Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Lapis József írt esszét Az elég jó kritikus címmel.
„A gravitációs sűrűsödés következménye, hogy jó (pláne: elég jó) kritikát (szinte) bármiről lehet írni – igazán meghatározó és kitüntetett, súlyos szöveget viszont jelentős művel kapcsolatban szokás létrehozni. [„Csak jelentős? – Nagyon jelentős.” (Esti Kornél)] Kölcsey „recensiója” természetszerűleg nem jöhetett volna létre Berzsenyi költészete nélkül, mint ahogy József Attila merész és szemtelen újraköltő kritikája, hát persze, erős Babits-alapra építkezik. A kritika primer nagysága a szekundér jelleg folyománya – ám ez egy nagyon tágas és gazdag, életteli másodlagosság. A kritika jól körülírható keretei, valamint, igen, hasznos szabályai pedig arra is jók, hogy a rátermett szerző kezében időnként meghajoljanak, ő maga pedig át- és átszökkenjen rajtuk. Borbély Szilárd és Márton László például azért tartoznak korunk emlékezetes kritikusai közé is, mert megvolt az a magabiztos, stabil, de egyben rugalmas gondolkodói talajuk, amelyről el tudtak és el mertek rugaszkodni.”
LEVELEZÉS
„Elég nagy a megrendülés” címmel közli a lap pályatársak Mándy Ivánhoz írott leveleit.
„Ottlik Géza – Mándy Ivánnak [1983. július–augusztus]
Iván =
(1) Hihetetlenül jólesik, Gyöngyi feltámasztása. „Lesz-e balzsam Gileádban? Szólt a holló = Soha már!”
Majdnem gileádi balzsam ma.
(2) Cím = „A Fényes Szelek alatt” = Hová lett az a novella? Elvitte a szél. („Noha voltak túlkapások, ki hibás, a történelmünk legfényesebb korszaka.”) Hát vonszoltuk magunkat a száraz, forró földeken, árkokon, sáncokon át – mégis – Már csak pár lépés… aztán… – Mi lesz aztán!?!? – De a kabátom, Al Jolson = valami otthon felé, = ő nyert, túléltük.
(3) Doktori disszertáció 2050-ben = „Ottlik kabátja Mándynál”
Már a Centrálban felbukkan, azaz nem bukkan fel, – a hiányával. „Hová tettétek?!”
(4) De = („disztingvált öregek”) Megvan a novella! Az „Előadók, társszerzők” akkor Gyöngyit, engem tartott meg az árokba-zuhanástól! [Ma már merített papíron, – akkor lila szalagos írógépen…]”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Betonverővel az aknamezőn című recenziója Agneša Kalinová–Jana Juráňová Hét életem című kötetéről szól.
„A Hét életem kétségtelenül az oral history egyik mintapéldája. De nem a Magyarországon 1989-et követően igen közkeletű, anekdotákkal fűszerezett, még a nem írók kezén is irodalmi teljesítményszámba menő történetmesélős változat. Akad benne ilyesmi is, ám inkább szabatos, fegyelmezett korkép ez, lehetőség szerint minél hűségesebb rögzítése, pontos megörökítése a mindenkor fennállónak, mintha egy nagymama azt akarná az unokája vagy a dédunokája értésére adni, miért is történt az a felmenőjével a zavaros huszadik században, ami történt. Egyes szám első személyű emlékezés, amiből szándékosan van kiszorítva az »én«.”
EX LIBRIS
Karsai László
Vonyó József: Gömbös Gyula és a hatalom,
Kerepeszki Róbert: Darányi Kálmán,
Zoltán Gábor: Szomszéd című köteteiről és a
Metszetek bolsevizmusról, sztálinizmusról című tanulmánykötetről írt.
VERS
Ezen a héten Deres Kornélia és Grecsó Krisztián versei kaptak helyet.
Deres Kornélia versei közül idézzük az egyiket:
Kötődési rendek
Kopó fogak közé űrhajózom, húzok
egy testbe bele. Megint. Nyirkos barlang
a szájbolt, nem adnak erre ingyen
semmi szót. Új feladatom kifigyelni
az itt lakókat, akik véresre cincálják
minden alvásomat. Ez már a múlt,
vagy még a jövő?
