Kényszerpálya
Amint megfogantunk és könnyebben, vagy nehezebben megszülettünk, kényszerpályára kerülünk. Jó esetben ott vannak velünk szüleink, akik gondoskodnak rólunk legjobb tudásuk szerint, amit saját kényszepályájuk megenged nekik. Így, persze különbözőképpen alakul a sorsunk. Amennyiben már a kezdetektől el vagyunk hagyatva, feszültségteljes környezetben kezdődik életünk, ugyanúgy meghatározó, mint amikor szüleink kölcsönös szeretetben, tiszteletben nézegetik és gondozzák az újszülött csecsemőt.
Különböző képességek, adottságok birtokában – melyben a véletlen genetikai kódok kapcsolódása is jelentős szerepet játszik, szüleinktől jelentős eltéréseket is mutatva, – megkezdjük pályafutásunkat. Növekedésünk hajnalán rendkívül fontos, milyen információkat kapunk, szükségleteinket mennyire elégítik ki, ettől függ biztonságérzetünk minősége. Ezekre azonban nem sok befolyásunk van, kiszolgáltatottak vagyunk. Eszköztárunk csak akkor talál megértésre, ha szüleink odafigyelnek és megértik azt, ők is biztonságban érzik magukat Ez nem feltétlenül alakul így. Előfordul, hogy a szülők a legnagyobb jóindulat mellett sem értik meg, mit szeretnénk, amikor még beszélni sem tudunk. A növényekkel, de még inkább az állatokkal való foglalkozás, gondozásuk rendkívül sokat segíthet ebben, hiszen az állatokkal való kommunikáció sem a beszéden alapul. Amennyiben a szülők egymást sem értik meg, a gyermek viselkedését különbözőképpen értelmezik, egymásnak ellentmondó dolgokat tesznek, a gyermek magára marad, életösztöne többnyire nem hagyja el, előbb-utóbb megnyugtatja magát. Látszólag minden a legnagyobb rendben van.
A későbbiekben is teljesíthet remekül a felnőttek elismerését bírva ezáltal. Vannak olyan gyerekek is, akik az elvárásoknak nem különösebben kívánnak megfelelni, de rendkívül jó kapcsolatokat alakítanak ki társaikkal. És vannak másmilyenek is, de maradjunk a viszonylag szülői gondoskodással felnövő gyerekeknél.
- Egy ember eltüntetésének automatikus lépései
- Válaszok a létezésre – beszélgetés Ocztos Istvánnal
- Szeretlek, Juci!
- Akinek elvette a szabadságát egy cica
Látszólag jól mennek a dolgok. A gyerek jól teljesít az iskolában, tehetséges, elismerik, jó munkát talál, fenn tudja tartani magát. Családot alapít, gyerekei lesznek. Valami alapvető azonban nincs rendben. Érzi, hogy legeslegbelül minden egész és kerek, a felszín azonban bizonytalan. Megkezdődnek a kudarcsorozatok. Megoldásokat próbál keresni. Új kapcsolatot alakít ki, titokban, akár házasságát nem felrúgva, vagy elválik, előbb, később. Ott hagyják, vagy ő hagy ott mást.
Előfordul, hogy mindaddig a meglévő biztonságtól nem válik el, amíg egy biztonságosabbnak látszó területre nem érkezik. Ez azonban többnyire nem szokott simán menni, hiszen a másik fél, ha nem tud ugyan konkrétan semmit, akkor is tisztában van vele, hogy valami megváltozott. A dolgok rendezetlenül maradnak. A rendezés kísérletét mindenki máshogy csinálja. Van, aki fenyegetőzik, nem bírja a vereséget, veszteséget, van aki teljesen összetörik, van aki egyéb megoldásokhoz fordul. A közös gyerek, vagy gyerekek a szülők elválását rendkívül nehezen viselik. Minden minőség elromlik körülöttük, mindaz a biztonság mely körülvette őket szinte megszűnik. Az új partnert esetleg ellenségesen fogadják. Természetesen ők is elkezdik rendezni soraikat a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva. Szétesett család, darabokra hullott elemekkel. Mindaz ami egy volt és egész, összetört.
