Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Demény Péter Závada szilvalekvárja címmel írt esszét a Jadviga párnájáról.
Závada a valóság, a mégiscsak, mindennek ellenére is létező és működő valóság nagy írója. Miközben, mint Bulat Okudzsava esetében, naplók, levelek és levélrészletek, árlisták és egyebek közlik velünk folyamatosan, mennyire billenékeny valami a valóság, aközben számomra pillanatig sem kérdéses és kétséges, hogy ez a valóság van. A Dilettánsok utazása is ilyen, ha szabad így mondanom, előposztmodern mű, ahol a realitás entitását, egy külső valami kompaktságát semmi sem kérdőjelezi meg. Éppen ezért tűnik a szerelem, a csalódás, a gyermekek születése, Mamovka borzalmas perverziói, a szerencsétlen Zelenák iszonyú sorsa, és a körülöttük kavargó életek, Buchbinder Miki, Rosza Pali, Winkler Franci, Gregor, Anci és a többiek élete a valóságosnál is valóságosabbnak. Závada, a szociológus, a kőkemény adatok és tények hangyaszorgalmú gyűjtője, jó szolgálatot tett Závadának, az írónak, annak, aki évekig egy fiktív történet kitalálója és rabja.
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba „Egy könyvtáros a kölcsönzőből” címmel írt kritikát Krasznahorkai László Aprómunka egy palotáért. Bejárás mások őrületébe című kötetéről.
Ahogyan annak idején a Megjött Ézsaiás fölvezette a Háború és háború című regényt, ugyanúgy most A Manhattan-terv vezette föl az Aprómunkát. (A Manhattan-terv Ornan Rotem készítette fotóin ott van a New York Public Library is, a nagy bálnaszerű szikla részlete is, melyre a város épült.) De mintha most ez a legújabb könyv is csak előkészülete lenne valami nagyobbnak. Az életmű sajátossága, hogy kisebb és nagyobb lélegzetű, fajsúlyú művek váltakoznak benne. A mellékeseknek mindig megbocsátunk az elkészült fontosabbak miatt. Szerintem egy eset volt, amikor a nagyobb szabású mű egyértelműen nem sikerült, ez a Háború és háború. Most a legutóbbi jelentékeny mű, a Báró Wenckheim után megint várakozó állásponton vagyok: mikor születik vajon meg az újabb kiugró teljesítmény. Négyszer már megtörtént a csoda, ne legyünk telhetetlenek.
VERS
A héten Molnár T. Eszter és Várady Szabolcs versei olvashatók. Várady Szabolcs az egy éven át hozzá érkező e-mailekből kompilált szakaszokra osztott hosszú verset, olyan szöveget, amelynek ugyan egyetlen sorát sem ő írta, mégis a saját versének tekint. Mutatványként itt nem ebből az időt és önmaga terjedelmét, teltségét, anyagát is tanulságosan játékba hozó versből idézünk, hanem Molnár T. Eszter négy részből álló ciklusának záró darabjából:
Újratervezés
Sápadtan ébred alattam a város,
nem kéri, hogy szeressem.
Átizzadt, bolyhos lepedő
gőzölög a kémények között,
füst-szálakon zuhan át a fény.
Azt hittem, az idő érinthetetlen,
az üreseken és az elhibázottakon túl
újabb negyven év jön,
lassabb, zsírtól és bánattól nehezebb,
egyre gonoszabb, de ismerős és belakható.
Sápadtan ébredek, nézem a várost,
alattam átizzadt, lázas lepedő,
fölöttem józan monitor.
Szemembe zuhan a fény.
PRÓZA
Bús Natália, Milbacher Róbert és Kompolthy Zsigmond prózája szerepel most a lapban.
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Milbacher Róbert Angyalhaj című írásából:
„Az úgy volt a Jucikával, hogy egyszer csak azt vették észre a szentesek, hogy minden nagymise alatt ott térdepel a mosolygós Szűzanya szobra előtt. Még az Esperes se tudta rávenni, hogy üljön be a padba rendesen, mint a többi hívek, mert a Juci ilyenkor már nem volt magánál, nem hatottak rá a szép szavak. De már a csúnyák se.
Meg is ijedt az Esperes, hogy baj lesz a Juciból, ha ez így megy tovább. Az öregasszonyok mentek mindjárt panaszra hozzá, hogy csináljon valamit a Jucival, mert tisztára elrontja nekik a vasárnapi áhítatukat. Így mondták, hogy áhítatuk van nekik, és szinte nincs kedvük járni a misére, amióta ilyen cirkuszt csinál belőle a Jucika. És akkor meg is mondta a Jucikának az Esperes, hogy jobb lenne, ha nem jönne a vasárnapi misére, ha csak így tud viselkedni. Hiába sírt a Jucika, hogy nem akar ő viselkedni sehogy, de mikor van ez a betöltekezése neki, akkor olyan boldog lesz, hogy szinte el se tudja mondani, mennyire. És szépen kéri az Esperest, ne tiltsa ki a templomból, mert nincsen már semmi öröme a világon ezen a betöltekezésen kívül. Ráadásul otthon a Kálmánka mindig csak kiabál vele, sőt még el is szokta verni, amikor rájön ez a féltékenység. Pedig megesküszik a Jucika akár a Szentanya könnyeire is, ha kell, hogy nem ismert ő más férfit a hites urán kívül soha.”
FILM
Stőhr Lóránt Moll Zoltán Engedetlen című filmjéről írt.
„A felnőttkor józan hétköznapjain innen, a serdülőkor testi-lelki zűrzavarán túl a felnőtt kamaszok és kamasz felnőttek küszködnek a szerelemmel, s közben aktusba és taktusba fordítják vágyaikat és fantáziáikat.
A pályán kívülről, asszisztenskedés, külföldi televíziós tapasztalat és a Víziváros című középhosszú alkotás után az Engedetlennel első nagyjátékfilmjéig eljutott Moll Zoltán ezeknek az egyszerre ismerős, a vásznon mégis meglepő, szélsőséges élményeknek az újszerű felidézésében mutat komoly tehetséget.”
ZENE
Fáy Miklós Baráti Kristóf és Jakub Jakowicz közös Bach-koncertjéről írt kritikát.
„Milyen kár, hogy a józan észt legyűrte a kötelességtudat. A második részben viszont jött Baráti Kristóf, és tényleg, mintha azt a feladatot is magára vállalta volna a ráeső két szonáta és egy partita mellett, hogy az intézményt, a hangverseny intézményét is megtámassza a vállával. Mindent megkaptunk, amit csak az élő előadástól megkaphat az ember. Hogy rögtön az elején kezdjem: a hegedűhang szépségét.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála Alföldi Róbert Micimackó-hangoskönyvéről írt.
„Az első meglepetés mindjárt a felütés: Az olvasóhoz című bevezető hallatán nem is sejtjük, ki a megszólaló – ő lenne Micimackó? Mély hang és lassú, megfontolt, már-már akadozó beszéd az övé, és csak percek után ismerjük fel: ez nem más, mint medvedörmögés. Alföldi Pagonyában minden szomorkás, és ha a Karinthy-fordítás humorát hiányoljuk, keresgélhetünk egy ideig, mire a derűt megtaláljuk.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
