Árulkodó nyomok a sittes angol főrend káprázatos történeteiben

Jeffrey Archer: Árulkodó nyomok [Tell Tale] – General Press, 2018 – fordította Geiler Gyöngyi – 304 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4522-05-8

Az 1940-ben született Jeffrey Archerről akkor is érdemes lenne írni, ha ő maga nem írna, bár vitathatatlan, hogy az írás jelentősen emeli nimbuszát, s könnyebben emészthetővé teszi botlásait, melyek nem csak a londoni főpolgármesterség esélyétől fosztották meg, de ráadásul börtönbe is juttatták. Talán még vannak olyanok, akik emlékeznek a sztorira, amikor a konzervatív politikust egy becsületsértési ügyben a hatóságok megtévesztése miatt ítélték négyéves börtönbüntetésre. A büntetés letöltését egy alacsony kockázatú fogházban (lincolnshire-i North Sea Camp) kezdhette meg, ami azt jelenti, hogy időről-időre kijárhatott a büntetés-végrehajtási intézetből… színházba, a családját meglátogatni, vagy éppen ebédelni egy kellemes lincolni étteremben. Csak engedélyt kellett kérnie, s ez az, amiről megfeledkezett, amikor elment egy konzervatív politikustársához látogatóba. Át is helyezték egy szigorúbb börtönbe, és megvonták tőle a kijárása engedélyt. Mondjuk, így is szabadulhatott két év után.

S hogy ez a kis történet miért fontos, amikor az Árulkodó nyomok című novelláskötet a kezünkbe kerül? Nem fontos, csak talán rávilágít kicsit a sikeres író hátterére, jellemére, motivációjára, a novellák mögött meghúzódó élményanyagra, s a történetek laza – nem hanyag!, isten ments! – eleganciájára.

Mert akárhonnan is nézzük, ezek a történetek elegánsak és könnyedek. Nem a szereplők vagy a környezet – bár néha az is – hanem maga a történetvezetés, a mesélés módja az, ami rabul ejti az olvasót. Tulajdonképpen még az is mindegy, hogy egyszerűbb vonalvezetésű rövid kis novellát ír (Egyedi példány; Az elpocsékolt óra;…) vagy nagyobb terjedelmű, csavaros történetet (Gyónás; Szerelemben és háborúban; Felszarvazva;…), mindvégig le tudja kötni az olvasót. Az is, aki korábban nem olvasott Archer köteteket, menten megszereti azokért az odabökött utolsó félmondatokét, amelyekkel feje tetejére állít mindent, amit korábban elmesélt.

„…ha elfogad egy jó tanácsot egy öregembertől, ne siessen annyira a Nagy Amerikai Regény megírásával. Szerezzen annyi tapasztalatot a világról és az emberekről, amennyit csak tud, mielőtt leül és tollat fog a kezébe.”

– tanácsolja az egyik novella cseppet sem titokzatos (persze, hogy az!) szereplője egy írói pályára készülő fiatalnak, s tudva, hogy ki írta a novellát, könnyen lehet az a gyanúnk, hogy Lord Archer ad tanácsot a fiatalabb pályatársaknak az Egy elpocsékolt óra című novellában, ahol a fenti idézet után három bekezdéssel ott a csattanó… s az olvasó kalapot emel.

Lord Archer – és talán ez emeli a szórakoztató történeteket gyártó iparosok fölé – nem akar semmilyen mércének vagy elvnek megfelelni. A fordításon – köszönet érte Geiler Gyöngyinek – is átüt, hogy az írót maga a történetmesélés élménye hajtja. S ha figyelmesen olvasunk, észrevehetjük, hogy a történetek között önmagával is felesel.

„…ha Shakespeare ma élne, Hollywoodban ragaszkodnának hozzá, hogy találjon ki boldog befejezést a Rómeó és Júliához, mondjuk a legvégén a két elátkozott sorsú szerelmes álljon ott Drake Aranyszarvas nevű hajójának orrában, és hajózzanak el együtt a naplementébe.”

– olvashatjuk a pikírt megjegyzést a Tudós és úriember című novellában egy Shakespeare-kutató szájába adva. Majd Lord Archer a következő Szerelemben és háborúban című csavaros történet végére akkora happy end-et kanyarít, hogy Hollywood forgatókönyvírói sírva könyörögnek a receptért. (A központi motívum a bibliai Dávid király és Uriás történetének újrajátszása.) De nincs ezzel baj, hiszen a teljes kiegyensúlyozottság akkor valósul meg, amikor a Lord az egyik történetéhez háromféle befejezést is mellékel. Választhat az olvasó…

… s kereshet további árulkodó nyomokat az Árulkodó nyomok című kötetben, ahol – ráadásként – a tartalomjegyzékben csillag jelöli a megtörtént események által ihletett történeteket.