A Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozat XIII. epezódja a magyar könnyűzenei élettel foglalkozik a szokott módon. A cikkre – a benne foglalt dicsérő szavak ellenére – Tóth Vera nem túl lelkesen reagált a Facebook-on.
Kedves Szakács Árpád!
Örömmel olvastam ma megjelent cikkében, hogy nagyra értékeli énekesi, előadói képességeimet. Előadóművészként éppen ezért dolgozom – hogy utat találjak a közönség szívéhez.
Szeretettel várom tehát bármelyik koncertemen.
Ahogy mindenkit: nemre, korra, világnézetre, politikai- és más típusú irányultságokra való tekintet nélkül.
Egyvalamire azonban megkérném.
Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”.
Én ugyanis sosem politizáltam.
Nem érzem feladatomnak.
Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik.
Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.
Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban.
Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.
Félre ne értsen: szerintem is van gond a játszási listákkal.
Éppen erről szólt a bejegyzésem, amelyet idézett.
Azt azonban ott sem állítottam, hogy politikai oka lenne dalok nem játszásának.
Inkább szakmai, szemléletbeli, személyes és emberi okok sora lehet a háttérben.
Magam sem tudom az egyetlen, tuti választ a kérdésre.
Örömmel olvasnám pedig!
Jöjjön a koncertekre, szeretettel várjuk önt is és mindenkit!
Köszönettel és üdvözlettel:
Tóth Vera
Nemrégiben Esterházy Péter került a Kulturkampf célkeresztjébe.
