Dóka Péter: Szupermalac és Űrpatkány – Hősök leszünk!, Máli Csaba rajzaival, Móra Kiadó, felelős szerkesztő: Dávid Ádám, oldalszám: 112, ára: 1.999 Ft, online ár: 1.499 Ft Megjelenés időpontja: 2018. október 31.
Vajon az alábbi sorokat olvasók között hányan akadnak olyanok, akiket óvodában, általános suliban, gimiben külső vagy belső, mások szemében különös, taszító tulajdonságuk miatt kigúnyoltak? Úgy sejtem, sokan, mert – mit tagadjuk – a gyerekek őszinték, és az őszinteség sokszor bántó. Minél kisebb az ember, annál nehezebb az ilyen szurka-piszkákat, kisebb és nagyobb sértéseket, a kiközösítést feldolgozni. Sokszor a szülők sem veszik észre, tudják meg, hogy gyermeküket a társaik bántják, megszólják, kigúnyolják, így segíteni sem igazán képesek nekik.
Mától azonban nem kell többé aggódni, mivel a segítség úton van, méghozzá két frissen termett, igen vidám és velő[scsonto]t (ezt majd érti, aki elolvassa a könyvet!) rázóan merész szuperhős alakjában!
Csocsót, aki a történet elején nem több a tanyasi udvar egyéb lakói szemében, mint messziről kerülendő, büdös és koszos, ráadásul falánk disznó, titkon gyötri a magány. Barátot szeretne, aki megérti őt, ezért próbál kétségbeesetten azonosulni a környezetével, és előbb – megtagadva saját lényegét – igyekszik kutyává, majd macskává „változni”. Előre sejthető, hogy ezek biz hiábavaló kísérletek, ám nem mese a mese, ha az írója ki nem segítené csóró malacunkat a csávából, útjába hozva Patit, a patkányt.
A két, mindenki által megvetett kis fickó azonnal megérti egymást, ám barátságuk még ki sem bontakozhat igazán, mikor beüt a krach: malacunkért eljön két Man in Black, azaz fekete öltönyös, napszemüveges fickó, hogy megvásárolják és azonnal elvigyék az ólból, ahol felcseperedett.
Rövid, ám annál plasztikusabb (mondhatnám: hátborzongatóbb) jelenet, mikor malacunkat rabláncra fűzve elhurcolják, s közben a tanya többi állata kárörvendőn, gúnyosan örömködik afelett, hogy a tőlük oly sok dologban (derékbőségben, személyes higiéniában) eltérő, tehát „más”, vagyis „idegen” állattársukat hamarosan levágják, és kolbászt, sonkát készítenek belőle. Egyedül a kiskacsák egyike borzad el erre a rettenetes gondolatra, őt azonban a mamája hazugsággal („csak kirándulni viszik a malacot”) próbálja megnyugtatni – persze rögvest több felnőtt állat is akad, aki ezt hangosan cáfolja, azon macsós álláspontra helyezkedve, hogy hadd tudja csak meg mihamarább az a kacsagyerek, hol lakik a magyarok istene!
Nem, ez így nincs leírva a könyvben – mégis benne van.
És épp ez az a jelenet – meg sok más is –, ami engem ismét meggyőzött arról, hogy Dóka mennyire érzékeny író!
Malacunk és a megmentésére érkező patkánybarát természetesen kivágják magukat a bajból, sőt, egy különös laborbaleset (vagy inkább labordézsmálás) eredményeként szuperképességekre tesznek szert. Pati zseniálissá, míg Csocsó a fénynél is sebesebb mozgásra képes disznóvá változik. Innentől kezdve nevezik önmagukat Szupermalacnak és Űrpatkánynak. Rögvest meg is lovasítanak egy űrhajót, amivel meg sem állnak a szomszédos galaxisig, ahol aztán annyi kaland vár rájuk, mint égen a csillag.
Említettem már, hogy Dóka igen érzékeny író?
Legújabb kötete rendkívül vidám, kacagtató, fordulatos, könnyed történet. Egy-egy fejezete épp egy esti mesényi terjedelmű, bár alig hiszem, hogy a csemete be fogja érni ennyivel, mert hőseink szupersebességgel csábítják magukkal tovább és tovább olvasóikat. Viccelnek, bliccelnek, cseleznek, csatangolnak, mentenek és menekülnek, ha az kell, és közben…
Nos, közben nagyon finoman, nagyon szépen (ahogy csillag megy az égen) tanítanak, titkos lelki sebeket gyógyítanak, rámutatnak a gyermekeinket körülvevő valós világ visszásságaira, randaságaira, hibáira is.
Dóka érzékeny és ügyes író, aki úgy tanít-ápol-szeret gyerek és felnőtt olvasót egyaránt, hogy az cseppet sem tolakodó!
A könyv szereplői állatok, naná, hogy emberi tulajdonságokkal. Felbugyog itt a köztünk élő önteltség, rosszindulat, gyűlölködés, „mások” megvetése, önzés, és sok más negatív emberi tulajdonság, ám nem kell félni, mert Szupermalac és Űrpatkány végül mindig győz. Vagy legalábbis túlél, átevickél a bajon, megússza a dolgokat, miközben eleinte félénken, majd később egyre magabiztosabban áll ki ama tény mellett, hogy légy akár rút, kövér, gúnyos nevetésre ingerlő, elesett és üldözendő mások (a kegyetlen többség) szemében, az élet mégis szép kaland!
Dóka új mesetrilógiájának első kötete gyógyító könyv. Bő humorral, finom bölcsességgel, bájjal és szeretettel balzsamozza gyerek és felnőtt lelkét egyaránt. Tapasztalatból írom ezt: mikor olvasni kezdtem, épp ezer gond nyomasztott, fojtogattak sürgető tennivalók, megoldhatatlannak tetsző problémák – két órával később azonban, mikor becsuktam a könyvet, újra tetterősnek, életvidámnak éreztem magam!
Szupermalac és Űrpatkány megtörhetetlen optimizmusa, derűs szemléletmódja valóban átszivárog az olvasóba. Ahhoz pedig, hogy Dóka szövege képes legyen erre a csodára, Máli Csaba zseniális illusztrációi is kellenek. Érezhető, hogy a két alkotó nagyon egymásra talált, szöveg és kép tökéletes harmóniában működik, hat és él. A rajzok finomak, lendületesek, híven követik a történet hangulatát, sőt, fokozzák, kiteljesítik annak humorát, gondolatiságát. A rajzfilm, mely a történetből készült, szintén ezt a vidámsággal operáló gyógyerőt hordozza magában – bár ezt néznék a gyerekeink, és nem az erőszakkal teli animéket.
Meg kell még említenem, hogy Dóka nem csupán érzékeny, de merész író is. Nem tudok róla – bár lehet, tévedek –, előfordult-e már, hogy kicsiknek szóló gyerekkönyvet függővégesre írtak. Dóka épp ezt tette. A Szupermalac és Űrpatkány első kötete (Hősök leszünk!) bizony erősen függővéges: hőseink épp addigi legveszedelmesebb küldetésükre indulnak, mikor hopp, elérünk az utolsó oldalra.
Szülő legyen a talpán az, akinek állnia kell majd a sarat, midőn a lurkója hevesen követeli a folytatást – mert hogy követelni fogja, az nem vitás!
