+ Zene

Zenés hídzár lesz a határon

A forgalmat rendőrök irányítják majd, kerülni Parassapuszta-Ipolyság felé lehet.

Különleges koncert helyszíne lesz szeptember 22-én a letkési híd: a híd magyar oldalán egy hazai, a túloldalán egy szlovákiai zenekar zenél együtt. A rendhagyó kezdeményezés az összefogást szimbolizálja a határon túli magyarok, valamint a két ország között, mely a V4 fontos része.

A flashmob egy pillanatra megállítja a forgalmat, a rohanó világot, és utat nyit a két ország kulturális és zenei összefogásához. Sándor Bence vezénylésével a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar rézfúvós együttese közösen zenél az Oucha Fúvószenekarral, melyet Szentesi István Emil vezényel. Előadásukban hallhatjuk Mr. Jums és a Kraken dallamait is.

Az esemény idejére lezárják a határhidat a járművek elől, így azt kivételesen a zenészek és a koncert közönsége vehetik majd birtokba, egy igazán rendhagyó zenei élmény kíséretében. A rendezvényen beszédet mond Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az Emmi miniszterhelyettese, a rendezvény fővédnöke. Az eseményen Márta István zeneszerző, fesztiváligazgató is részt vesz.

A lezárás ideje alatt (10.30 órától 12 óráig) a forgalmat rendőrök irányítják majd, kerülni Parassapuszta-Ipolyság felé lehet.

Zenés hídzár lesz a határon
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top