+ Tudomány

Korcula mellett 100 millió éves halfogat találtak

Százmillió éves halfogat találtak kutatók a dél-dalmáciai Korculához közeli Postranán, az újonnan felfedezett Borovac-barlangban 35 méter mélyen.

Branko Jalzic biológus és barlangkutató elmondta: rovarokat keresett, amikor egy furcsa alakzatot vett észre egy kitüremlésen, 35 méter mélyen a barlang bejáratától.

“A tapasztalatom azt súgta, hogy fosszíliát találtam, amit később a zágrábi természettudományi múzeum munkatársai meg is erősítettek”.

Először nem voltak biztosak abban, hogy az ősmaradvány mihez tartozik, az első értékelések szerint egy uszonyos hal fogairól van szó, amely százmillió évvel ezelőtt élt, a gigantoszaurusz korában, a késő kréta kora legkorábbi, cenomani korszakában.

A kutatók úgy vélték: a víz valószínűleg kimosta azt a sziklát, amelyben a hal maradványai voltak. Mivel a fogak nagyon erősek, jó állapotban maradtak meg. Az említett leleten kívül két másik őskövültet is találtak a szakemberek.

A barlangkutatók valószínűleg egy új rovarfajt is felfedeztek, a példány azonban nem volt életben, félig megette egy gomba, ezért további kutatásokat terveznek, hogy élő példányt találjanak.

A barlangra Postrana központjában bukkantak, amikor a közművállalat munkatársai gödröt ástak, hogy fát ültessenek. Miután elmozdítottak egy követ, a föld beszakadt és óriási lyuk tátongott alatta. Az egyik alkalmazott kötélen ereszkedett le a barlangba, amelyet később róla nevezték el, így lett Borovac barlangja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top