+ Oktatás

1 év amerikai ösztöndíj – minden költséget fedeznek

New York

Az amerikai ösztöndíj teljes fedezetét az Egyesült Államok külügyminisztériuma biztosítja.

Egyéves amerikai ösztöndíjra pályázhatnak magyar középiskolás diákok, a programot az Egyesült Államok kormánya finanszírozza – kaptuk a hírt a budapesti amerikai nagykövetségről kedden.

David B. Cornstein nagykövetet elmondta: a Jövő Vezetői Csereprogram (Future Leaders Exchange, FLEX) már elfogad jelentkezéseket magyar középiskolás diákoktól is, hogy egy amerikai oktatási intézményben tanulhassanak.

Ez a program „fantasztikus lehetőség” a tehetséges magyar diákoknak, hogy egy évig az Egyesült Államokban éljenek és tanuljanak.

A program kiterjesztése Magyarországra része annak a törekvésnek, hogy megerősítsék a kapcsolatokat a magyarok és az amerikaiak között. Mint mondta, bízik benne, hogy a résztvevő amerikai fogadócsaládokra és iskolákra mély benyomást tesznek a magyar diákok, és mindenki jobban megismeri majd a másik országot.

A nagykövetség honlapján közzétett felhívásban ismertették: a 2019-2020-as tanévre október 31-e a jelentkezési határidő. Az ösztöndíj teljes fedezetét az Egyesült Államok külügyminisztériuma biztosítja. Az elmúlt 26 évben 20 országból több mint 27 000 középiskolás kapott ösztöndíjat. Jelenleg 922 diák tanul a program keretében az Egyesült Államokban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top