+ Irodalom

Tar Sándor posztumusz beszámolói a mai világról – Az Élet és Irodalom 2019/01. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Almási Miklós A test mint öntudat címmel írt esszét.

„A test öntudatként nemcsak a szerelmi viszonyba szól közbe. Vegyük az egyszerű kézfogást. Azt gondolnám, csak a másikat tesztelem – a köszöntésen túl – de magamat is érzem az ő kezében, a reakció tudattalan, de valami felcsillan a tudat alatt magamról, ahogy rázza a kezem. Fura, mert voltaképp semleges gesztus. A kéz érzi a másik karakterét.
Test mint öntudat. Elégedettség vagy elégedetlenség testi mivoltunkkal a fitnesz-klubok étlapján ma már közhely. Betegségekben kitölti fejünket a tőle való félelem, elviselésének taktikája, betegségtudat kontra öntudat stb. Nem ragozom tovább. Csak vegyük tudomásul: ha az öntudat = különbözőség, akkor a tudatnak testünktől való különbözősége/azonossága zárja a kört, itt térünk vissza az önmagunkkal való azonosságba.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba „Mándy Iván harmadik esése” címmel Mándy Iván válogatott levelezését recenzeálta.

„Ez a levelezéskötet az esztétikai és prózapoétikai kérdéseket is előhívhatja. A levelekből most közelebbről megismerhető író műveire is irányíthatja a figyelmet. Ám mindezek előtt először is azt láthatjuk, hogy – az ötvenes évektől, a ’60-as évek elejétől eltekintve – nem volt ő mellőzött szerző. Sokat írt, könyveit kiadták, fordították németre, franciára, angolra, hívták külföldre, dolgozott a filmgyárnak, a rádiónak, a fiatalok falták a gyerekkönyveit, díjakat kapott, még Aczél elvtárs is írt neki udvarias leveleket. Sokat írtak a műveiről (mellesleg még Váncsa István is, sőt Heinrich Böll!, a nála fiatalabb írók pedig sokan lelkesedtek érte, például Tandori vagy Grendel is, nem csak Esterházy – ezt főleg nem ebből a kötetből tudom). Sokan szerették, és meglepően sok emberrel tartott kapcsolatot, nem volt tehát remete. Legerősebben „a pálya szélén” képzetét cáfolja meggyőzően ez a gyűjtemény.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Tar Sándor Vén Ede című posztumusz kötetéről két kritikát közöl a lap:

Deczki Sarolta: Je suis Vén Ede

„Ha az olvasó Vén Ede figurájában az írót magát gyanítja, nem jár teljesen messze a valóságtól, de teljes egyezésről nincs szó, noha számos életrajzi elem felbukkan a tárcákban: a besúgói múlt, a munkahelyről való elbocsátás traumája, az ONCSA telep, és sorolhatnánk. De ennél sokkal fontosabb az a lét- és világállapot, melyről az öreg beszámolóiból kapunk hírt, már csak azért is, mert olyan kísértetiesen hasonlít arra, amiben manapság élünk. Vén Ede minden előítéletével, múltba révedő nosztalgiájával, korlátoltságával, szorongásával, keresztbe törött életével, kiszolgáltatottságával az a kisember, aki sorstársaival együtt egy egész társadalom csődjét reprezentálja. Vén Ede mi magunk vagyunk, avagy je suis Vén Ede.”

Kácsor Zsolt: Ön előbb rohad el

„Az ügynökmúltja és lebukása miatt bűntudattól gyötört, a saját démonai elől az alkoholba menekülő Tar Sándor tárcái nem egyenletes színvonalúak, és vannak köztük kimondottan rossz darabok – de én volnék az utolsó, aki elvárnám egy írótól, hogy a legjobb formáját hozza a sírgödör szélén támolyogva. Éppen ellenkezőleg: ahhoz képest, hogy milyen pokoli kínok között élt, Tar Sándor érzékeny, sőt, kiélezett figyelmű maradt az úgynevezett kisemberekre: a megélhetési gondokkal küszködőkre, a hétköznapok halálos súlya alatt meggörnyedt, a mindenkori elit által közönyösen semmibe vett, még inkább lenézett, megvetett, üldözött szerencsétlenekre. Ez az oka annak, hogy érzékletesen kirajzolódik írásaiból az ezredforduló utáni Debrecen valósága – bármit is nevezünk valóságnak egy „realistának” tekintett író műveiben.”

VERS

A héten Finy Petra és Krusovszky Dénes versei kaptak helyet.

Részlet Krusovszky Dénes Számozott mondatok című verséből:

(1-20.)

