Köztünk vagy! Mándy Iván 100 – 2018. november 19., New York Művész Páholy
Az est résztvevői: Juhász Anna, Babiczky Tibor, Darvasi Ferenc, Kelecsényi László, Takács Katalin.
Múltkor egy irodalmi estről hazafele baktatva azon gondolkodtam, nem koptatjuk-e túl gyakran az ’alulértékelt’ jelzőt, még úgy is, hogy a magyar irodalom kétségtelenül tele van olyan szerzőkkel, akiket nem kezelünk a helyén. A New York Művész Páholy teltházas Mándy-estjén nem hangzott el egyszer sem ez a szó, de Juhász Anna és vendégeinek beszélgetésében kimondatlanul benne volt, hogy ha van valaki, akit biztosan nem olvasunk eleget, az Mándy Iván.
Pedig Mándy neve nem cseng ismeretlenül a hazai olvasók előtt, ráadásul nem egy idejekorán félbetört karrier az övé, és a filmes kapcsolódásai miatt olyanok is ismerhetik a történeteit, akik egy sort sem olvastak tőle (elég csak a Régi idők focijára, a Szabadíts meg a gonosztól című filmre, vagy a Csutak-adaptációkra gondolni). És noha Mándy életműve egyáltalán nem egyenetlen, mégsincs az az érzésünk, hogy Mándy jó helyen van – talán ez az est is segíthet abban, hogy ez ne így legyen.
Az est résztvevői először első találkozásukat idézték fel Mándy műveivel és ez alapján a belépési pontok általában A pálya szélén című regény, illetve a Robin Hood című ifjúsági regény. Juhász Anna felidézett egy korábbi irodalmi estet, ahol a futball volt fókuszban, így A pálya szélén című regény is központi szerepet kapott. Én a Robin Hooddal ismertem meg Mándy Ivánt, és alighanem ez a legolvasottabb műve, amely egyébként hiába kitűnő olvasmány, mégsem azt a világot tárja elénk, amiért Mándyt igazán szeretni lehet.
A beszélgetés elején Juhász Anna idézte Lengyel Balázs sorait, amiben azt írja Mándyról, hogy
„nincs neki semmiféle titka”.
Talán úgy a legkönnyebb ezt értelmezni, hogy Mándy karakterében, írásaiban nincs egyáltalán póz, számítás, éppolyan természetesek a szövegei, mint amilyen Mándy maga is lehetett. Ezért tudja olyan jól befésülni az irodalomba a futballt (ismét A pálya szélén), amely Darvasi szerint a „legmegkapóbb szöveg” a magyar irodalomban a focival kapcsolatban; vagy éppen ezért tudja Budapestet olyan mitikus helyszínné varázsolni, amilyennek Mándy novelláiban tűnik.
https://youtu.be/GhP_TngZgW8
Ha Mándy személyiségéhez próbálunk jobban odaférni, ez a beszélgetés több kulcspontot is tartalmazott: Darvasi Ferenc Mándy levelezéseiből állított össze egy kötetet nemrég, amiből kiderül, hogy Mándyt életkedve és humora az ötvenes években, mellőzött íróként sem hagyta cserben. De nagyon jellemző az is, amit Kelecsényi László említett többször, hogy Mándy Iván „sétáló író” volt. Mándy Iván leginkább Józsefvárosban szeretett sétálni, de ifjú íróként barátaival, Vidor Miklóssal és Rába Györggyel kedd esténkénti programjuk volt, hogy Pestről átsétáltak Budára. Szövegeiből nemcsak a csavargás iránti szeretete, hanem a futball és a mozi iránti szenvedélye is kirajzolódik: talán ezért is tűnik olyan ikonikusnak az a kép, amelyen Mándy egy mozi kirakatát nézi.
Mándy Iván Budapestjéről több ízben is szó esett, és nekünk is érdemes még itt elidőznünk. Darvasi Ferenc például megjegyezte, hogy az a Budapest, ami Mándy szövegeiben oly jellemzően megjelenik, nemcsak a mostani Budapesttel nem egyezik, de már az író élete végén a szétesés állapotát mutatta. Mándy egyre kevésbé érezte jól magát a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a modernizálódó és autóktól fuldokló fővárosban, azonban híven megőrizte nekünk a Budapest korábbi képét, amely azok számára is plasztikusan megjelenik Babiczky szerint, akik csak ezekből a szövegekből ismerik (a régi) Pestet.
De hiba lenne Mándyt Pesttel, a focival és a mozival elintézni: Mándy szövegei ugyanis nemcsak ezért tudtak élők maradni. Kelecsényi László például Ottlik gondolatát kölcsönözte, aki szerint a barátságtalan író nem szereti az olvasó dolgát megkönnyíteni bekezdésekkel, viszont ha felcsapunk egy Mándy-kötetet, látjuk, hogy Mándy kifejezetten barátságos író. Nem csoda, hogy nem csak saját generációja, hanem a következő is rajongott Mándy Ivánért: Nádas Péter felolvasott levelében például Mándy „mondatzenéjét” irigyli, de Orbán Ottó leveléből is a tisztelet hangja hallható.
Mi lehet a tanulság egy ilyen est végén? Leginkább az, hogy akkor járunk igazán jól, ha az ember nem azon gondolkodik később, hogyan állunk az „alulértékelt” szóval, hanem azon, hogy melyik polcon tartja a Mándy-könyveit. Én elő is vettem A pálya szélént, tegyenek így önök is, érdemes. Mándy 100 éve született.
