Giles Sparrow: Géniuszteszt [The Genius test] – Partvonal Kiadó, 2018 – fordította Mezősi Péter – 224 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5783-15-9
A Géniuszteszt kicsit olyan, mint a Művelt társalgók könyve, amiről itt írtunk. Persze, nem annyira vicces, de sokkal könnyebben kezelhető, és talán több köze van a világ – emberi elme által feltárt – csodálatos sokszínűségéhez.
Giles Sparrow az elmúlt években tudományos témák tömkelegéről írt könyveket, így feltételezhetjük, hogy némi kompetenciával rendelkezik, ha a kvantumfizikáról, az evolúcióról, a csillagászatról – vagy ki tudja még mi mindenről – van szó. Vagy, ha a kompetencia, a tudományterületek sokasága miatt túlzásnak tűnik, akkor beszéljünk rálátásról.
Mostani könyve, a Géniuszteszt hallatlanul érdekes kísérlet. A szerző szavai szerint „egy edzőterem az elmének”, ami igazán nem hangzik rosszul, hiszen a referencia maga a szerző, aki – eltekintve attól az ígéretétől, hogy a könyv segítségével „jobban tudsz villogni a partikon” – képes értelmesen összefoglalni azt, ami érthetetlennek tűnhet… a posztkapitalizmustól a Higgs-bozonig.
A könyv a nagy tudományterületek – vagy inkább érdeklődési körök – szerint szerveződik fejezetekbe: élet, filozófia, az elme, művészetek, politika és gazdaság, matematika, fizika, kozmológia. A fejezeteken belül pedig négyoldalas egységekben, lecsupaszítva – és szükségszerűen egyszerűsítve – de érthetően tárgyal egy-egy kérdést. Olyan kérdéseket – az élet eredete, a valóság természete, a posztmodern, a kapitalizmus, stb. –, melyekről a kevésbé tájékozott emberek, ha nem hallgatnak, mint a sült hal, akkor órákig, sőt napokig képesek beszélni parttalanul. És csendesen mondjuk ki: gyakran értelmetlenül.
És itt van a könyv kapcsán a „csavar”, hiszen innentől az a fő kérdés: lehet-e ezekről a témákról ennyire minimális terjedelemben érvényesen szólni?
A válasz meglepő: LEHET!
Persze, ha egy-egy kérdésről valós és megalapozott ismeretekkel rendelkezünk, akkor átlátjuk, hogy a lexikoni szócikk méretű szövegek némelyikével lehet (sőt: érdemes!) vitatkozni, de – mert nem vagyunk zsenik – nyilvánvaló, hogy nincs meg mindenről az alapvető ismeretünk. Ahhoz, hogy valamiféle rendszerbe helyezzük az új, számunkra idegen tudományterület fogalmait, tökéletes ez a könyv. S ha nem is dőlünk be a partikon villogás ígéretének, azért arra pont jó, hogy a partikon villogó szószátyár, üresfejű ködborotválókat kiszűrjük, s megszabaduljunk tőlük. Mert kevés dolog van, ami unalmasabb és szánalmasabb, mint az üres szócséplés.
Szóval nem leszünk zsenik ettől a könyvtől, és nem leszünk parti-arcok sem. Viszont egy halom érdekes dolog között megláthatjuk az összefüggést, és, ha valamiről eddig azt sem tudtuk, hogy érdekel minket, akkor azzal elkezdhetünk szisztematikusan foglalkozni.
Szerintem ez nem kevés! Sőt…
