+ Interjú

Nógrádi Gergely: A jó átdolgozások megőrzik az írók szellemiségét

Ha nem magyar nyelven írnának a kollégák, hanem angolul, akkor a bolognai könyvvásáron tarolnánk – állítja Nógrádi Gergely író, aki számos klasszikus olvasmányt mesélt újra. A szerzővel beszélgettünk a Klassz!-kötetsorozatáról, a kötelező olvasmányokról és a gyermekirodalomról. Interjú.

fotó: Ritter Doron

Augusztus végén jelent meg a Manó könyvek Klassz! kötetsorozatában a Toldi-trilógia újramesélt változata. A jelenleg nyolc könyvből álló sorozat célja, hogy a klasszikus olvasmányokat rövidítve, mindenki számára érthető nyelven ismertesse és szerettesse meg az iskolás korosztállyal.  A Klassz!-kötetek szerzője az operaénekesként, kántorként és íróként is tevékenykedő Nógrádi Gergely, aki szerint jelentős érzelmi és kulturális hátrányokkal indulnak az életbe azok a fiatalok, akik nem ismerik a világirodalom klasszikusait. Interjú.

A kőszívű ember fiai és az Egri csillagok a Klassz!-sorozat első kiadásai között szerepeltek. Mi járt a fejében, amikor Jókai Mór és Gárdonyi Géza műveit mesélte újra, de még nem tudta, miként fogadja majd azokat az olvasóközönség és a közvélemény?

Lévén a világ számos országában mesélik újra sikerrel az irodalom örökbecsű darabjait – így ismertetve meg a fiatal korosztállyal az emberiség legszebb történeteit –, egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy a háttércsapattal együtt rendkívül fontos misszióba kezdünk, s hogy ez ma az egyetlen vállalható módja annak, hogy a könyvtári statisztika (és a saját, író-olvasó találkozókon szerzett tapasztalataim) szerint már alig olvasott nagy klasszikusokat megmentsük a feledéstől. Ha volt bennem némi bizonytalanság, az legfeljebb a saját képességeimet illetően merülhetett föl: alkalmas vagyok-e nagy íróink csodaszép, de archaikus nyelvezetű, régies fogalmazásmódú műveit a mai olvasó számára élvezetes és érthető formában újramesélni.

– A sorozatok, videojátékok korában ön szerint nehezebb felkelteni a gyerekek érdeklődését a könyvek iránt, mint például 20-30 évvel ezelőtt?

Ahogy egykori bölcsészkari tanárom, Balassa Péter esztéta (már a kilencvenes évek elején!) fogalmazott: a vizuális galaxis korának beköszöntével a civilizáció elmozdult a szótól a képiség felé. Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a tömegkultúra vizuális ingerei mennyiségben és adagolási intenzitásban messze felülmúlják a mára magas művészetté vált olvasás agyra gyakorolt hatásait. Ezt nem lehet elzárkózással vagy a tények és a statisztikák puszta negligálásával ellensúlyozni. A kérdésre tehát a válaszom: a mobiltelefonok, tabletek, laptopok és számítógépes játékok uralta univerzumban természetesen sokkal nehezebb a gyerekeket az nívós irodalmi alkotásokhoz vonzani, épp ezért adnak ki Skandináviától az USA-ig 30-40-50 kötetből álló újramesélés-sorozatokat az ifjúság számára. A módszer egyébként nem új: évszázadok óta átírják a műveket a „modern” olvasók számára. A mai művelt felnőtt nemzedék 99 %-a nem olvasta a teljes Don Quijotét, a Gullivert, a Robinsont vagy a Három testőrt, de az eredeti Bibliát sem. Csak a rövidített, átírt változatokat.

– Mint egy interjúban említette, a klasszikus olvasmányok átírása során lényegében a régi nyelvet fordítja át maira, hogy a diákok megértsék. Mi az alkotói módszere és milyen szempontok mentén dolgozik, amikor újramesél egy könyvet?

Az alkotói módszert illetően nincs titok: elolvasom a nagy műveket és újramesélem azokat. A szempontok azonban valóban meghatározzák ezt az igazán nem könnyű munkát. A jó átdolgozások megőrzik az írók szellemiségét és a művek mondanivalóját, emellett nemcsak megismertethetik a felnövekvő generációkkal a nemzeti, illetve a világmítosz részeként létező történeteket, de előkészíthetik az eredeti könyv későbbi, érettebb életkorban történő elolvasását is.

“A jó átdolgozások megőrzik az írók szellemiségét és a művek mondanivalóját” – fotó: Ritter Doron

– Hogyan fogadták a Klassz!-sorozatot a diákok, és miként vélekednek róla az irodalomtanárok?

A diákok és a szülők rajongva, ezt túlzás nélkül állíthatom. Az irodalomtanárokat megosztotta az újramesélések megjelenése. Ma már egész iskolák teszik le voksukat az újramesélt változatok mellett. A tanárok többsége pontosan érti, hogy amint Mark Twaint megmentették az amerikaiak, Victor Hugót a franciák, a Don Quijotét a spanyolok, Goethe Faustját a németek, a Robinson Crusoe-t vagy Shakespeare-t pedig az angolok, úgy nekünk is ezt kell tennünk Jókaival, Gárdonyival vagy Mikszáth-tal.

– A sorozatban megjelentek közül melyik olvasmányt volt a legnehezebb hitelesen és egyszerre szórakoztatóan újramesélni?

