„Road movie” helyett „sea movie” – egy stilizált hajóval a színpadon, zenészek és táncosok között járja be a világot Candide október 13-án a Müpában. Bernstein Candide című művét Böhm György rendezésében állítják színpadra a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
Bernstein Candide-ja számos kérdést vett fel a szakemberek körében is, mert már a műfaji besorolása sem egyszerű, rendezői szempontból pedig a rengeteg helyszín és szereplő megjelenítése tartogathat kihívásokat. Hogyan közelítettél ehhez a darabhoz?
A kritikusok valóban ingadoznak a vígopera, az operett és a musical között. Én sosem gondolom azt, hogy egy darabot feltétlen kategóriába kell szuszakolni, de véleményem szerint a Candide musical. Én ebben a műfajban éltem le az életemet, s attól, mert egy-egy szerep operai hangot kíván, attól még ez egy musical, miközben a műfajon belül is elképesztő zenei eklektikát mutat. Imádom Bernstein zenéjét, a West Side Storynak többször voltam dramaturgja, a Misét pedig már rendeztem a Müpában. A Candide-ról nagyon sok mindent tudtam, rengeteget tanultam róla. Nem mondhatnám, hogy rendezői álmom volt, mert nem szeretek álmokat dédelgetni és rendezni, az túl nagy felelősség, hiszen ha nem sikerül, az rémisztő. Ha kapok egy darabot, először gyűlölnöm kell egy kicsit, majd ahogy elmélyülök benne, megszeretem és megcsinálom. Bernstein Candide-jából sok változat létezik, az eredeti 1956-ban bemutatott mű mellett többek között van koncert változat, van úgynevezett Scottish Opera változat. Mi a „Chelsea” változatot fogjuk színpadra állítani, mert úgy gondolom, hosszúságában és cselekményében is ez a legfogyaszthatóbb a mai közönségnek, főleg félig szcenírozott formában.
Hogyan jelenítitek meg a darabot a színpadon? Úgy tudom, például a zenekar is fókuszban lesz.
Igen, a zenekar a színpadon lesz, és nem az árokban. Nagyon szeretem, amikor egy darabot úgy tudok színpadra állítani, hogy a zenekar is látható. Nekem ugyanis mindig gyönyörűséges élmény, ahogy a zenészek játszanak és jelen vannak. Amikor az Evitát rendeztem, akkor is fent ült a zenekar a színpadon. De itt még a cselekménybe is szervesen bekapcsolódnak. Hámori Máté karmester például elvállalta, hogy az Eldorádó képben elénekeli az Oroszlán szerepét. Ugyanakkor a szerző maga írta, hogy amikor a főhősök menekülnek, akkor a zenekar között bújnak el, tehát ő is végig „használta” őket a darabban.
A mű cselekménye rengeteg helyszínen játszódik, Candide hosszú utat jár be, amíg Vesztfáliától eljut a lakatlan szigetig. Ezeket miként jelenítitek meg?
Bernstein zenéjének az az egyik nagyszerűsége, hogy a különböző helyszíneket – legyen szó Konstantinápolyról, Cádizról vagy éppen Lisszabonról – a zenében is megjeleníti, tehát a zene is helyszínteremtő erővel bír. A fő célunk, hogy a közönség ezt a zenét élhesse át maximálisan. Félig szcenírozott előadást készítünk, egy hajó stilizált díszlete lesz a színpadon, az köti össze az egészet. A „road movie” mintájára azt is mondhatnám, hogy „sea movie”-t készítünk, hiszen a világ számos pontját bejárja Candide az útja során. A Pécsi Balett művészeire is fontos szerep hárul. Ők jelenítik meg a lisszaboni földrengéstől kezdve az eldorádói dzsungelen keresztül a konstantinápolyi török táncosokat, de még a bolgár hadsereget is.
Kicsit olyan ez az egész, mint egy forgatag. Jól érzem?
Igen. Mondjuk úgy – mivel hajón vagyunk -, hogy szinte szárnyashajói sebességgel kell végigröpítenünk a történeten a közönséget, mindezt úgy, hogy azért a zene legyen a középpontban. A zene az, ahol „pihenhet” a közönség, amikor megszólalnak a dalok, az aláfestő muzsikák.
Candide amellett, hogy rengeteg helyszínt bejár, egyfajta filozofikus kiábránduláson is keresztülmegy az események hatására….
Igen, de Candide útját ebből a szempontból mi egy kicsit leegyszerűsítettük. A műfaj miatt sincs középpontban a filozófiai szál. De azért kiderül Voltaire válasza arra, hogy “- Mi az az optimizmus? – kérdé Cacambo. – Ó jaj! mondá Candide, valami olyan őrület, mely azt mondatja velünk, hogy minden jól van, midőn minden rosszul van.” A prózai részeket egyébként meghúztuk, de azért úgy, hogy az ne menjen az érthetőség rovására. Az előadás bemutatja, hogy ez a világ a lehető világok legjobbika, vagy mégsem. Ez az optimizmus Candide, pontosabban Pangloss mester leibnizi filozófiai hipotézise is. Főhősünk Vesztfáliából indul, s már ott érik negatív élmények: törvénytelen gyermek lévén, nem kaphatja meg szeretett Kunigundája kezét. De furcsa módon valahogy a jámbor Candide mindig elviseli és elfogadja a történéseket a cselekmény során, soha nem lázad. Az események és többi szereplő hatására jön rá a munka, vagyis a „műveljük kertünket” szemléletének fontosságára. De számomra a legfőbb cél, hogy a közönség szeresse és élvezze ezt a darabot. Imádom az életet, s ezt minden előadásban, amit rendezek megpróbálom átadni a nézőknek. És a Candide erre elképesztően alkalmas. Az a csodálatos a cselekményben, hogy a főhősök, bármilyen szörnyűség is történik velük, mindig, mindenhol életben maradnak, a filozófiával szemben az élet győz. Hiába használja ki Kunigundát a bolgár hadsereg, hiába kötik fel Pangloss mestert, hiába zuhan egy szobor a kolostorban Maximilianre, életben maradnak. Az élet forog tovább, és dolgozzunk, ne okoskodjunk, műveljük kertünket!
