Egy New York-i fellebbviteli bíróság elutasította Henri Matisse francia festő modellje örököseinek keresetét arról, hogy a londoni National Gallery szolgáltassa vissza az 1908-ban készült Greta Moll portréja című festményt, mondván ők a műalkotás jogos tulajdonosai.
A két éve indított perben az örökösök azzal érveltek, hogy a második világháború befejeződése után a festményt illegálisan adta el az a diák, akire megőrzésre rábízták. Az eladás után a festmény többször is gazdát cserélt még az előtt, hogy 1979-ben a londoni National Gallery megvásárolta.
Margaret Moll Matisse tanítványa volt és többször ült modellt a francia festőnek. Moll férje, Oskar vásárolta meg a képet Matisse-tól. A háború után Moll férjével Berlinben élt és a festményt férje egyik Svájcban élő diákjának adta át megőrzésre. Az illető azonban Svájcban eladta a festményt, amely később amerikai galériákon keresztül jutott a hetvenes évek végén Londonba. Margaret Moll később Walesbe költözött, ahol meghalt.
A New York-i fellebbviteli bíróság jóváhagyta az első fokú bíróság korábbi döntését arról, hogy Nagy-Britannia és londoni National Gallery mentességet élvez az amerikai igazságszolgáltatás alól, mivel az örökösök keresete nem meríti ki a külföldi államok mentességére vonatkozó amerikai törvényben foglaltakat.
„A festmény állítólagos elbirtoklását egy magánszemély követte el, nem pedig egy szuverén állam”
– idézte a bírói testület döntését a The Art Newspaper honlpaja.
Margaret Moll örökösei először Nagy-Britanniában próbálkoztak a festmény visszaszerzésével, de a National Gallery kizárta, hogy átadja a képet, mondván érvényes jogcíme van rá, egy londoni galériától vásárolta meg. A holokauszt idején elrabolt festmények ügyében eljáró brit kormányzati testület szintén elutasította keresetüket, mondván a náci korszak lezárult 1945-ben, két évvel az előtt, hogy a festményt eladták Svájcban. Az örökösök 2016-ban amerikai bíróság elé vitték keresetüket, amely tavaly elutasította azt.
A National Gallery kedden üdvözölte az amerikai bíróság döntését. Közleményében ismét hangsúlyozta, hogy „jóhiszeműen vette meg” annak idején a festményt, és az esetre nem vonatkoznak a nácik által elrabolt festményekről szóló rendelkezések.