A tizenöt újramesélt klasszikus között öt verses mű van, azok prózává formálása jelentette a legnagyobb kihívást. Valamint élvezetes, de titáni feladat volt a kétezer oldalas Hugo regény, A nyomorultak kétszáz oldalban való újramesélése.

– „Az iskolai kötelező olvasmányok népszerűtlenségén a tömörített verziók sem segítenek – a megoldás sokkal inkább e kánon újragondolása és modernizálása lehetne, amire szerencsére mind több, a gyakorlatban is működő példa van (például Harry Potter- vagy Kästner-könyvek olvastatása a János vitéz és Móra Ferenc mellett)”  – olvasható Bundula István egy 2009-es cikkében, ami a Magyar Narancsban jelent meg a Klasszikusok újramesélve sorozat kapcsán. Mit gondol erről a véleményről?

A kijelentés lényegével egyetértek. Magam is szükségét látom a kánon újragondolásának. A cél az olvasás, az irodalom megszerettetése, hogy aztán az olvasás élménye a diákok felnőtt élete során segítség lehessen a lelki harmónia megteremtésében, végtére is az összes művészeti ágat erre találta ki az ember. A megszerettetéshez pedig a gyerekek kedvenc, vagy kedvenccé tehető könyvein át vezet az út. Ugyanakkor a világirodalom gyöngyszemeinek ismerete nélkül jelentős érzelmi és kulturális hátrányokkal indulnak az életbe a fiatalok. A nagy klasszikus művek ismerete fontos, az iskolai képzésből elhagyhatatlan, mert az általános nemzeti és európai alapműveltség szerves része. Ám ennél is fontosabb, hogy a klasszikus regényeket nem ismerők érzelmi kultúrája erősen eltérhet azokétól, akik világképébe beépül a nemzeti – európai – irodalom, és az ezekre épülő mítoszrendszer. Véleményem szerint egy magyar embernek például ismernie kell a hazai klasszikusok üzenetét, a történeteket, a figurákat, amelyek beépültek a magyar kultúra minden szeletébe: zenébe, képzőművészetbe, életszemléletbe. Ismerniük kell, ahogy a dánok ki nem hagynák Ibsent, vagy az oroszok Tolsztojt az oktatásból.

– „Azért vannak a magyartanárok, hogy a saját diákjaikat ismerve könyveket válasszanak nekik” – említette korábban a kötelező olvasmányok témája kapcsán. Ön szerint a tanárok, szülők kellően ismerik a gyerekek érdeklődését, kulturális igényeit?

Ki ismeri, ha ők nem? Legfeljebb magukat a könyveket nem ismerik. Azokat el kell olvasniuk akkor is, ha a releváns művek esetleg nem is tartoznak a kedvenceik közé. Vállalták a gyerekek nevelését. Akkor bizony erről az oldaláról is meg kell ismerniük a célcsoportot. Jól is néznénk ki, ha egy asztalos nem ismerné a deszka tulajdonságait, vagy egy szakács a húsok fajtáit és sajátosságait!

– Miként látja a kortárs gyermekirodalom helyzetét?

Az elmúlt húsz évben megsokszorozódott a gyermek- és ifjúsági könyveket írók száma. Mikor apám (Nógrádi Gábor költő, író, forgatókönyvíró – a szerk.) megírta a Petepitét (2000-ben), tizedennyi ifjúsági író sem volt. Hatalmas választék, fantasztikus minőség jelent meg a könyvpiacon ebben a műfajban. Ha nem magyar nyelven írnának a kollégák, hanem angolul (ez persze abszurd!), akkor a bolognai könyvvásáron tarolnánk. Csakhogy a nyelvbe szorítva…! Ez természetesen nem új keletű jelenség. Ugyan ki tudja határainkon kívül, hogy Krúdy messze lekörözte Proustot? Vagy Karinthy a világhírű kanadai kortársát, a humorista Leacockot? Magyarok. Nem csak nyelvükben voltak azok, gondolkodásukban is. Volt vagy egy tucat Nobel-díjas szintű írónk – Nobel díj nélkül.

– Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője, Az aranyember – néhány olvasmány, melyeket újramesélt a Klassz!-sorozatban. Felnőttként, szerzőként mennyiben tekint másként ezekre a művekre ahhoz képest, ahogy gyerekként fogadta őket? Volt olyan történet, melyet diákként nem értett, nem kedvelt, és csak később szeretett meg?

Sokat olvasó gyerek voltam, viszonylag korán eljutottam Lázár Ervintől Erich Kästneren át Fieldingig, Thomas Hardy-ig. Természetesen máshogy hatottak rám a nagy művek tizenhat évesen, mint harminc évvel később.

– A klasszikusok újraolvasása és a sorozat írása közben mennyire tudott ihletet meríteni a saját történeteihez, köteteihez?

Inkább a boldogságot emelném ki, amit az újramesélésre kiválasztott művek újraolvasása okozott. Sőt, azt is elárulom, hogy a tizenöt mű közül négyet nem olvastam korábban. Ezért vagyok a leghálásabb apámnak, aki tíz éve rávett az újramesélésre, valamint a Manó Könyvek Kiadónak, amely immáron öt esztendeje jelenteti meg nagy sikerrel a Klassz!-sorozatot.

Nógrádi Gergely: A jó átdolgozások megőrzik az írók szellemiségét
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top