1. Közelebb hajoltam, mintha nem hallanálak,
de valójában azt akartam, érezd meg te is, milyen
izzadt vagyok. 2. Egyszer láttam egy szobrot, nem tudom,
miért épp most jut eszembe, Szent Ferenc volt,
csupa madáreleségből. 3. Rátok is gondolok néha,
de nem olyankor. 4. A csatát ábrázoló festmény közepén
áll egy alak, se pajzs, se kard nincs nála, kifelé bámul
a képből, miránk, és évszázadok óta könyörög.
5. Még nem láttam, válaszoltam a kérdésedre, de valójában,
nem értettem pontosan, mire is gondolsz. 6. Ha légnemű
anyaggal érintkezik, ki kell dobni, mondta szigorúan,
és önkéntelenül összeszorítottam a számat. 7. A világ
leghosszabb platánsora a Vrelo Bosne parkhoz vezet,
egyszer kikocsikáztunk a fák alatt, de nem emlékszem
a végére. 8. És még folytathatnám, fakadtál ki dühösen, aztán
nem mondtál semmit. 9. Képtelen voltam kivenni a ráncait.
10. Segítettél levélgyűjteményt készíteni a lányodnak,
mesélted, és valamiért alig bírtad visszafojtani a zokogást.
11. Akivel lehetne, azzal nem akarsz. 12. Nem tudom,
mit szállíthattak abban a konténerben, furcsa szaga
volt, és egyfolytában szűkölt. 13. Ha érted, mire gondolok.
14. Felismerte a hangomat, állította, pedig még soha
nem beszéltünk egymással. 15. A reptéri keresőkutya
belecsípett a combomba, és a rendőr még csak bocsánatot
sem kért. 16. Miután elállt az eső, beültetted az egész
családot a kocsiba, hogy gombászni vidd őket, de nem
volt ott semmi sem. 17. Egy királyság mindenkinek
jobb lenne. 18. Nem a futástól, hanem attól, hogy hirtelen
meg kellett állni. 19. Úgy rezzentél össze, mintha megütöttelek
volna, pedig csak egy tincset toltam félre a füledről.
20. A galambok látványától azóta is hányingert kapok.

PRÓZA

Szaniszló Judit, Szántó T. Gábor és Murány Sándor Olivér prózája mellett Németh Gábor tárcája olvasható.

Részlet Szaniszló Judit Én úgy szeretném mindhárom gyerekemet című írásából:

„Az első gyerekemet, aki tizenkilenc évesen, egy szemérmes szeretés első éjszakáján fogant volna, nagyanyámék nyikorgós nagyágyában, elsőéves egyetemistaként. Úgy szeretném, hogy akkor vesztettem el a szüzességemet, és semmit nem tudtam a testemről. Szeretném a diákkedvezményesen, vékonyan, öt év diabétesztartam után szövődménymentesen és könnyedén kihordott terhességemet, amit akkor még nem volt bűn terhességnek hívni. Úgy szeretném a három város közötti folytonos suzukis ingázásokat, mert hol egyik, hol másik anyósnál, hol a saját városunkban kellett lenni, amit a gyerek apja nem is szeretett, de ott volt a saját lakás, hát ott kellett boldognak lennünk. Szeretném, hogy kétségbe voltam esve és nem értettem semmit, és a gyerek apját is alig-alig ismertem, de az érzés, ami anno, ritkás találkozásaink alkalmával belém akadt, még jó ideig kapaszkodott a szívembe. Szeretném a miskolci hétvégéket a szüleimnél a négyajtós átmeneti szobánkban, amelynek valamelyik ajtaja mindig ránk nyitódott, és ilyenkor fogösszeszorítva káromkodtunk, pedig a gyerek előtt nem kellett volna.”

ZENE

Fáy Miklós az Óbudai Danubia Zenekar 25. születésnapi koncertjéről írt.

„Hámori Máté vezényletével a Hunyadi László nyitánya alapvetően érdekes kísérlet volt, főleg a régi előadások emlékének fényében (árnyékában), szépen össze volt rakva, mellőzték az olcsó hatásvadászatot. Viszont érezni lehetett a zenekar gyengébb pontjait, vagy a pontok gyengébb pillanatait is, hogy a fuvolista a hosszú futamok végére oxigénhiányos állapotba került, hogy a fúvósok talán túlságosan is lelkes közreműködése miatt, és a Zeneakadémia szűkebb terének hatására a mű egészének mégis volt valami olyan jellege, mintha kavicsokat raktak volna egy konzervdobozba és azt közvetlenül a hallgató füléhez tartva ráznák.”

ZENE

Csengery Kristóf Giuliano Carmignola új Bach-lemezéről írt.

„Megjelent egy felvétel, amelynek előadója barokkhegedűn játszik, ám stílusa egyesíti a modern hangszeres tolmácsolások és a historikus előadópraxis minden erényét. Ez aligha lehet véletlen, hiszen az olasz Giuliano Carmignola (1951), bár barokkhegedűsként tartják számon, hosszú és sikeres pályafutása során nem kizárólag a régi zene historikus előadópraxisának nagyjaival dolgozott együtt, de a hagyományos iskola képviselőivel is, ráadásul tanulóéveiben többek közt két olyan, a Bach-szólóművek romantikus gyökerű előadásmódját folytató, korszakos nagyság növendéke volt, mint Nathan Milstein és Henryk Szeryng.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top