A közelmúltban a világhálóról lehetett megtudni, hogy huzamosabb időre vagy véglegesen külföldre települt Polgár Ernő, Radnóti Miklós és Nagy Lajos díjas, lovagkereszttel kitüntetett író, dramaturg és irodalomszervező, méghozzá egy Délkelet-ázsiai országba. Ez adta az ötletet, hogy interjút készítsek vele.
– Mikor és miért jutott eszedbe, hogy elhagyd Magyarországot?
– Bejártam a világot, s otthon vagyok benne. Anyai ági felmenőim székelyek, apai nagyanyám német volt, apai nagyapám bunyevác. Véremben van a vándorlás iránti vágy, voltam tengerész is, mint Dobai Péter barátom, s Magyarországon szépen, lassan kezdett megbetegíteni a békétlenség, a gyűlölködés, a kirekesztettség megélése. Ha az ember igazságtalanságban, jogtalanságban, békétlenségben él: belefullad. Magyarországon, ha „fideszes” vagy, az a baj, ha nem vagy, az a baj. A politika pókhálói szőtték és borították be az országot. Az ország nappalijában politikusok és elemzők gyűlölettől ingerülten vitatkoznak, a hálószobában pornófilmet forgatnak, a konyhában celebek főznek, és az előszobában tudósok, művészek várakoznak sorukra.
Érzik, hogy perifériára sodródtak.
Magyarországon sokan nem szoktak igazságosak lenni, hanem szeretnek másokat sértegetni, és mivel ez nekik nem fáj, azt hiszik, azoknak sem fáj, akiket bántanak. Amikor az ún. Döbrentei-ügy kapcsán elindult egy kilépési hullám az Írószövetségből, éppen a prózai szakosztály elnöke voltam, és hivatalból meg kellett szólalnom, mert csendben maradni, amikor beszélni kell: emberi gyengeség, és beszélni, amikor csendben kellene maradni, még inkább az. Azóta azonban teljes kirekesztettség vett körül. Szívinfarktus-túlélő vagyok. Jó sok évvel ezelőtt történt, már sétálgattam a szívroham után ötven-száz métert egyhuzamban, és dedikálást is el mertem vállalni a Könyvtárellátó pavilonjánál a Vörösmarty téren. Utána nekibátorodva indultam sétára a téren. Sokszor meg kellett állnom, és nem is figyeltem arra, hogy M. Katalin – aki ma már az MMA meghatározó irodalmi szaktekintélye – kiadójának pavilonjánál álltam meg éppen, ahol az az író dedikált, aki többször írt könyveimről a Magyar Nemzetben… Álltam, mély lélegzeteket vettem, szívem már csendesebben vert, amikor női hang szólalt meg erőteljes hangon. M. Katalin költő hangja.
– Mit keres itt?
– Nézelődöm – vettem a lélegzeteket.
– Már körülnézett! Menjen el innen!
S mint egy kóbor kutya, akit kivertek a házból, lassan, ötven méterenként meg-megállva elmentem haza. Miután felépültem, meg sem álltam Bécsig, ott éltem, és kurátorként magángyűjteményben dolgoztam. Sokszor hazatértem. Műveimet egymás után fordították idegen nyelvekre, észrevétlenül lettem – angol, német, olasz és magyar, a Wikipédia oldalak tanúsága szerint is – nemzetközi rangú író. Az önként vállalt „száműzetés” meghozta a nemzetközi sikert. Még az irodalmi Nobel-díjra jelölés élményét is átélhettem. Maga a jelölés is kitüntetés! – írta levelében Tőkés László püspök úr, EU-parlamenti képviselő, aki díjakra jelölésem Magyarországon számos alkalommal támogatta, de a kirekesztettség minden alkalommal gőzerővel dolgozott, és csak elutasításban volt részem.
Nyugdíjazásom után végleg távoztam az országból, ide, a távoli Borneó szigetére.
– Melyik ázsiai államot választottad, s miért éppen azt?
– Brunei államot. Az elmúlt évben jártam itt turistaként, és beleszerettem. A Béke Lakhelyét jelenti az ország neve is: Negara Brunei Darussalam. Itt januártól decemberig nyár van, az átlagos hőmérséklet-ingadozás mindössze 4 ᵒC . Alkotóházamban dolgozom, úszom a tengerben, élvezem, hogy élek. Egészségem jó. Jól ismerem a térséget: bejártam Óceániát, voltam Balin, Szumátrán, Jáván, Szingapúrban, Hong Kongban, Japánban, Indiában…
Ha felér az ember a siker csúcsaira, megáll, visszanéz, és látja a tátongó mélységet, ahonnan elindult, a szakadékokat, a szűk ösvényeket, az utat, amit megtett.
– Mutasd be kicsit az „új hazádat”?
– A kis ország érintetlen dzsungelben található, Bruneit zöld paradicsomnak is nevezik. A kis államot, Borneó szigetén, Malajzia és a Dél-kínai-tenger veszi körül. Strandokról és az esőerdőkről ismert, különleges élőlényekről és nagyrészt védett területekről. A fővárosban található, Bandar Seri Begawan központjában a fényűző Jame’Asr Hassanal Bolkiah mecset, 29 arany kupolával. A főváros hatalmas Istana Nurul Iman palotája Brunei uralkodójának lakóhelye.
