idén női elnöke van a zsűrinek: Juliette Binoche.
Így talán nem véletlen, hogy rögtön a fesztivál nyitófilmje
(amelyet természetesen női rendező, a dán Lone Scherfig jegyez) is erős, önmagukért kiállni képes nőkről szól. A New York ismeretlenebb és kegyetlenebb oldalát bemutató The Kindness of Strangersben egy bántalmazott anya és egy önfeláldozó kórházi nővér sorsa fonódik össze különböző véletlenek során. Kettejük öntudatra ébredésének folyamatát nézhetjük végig – emancipációjuk során rengeteg akadállyal szembesülnek, és a sorsszerűen melléjük csapódó férfiakat is ők vezetik el végül a megoldás felé.
A filmet nem fogadta jól a sajtó: erőtlennek, melodramatikusnak és giccsesnek nevezték, és vetítéseken a közönség soraiban is elég gyenge volt az ilyenkor szokásos taps. Az erős atmoszféra és a kiváló színészi alakítások azonban kárpótolnak a The Kindness of Strangers nézése közben: Bill Nighyt mindig öröm figyelni, még akkor is, ha affektált orosz akcentussal beszél, Jay Baruchel is szeretnivaló az önbizalomhiányos jogász szerepében, a nők – Andrea Riseborough és Zoe Kazan – pedig érzékenyen hozzák a megsebzett, de céltudatosan erőre kapó központi karaktereket.
A női tematika folytatása
A versenyprogramban az első este vetített film, a mongol Öndög is folytatta a női tematikát. A végtelen sztyeppe közepén hirtelen meztelen női holttestet pillantunk meg, az egyetlen mozdulatlan tömeget a nyugtalan, süvítő széltől tépett, kíméletlen környezetben. A hihetetlenül erős feszültséggel és felkavaróan, ridegen gyönyörű képekkel induló kínai–mongol film thrillerként kezdődik, de fokozatosan az egyén küzdelmét bemutató egzisztencialista drámává válik, amelyben szintén a női jelenlét irányít mindent.
A rendező – a kínai Vang Csüanan – szépen lassan elfelejti a gyilkosságot, amellyel felütötte a történetet, és helyette egy egyedül élő és az elemekkel mindennap megküzdő, nomád birkapásztornő mindennapjaira váltja a fókuszt. A nőt a tehetetlen férfiakból álló rendőrcsapat hívja segítségül, hogy elkergesse a holttest körül ólálkodó farkast, majd hogy vigyázzon a test mellé őrként rendelt fiatal rendőrre. Az ősi Vénusz-szobrokat idéző, erőt és önállóságot sugárzó nőalak tevén érkezik, és rögtön a kezébe veszi az irányítást: ő teszi férfivá az ifjút, ő dönt egy másik férfi életének alakulásáról, és közben szimbolikusan élet és halál felett is uralkodik a reménytelen természet közepén.
A főszereplő és a körülötte megjelenő többi karakter egyaránt névtelen marad, így történetük sokkal inkább tekinthető univerzális, ősi teremtéstörténeteket idéző mesének, mint egy napjaink távoli kultúrájában játszódó sztorinak. A nőt csak Dinoszauruszként emlegetik, az öndög szó pedig dinoszaurusztojás-fosszíliát jelent: a megkövesedett tojás a teremtés pillanatának, az életnek és a halálnak a végtelenségét szimbolizálja. Vajon a halál fontos, vagy az élet? Az Öndög szerint mindkettő és egyik sem: a köztük lévő határvonal elmosódott, és mindkettő ugyanolyan végtelen és kiismerhetetlen, mint a végtelenül hullámzó mongóliai sztyeppe.
Deák Zsuzsanna
