Janusz A. Zajdel: Alsó határérték [Limes inferior] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Nemere István – 224 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-65-8
„Mennyire embertelen lehet az az értelem, amely képes volt kigondolni egy ilyen lelketlen társadalmi modellt, ahol ennyire abszolút módon hagyják figyelmen kívül az emberi lény egyéniségét”
– morfondíroz magában Sneer, az Alsó határérték főszereplője a regény vége felé, amikor már megértette, miként működik valójában a társadalom, mely a Nagy Reform előtt olyan lehetett nagyjából, mint a mi világunk a múlt század nyolcvanas éveiben.
A „mi Verne Gyuszink” kapcsán szokták ámulva megemlíteni, hogy a nagy író mennyi mindent megsejtett a jövőből, s nincs is ezzel gond, hiszen hosszasan lehet sorolni azokat a találmányokat, amelyek az ő regényeiben már feltalálásuk előtt szerepelnek. De, még ha kevésbé látványos is, mennyivel izgalmasabb az, amikor nem a „matéria” formálódik a jóslatoknak megfelelően, hanem a társadalomban zajló folyamatok… Ott van például – a közelmúltban recenzeált könyvek közül az igencsak szemléletes Toronyház, vagy éppen – kicsit csavarosabban – a Gőzkorszak. Mindkét mű a XX. században keletkezett, de mindkettő más értelmet nyer a XXI. században olvasva:
- Luxuslakásban farkaskutya sül a telefonkönyvekből rakott tűzön…
- KDNP-s kulcsregényt adott ki a Galaktika? Eljött a Gőzkorszak!
A két szerzőnek (J. G. Ballard, Keith Roberts) annyi előnye van a most klaviatúrára vont Janusz A. Zajdel-lel (1938-1985) szemben, hogy ők Nyugat-Európában, egy viszonylag nyitott világban sejthették meg a fejlődés/változás irányát. Zajdel a létező szocializmus keretei között dolgozott, mint a Sztrugackij-fivérek, akik – nem erről híresek, de – érzékenyek voltak a társadalmi változások finomságaira, a náluk csak hírből ismert fogyasztói társadalom rezdüléseire. Ennek belátásához elég, ha elolvassuk a Végállomás: Amalthea című regényt.
A negyvenhét évesen elhunyt Zajdel a létező szocializmus súlyosan terhelt lengyel változatát nyögte, s a nyolcvanas évek elején, amikor az Alsó határértéket írta, közel sem volt rózsás a lengyel helyzet. Tényleg senki nem gondolhatta, hogy az, amit olvas, nem sci-fi.
„Az automatizált társadalomban az ember is egy kicsi automatává lesz, és még csak észre sem veszi, mennyire irányítja őt a fölöttes ellenőrző mechanizmus”
A fordulatos cselekmény közben olyan társadalom képe bontakozik ki, mely elsőre nem lenne ellenünkre. Argoland lakói békében élnek a Tibigan tó partján, a Nagy Reform óta az országok közötti örök rivalizálást és ellenségeskedést felváltotta az együttműködés. Világszerte bevezették a feltétel nélküli alapjövedelmet! (Csak szólok, ezt a ’80-as évek elején, Lengyelországban vetette papírra Zajdel!) Az emberek az intelligenciaszintjüknek megfelelően jutnak javakhoz és – ha akarnak – munkához. A társadalom tagjai intelligenciájuk szerint soroltatnak társadalmi osztályokba. A társadalom legalja a hatos, a teteje a zérós. Az emberek nagy részének nem nagyon vannak ambíciói (miért lennének?), s aki mégis többet akar, azt olyan bűnözők segítik, akik képesek manipulálni a személyek értékelését. Ezek közé tartozik Sneer is, aki butábbnak (négyesnek) teteti magát, miközben a helye egyértelműen a zérósok között lenne. „Munkája” abból áll, hogy jó pénzért segít a valóságosnál jobb értékelést szerezni a „törtetőknek”. Ez az a tevékenység, aminek köszönhetően – akarata ellenére is – elkezdi átlátni, hogy a társadalom működése nem annyira harmonikus, mint azt addig elhitte. Ha valaki, akkor ő pontosan tudja, hogy Argoland vezetői között hányan vannak, akik nem jogosan kerültek a besorolásuk alapján kijelölt pozícióba! A társadalom mégis működik, de az egyébként fejlett bűnüldözés mintha szabad mozgást engedne a Sneer-hez hasonló bűnözőknek. vajon miért?
„– Vagyis igaz, amit beszélnek: hogy a sörbe hülyítő-szereket tesznek?
– Nem csak a sörbe[…]. Mindenbe, amivel a polgárok naponta érintkeznek. A hétköznapi élet értelmetlensége is ennek része. De az egyetlen mód arra, hogy uralni lehessen a tömeget.”
Lassan, fokozatosan derül ki, hogy az idilli társadalom nem is annyira ideális, és hogy a háttérben ismeretlen szempontok munkálnak, sőt, az emberek besorolása (0-6) is csak egy negatív ranglista, melyben a plafont jelentő Zéró csak az „alsó határérték”. Sneer számára az is kiderül, hogy mi van a zéró fölött, hol élnek azok az emberek, és miért alakították ki a társadalmi szintű butítás rendszerét. De ez a rész már tényleg sci-fi.
Javarészt.
Reméljük.