Gyönyörű parkok várják a pihenni vágyókat a tengerpartokon, tíz helyen is: tiszta zuhanyzókkal, és árnyékos piknik területekkel. Piacokon és utcai árusoknál sok-sok finomság – street food – 200-300-400 Ft-os áron megvehető, tisztán tartott asztalokhoz lehet leülni és enni. Kézmosásra is van lehetőség. A Nasi Katok minden utcában kapható 200 Ft-os egységáron. Kirántott csirke, rizs, curry-szósz (csípős vagy kevésbé csípős). Máshol a nálunk csirkepörköltnek nevezhető csirkehús, rizs, curry-szósz (csípős vagy kevésbé csípős) változata. A satay, a grillezés sok változata is népszerű.
Januártól decemberig nappal átlagosan 28-30 ᵒC van, éjjel, még eső után is 25-26 ᵒC. A tenger vize kellemesen meleg, az emberek jókedvűek, kiegyensúlyozottak és kedvesek. A hölgyek csinosak.
Számos fülöp-szigeteki, indonéz, indiai, bangladesi vendégmunkás él itt.
Multikulturális a légkör.
– Folytatod az írói munkásságod? S ha igen, milyen nyelven írsz? Hol publikálsz?
– Igen. Újabb hat regényem fordítását kontrollálom, menedzselem. The Island of Gods címmel készül angol regényem Judith Hollós műfordításában, The Misterious Journey című regényem Theresia Major fordításában, Pulau Dewara címmel regényem indonéz fordítása Rihhadatul Aisy munkájával, Amori címmel olaszul megjelent regényem az يحب arabra fordítása Sheik Mohammed munkájával, Decamerone dell’India című regényem olasz nyelvre fordítása Kati Szasz munkájával készül, s tárgyalások folynak a Jalanan Misterius című regény maláj nyelvre fordításáról.
Magyarul írok. Oly forrón szeretem a hazámat, hogy ha dúdolom itt a „maroknyi székely” himnuszunkat, már attól hevesebben ver a szívem.
Elégedett vagyok életem munkájával: boldog ember vagyok.
– Családod mit szólt az ötletedhez? Úgy tudom, még kiskorú gyermeked van.
– Gyermekeim: életem fényei. Orsi lányom matematikus, három unokám édesanyja. Péter fiam média-designer. Ő is nagykorú és önálló. Liza a Lónyay Gimnázium digitális osztályába jár, naponta chatelünk. Amikor az első órája kezdődik, itt már délután két óra van. Az internet korában nincsenek távolságok.
Szeretem őket, majd jönnek nyaralni. Liza szenvedélyes tengeri búvár, a Vörös-tengeren merült sokat, nemzetközi vizsgát tett, alig várja, hogy itt is merüljön, és csodálja a tengeri élet pompás színeit.
– Több műfajú, sokoldalú író voltál és vagy ma is. Ez áldás vagy átok egy írónak?
– Minden téma megtalálja a maga műfaját. Sokoldalúvá váltam, mert sokoldalú az érdeklődésem is.
Külföldi elemzők neveztek már magyar Umberto Econak, magyar Maupassant-nak, de leszögezték az eredetiséget. Lírai realista stílusú műveim jól „megszólalnak” olasz nyelven, a lírai realizmus valóban jellemzi műveimet: drámát, prózát, művelődéstörténetet…
„Kultúrkampf” Magyarországon – olvasom online változatokban. Fel is tettem magamban a kérdést: Magyarországon, ha nem vagy posztmodern, még lehetsz kiemelkedő? Igen. S ha nem vagy „urbánus”: lehetsz utánozhatatlan? Igen.
Csak egymás iránt egy kis tolerancia kellene.
Ami egyelőre hiánycikk Magyarországon.
– Álmodozó írónak ismerlek. Emlékszem egy régi írószövetségi közgyűlésre, ahol előadtad egy ötleted: minden író számlájára át kellene utalni 1 millió forintot, amit saját új kötete kiadására fordíthat az általa választott kiadónál. Most is vannak ilyen merész ötleteid?
– Egyszer élsz életedben, egyetlen életed van, mely álmok és elképzelések tárháza. Életed értelme, hogy álmaid és elképzeléseid valóra váljanak.
Merj álmodni nagyokat! De nem álmodozó, inkább kreatív vagyok. Ezért fizettek huszonöt éven át a Madách Színházban, melynek tagja voltam. Tolnay Kláritól egy életre megtanultam a leckét. Ne dicsérj, mondd meg, miért vagyok sz@r! – mondta nekem pályám elején, amikor még színművészetis voltam, de már a Madáchban is dolgoztam.
Mondani kell Magyarországon, hogy mi miért sz@r!.. Ami az egymilliós támogatást illeti, nem azért, mert én mondtam, megvalósult. Író az NKA-tól pályázhat műve létrehozása céljára havi 100.000 Ft-ot egy évre.
Amire emlékszel, akkor álom volt, de más elképzelésem is talán, melyeket leírtam, és Kalász Márton megjelentetett az írószövetségi havi Tájékoztatóban, de megjelentek máshol is.
A Nemzet Művésze lehet író is, lett művészeti ellátás írók számára 65 éves kor fölött, rendeletben szabályozott keretek között, ez több is, mint évi egymillió.
Nem olyan magától értetődő ma már, Ady szavaival élve, az, hogy az író a szentlélek lovagja.
Hogy vannak-e még merész ötleteim?
Igen. Vannak naponta. De nem kíváncsi azokra senki.
És én sem vagyok már önkéntes éceszgéber.
(Az interjút készítette: Kelecsényi László)