Itt találkozom fiatal anyámmal és egy könnyes szatírral.
Kérem, fáradjanak ki a történetemből.
Mit bujkálnak a kopó fogak között?
Fiatal anyám bátor, nevetős. Egy csehszlovák
film főhőse, vadakat terel álmaitokba. Az egyik
én vagyok. A hószőke és a medvebarna.
Próbálok jól artikulálni, de a beszéd nem indul.
Befulladok. A szatír meg csak bőg a háttérben,
mint egy leszázalékolt zsiguli. Pofán csapom.
Pedig nem látom benne még a majmot.
Fiatal anyám és a szatír is maradnának idebent,
a nyelv alatt. Megoldásom rutinos, önfeledt:
esténként elhullatom a fogaimat.
Szökjön végre valaki.
PRÓZA
A héten Tóth B. Judit, Szánthó Erika Emma és Vári Attila prózája kapott helyet.
Tárcatár: Totth Benedek.
Részlet Vári Attila: A chuchaxoja szimptóma című írásából:
„A pszichiáter, aki naplót akart vezetni az Alzheimer-kórban szenvedő idős akadémikussal kezdeményezett beszélgetéseiről, nem sokat írhatott a kórlapnál bővebbre tervezett jegyzeteibe. Már nem tudott kapcsolatot teremteni vele. Chuchaxoja – jegyezte be hangzónként, úgy, ahogy az öreg minden alkalommal, géphangra hasonlító dallamtalansággal betűzte le, ha a nevét kérdezte. Azt gyanította, hogy spanyol-amerikai indián törzsről lehet szó, de a világhálón keresve, hamar bebizonyosodott, hogy nem. – Csucsahoja, C, utána há, utána u, aztán ismét c és há, aztán a és x, o és j, a végén is a – mondta az öreg.
Függőleges oszlopba rendezte azt a kevés ismeretet, amelyet értelmezhetőnek vélt, de az a kevés is, csupán néhány név és kifejezés volt. Csak ennyi szerepelt a chuchaxoja mellett az oszlopban: Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Hruscsov. Ludwiga tante. Szürke mezei rum. Muskotály. Kökényvirág illat. Antianyag tömege. Ősrobbanás.”
FILM
Stőhr Lóránt írt kritikát Nemes Jeles László Napszállta című filmjéről.
„A második nagyjátékfilm az igazi próbatétel egy filmrendező számára. A debütálás sikere nyomán, különösen akkor, ha egy csapásra vált vele világhírűvé szerzője, mint Nemes Jeles László a Saul fiával, jószerivel megugorhatatlan feladat felnőni a felfokozott elvárásokhoz. Hogy ne érhesse az önismétlés vádja, Nemes a történet világában tudatosan messzire távolodott Auschwitzot új nézőpontból értelmező Oscar-díjas filmjétől, ugyanakkor kitartott a Saul fiához hasonló elbeszélői és rendezői koncepció mellett.”
TÁRLAT
Széplaky Gerda Kritikus művészet című kritikája Xu Bing Thought and Method című kiállításáról szól (UCCA, Peking).
„Xu Bing, aki művészete középpontjába az írásbeliség és a kortárs kultúra közötti viszony vizsgálatát helyezte, kezdettől fogva erős társadalomkritikai attitűdöt képviselt. A nyolcvanas évek végére nemkívánatos személlyé vált hazájában, ezért 1990-ben Amerikába költözött. 2008-ban a – művészeti szabadsággal szemben immár némi toleranciát mutató – hatalom megengedte, hogy visszatérjen Pekingbe. Az időközben világhírnevet szerzett művésznek a „798” nevű, régi gyárépületek átalakításával létrehozott művészeti negyed központi galériájában, az UCCA-ban most átfogó kiállítása nyílt – első kínai életműtárlata. Óriási élmény végignézni, hogy milyen szervesen építkezik ez az oeuvre, holott szüntelenül új társadalmi jelenségekre reflektál, s hozzá új és új médiumokat használ.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