Ilyenkor teljesen megfelelő reakció az önvédelem. Lehet ez a másik elidegenítése, különböző formákban, szidása, bántása, vagy magunk hibáztatása. A történtekre adott válaszok, a magyarázat keresése természetes. A válasz pedig nem kívül van. Vannak akik radikálisan megszakítanak minden kapcsolatot azzal, akit előtte szerettek, vagy szeretni véltek. Elvágnak minden szálat, egyáltalán nem érdekli őket továbbiakban a másik sorsa. Van aki ugyan új kapcsolatot kezd, de az előzőtől sem tud megválni. Újabb gyerekek születnek. Van aki nagy baráti társaságot tart fent és gondoskodik róla, sose maradjon egyedül. Vannak csalók, hazugok, számítók, vannak nyíltabbak, őszintébbek. A meglévő rendezetlenség további rendezetlenséget okoz. A rendezetlenségben kezdett új kapcsolat többnyire ugyanúgy végződik, mint az előző. A kezdeti szárnyalás nem tart sokáig. A belső biztonság, önbizalom hiánya félelemhez, bizalmatlansághoz vezet. Bizalmatlanul, megsérülten, kielégítetlen szükségletekkel és vágyakkal együttélve keressük az új lehetőségeket. A krízishelyzetek jó lehetőségek lehetnek a fejlődéshez az elviselt veszteség mellett.
A szülőkkel való viszony felnőttkorban is jelentős szerepet játszhat, rendkívül szerencsés ha szülőnkkel, szüleinkkel békét tudunk kötni. Ugyan haragudhatunk rájuk, hogy nem adták meg mindazt a biztonságot és az élethez szükséges eszköztárat, mely jó lenne, ha meglenne, talán könnyebb lenne minden, de sajnos ezzel ők sem rendelkeztek feltétlenül. Ha a gyerek, vagy gyerekek haragszanak ránk, nem akarnak találkozni velünk, érdemes megérteni, ők is elsősorban magukat próbálják védeni. A gyerekkel, a szülőkkel kölcsönösen keresni érdemes az egymáshoz visszavezető utat. Nem lehet semmi fontosabb ennél, hiszen egymásból jöttek létre.
Kiderülhet, nem is ismertük mellettünk lévő társunkat, aki rövidebb, hosszabb időn keresztül velünk tartott, vagy nem is tartott velünk, mi nem tartottunk vele, szerettük volna, de legalább nem voltunk egyedül. A másik megismeréséhez szűkebb és tágabb környezetének megismerése jó támpontot jelenthet.
A többi ember távolabb van. Barátok. Renkívül fontos szerepbe kerülhetnek, hogy segítsenek visszaállítani a belső egyensúlyt, támogassanak, mellettünk legyenek. Ez nem áll mindig rendelkezésre. Lehetőségeik korlátozottak. Az életünket helyettünk nem képesek megoldani. Nem értjük meg feltétlenül mit mondanak, javasolnak. A túlzott függőség a többiektől hosszabb távon nem segíthet.
Egyedül tudni lenni fontos. Aki tud egyedül lenni kevesebb embert hoz játékba, kevesebb embert bánt meg, kevesebb embernek okoz csalódást, fájdalmat. Aki tisztában van valamennyire saját magával, ismeri előnyeit, korlátait, nem fél a magányosságtól, kedveli, netán szereti önmagát, sokkal szerencsésebb helyzetben van, hiszen az élet akkor is tele van megpróbáltatásokkal, kihívásokkal, melyekkel meg kell birkóznunk, ha nem vagyunk egyedül.
Azt a sérült kisgyereket érdemes megkeresni, megsimogatni, megvigasztalni magunkban, aki élete hajnalán mindezeket nem, vagy csak részben kapta meg. Erre nem feltétlen adódik lehetőség társunktól. Ha ennek ellenére, vagy emellett mégis sikerül, minden könnyebb, szebb és jobb lesz. A párkapcsolat, a barátokkal való kapcsolat, a munkahelyi kapcsolatok, mindaz, ami a teljesebb élethez elengedhetetlen. Csökken a félelem, növekszik az önbizalom, az élet megpróbáltatásait és örömeit könnyebben tudjuk elviselni, jobban tudjuk átélni, megélni, úgy, hogy közvetlen és tágabb környezetünk is örömmel csatlakozik hozzánk, kedveli társaságunkat. De leginkább mi magunk elfogadjuk saját lényünket, nem haragszunk magunkra és jó társaságban vagyunk egyedül is. Ha egyedül jól vagyunk, bátrabban és sikeresebben kezdhetünk másokkal is.
