Botrányos volt-e Erdős Renée élete?

Közzétéve 2018-07-27

Erdős Renée: Ifjúságunk – Szépmíves könyvek, 2018 – szerkesztette Menyhért Anna – 336 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-45-4

Erdős Renée (1879-1956) negyvenegynehány – visszafejthető önéletrajzi elemekben bővelkedő – regény megírása után fogott neki, hogy emlékiratait papírra vesse, s ezzel valami olyasmit alkosson, ami – bár ezt ő nyilván nem tudhatta – a XXI. századi olvasót is érdekelheti/érintheti.

Regényei a maguk korában fontosak voltak, hiszen – versei után ezekben is – olyan hangot ütött meg bennük, melyhez hasonlóval korábban a magyar olvasó(nő) nem találkozhatott. S olyan „szerepet” viselt, amely sokak szemében szálka lehetett. Nem is elsősorban zsidó származása – ez (katolizálása ellenére) inkább a későbbiekben jelentett problémát –, sokkal inkább a korhoz képest szabados életmódja jelentett problémát: Bródy Sándor szeretőjének lenni, s öngyilkossága okaként gyanúba keveredni már önmagában sem csekélység abban a korban…

Az Ifjúságunk című memoár annyival több és fontosabb, mint a regények, hogy itt a kor jeles figurái, Erdős Renée személyes ismerősei a saját nevükön, a saját tetteikkel szerepelnek, s nem a regényesítő szándék, „csak” a szubjektív emlékezet formálja őket. Feltűnik Hatvany Lajos, Szabó Ervin, Jászi Oszkár, Kiss József… és szinte mindenki, akit az előző századforduló közhangulatához hozzátett valamit. Eötvös Károly például előszót akart volna íratni az agg Jókaival az ifjú költőnő versei elé, s ez pont akkor történt, amikor Jókai nősülni akart:

„Izgatott türelmetlenségben rohantak a napok, amíg megint elmehettem Eötvös Károlyhoz…
Azzal fogadott, hogy nagy baj van a versekkel.
Megijedtem.
– Nem tetszettek Jókainak? – kérdeztem hirtelen, kiszáradt torokkal.
Legyintett a kezével.
– Át sem adhattam neki. Nem is beszélhettem vele! Ott egy családi tragédia kellős közepébe pottyantam. Jókai házasodik.
– Jókai?
Nyitva maradt a szám.
– Igen, igen, ahogy mondom. Se lát, se hall! Elvesz egy fiatal lányt. Nagy Bellának hívják. színinövendék. A család könnyekben úszik. És nem lehet megközelíteni. A legjobb barátait sem fogadja, mert azt hiszi, összeesküdtek Fesztyékkel, hogy lebeszéljék őt erről a házasságról!
– De hisz ez lehetetlenség! – pattant ki belőlem vigyázatlanul.
–Miért volna lehetetlenség? Mi az a lehetetlen?
– Hogy ebben a korban. És olyan fiatal leányt…
– Hát mit gondol? Hogy Jókai egy öreg hölgybe fog beleszeretni? Bár Fesztyék azt mondják, a leány nem is szép. Hát az bizonyos, hogy Fesztyéknek nem tetszik. Másoktól viszont azt hallottam, hogy olyan, mint egy Walkür, és zöld szeme van.”

–olvashatjuk Erdős Renée-nél, s a könyvespolcra felnyúlva előkereshetjük Jókai Róza memoárját, hiszen ez a házasság ott is központi téma. Csak a nézőpont más. Így áll össze az a múlt-puzzle, amit a Szépmíves Könyvek kötetei elénk tárnak.

Erdős Renée memoárja újabb vonásokkal gazdagítja a nem is olyan távoli múltról alkotott képünket, s lehetőséget teremt, hogy a sztereotípiáktól megszabadulva, részletekre rácsodálkozva pillantsunk a múltba, mely legalább annyira sokszínű, sokarcú és sokerkölcsű, mint a jelen. Az Ifjúságunk, miközben maga is mítoszt épít, éppen ezzel segít megszabadulnunk attól a nyavalyától, hogy a múlt embereit kétdimenziós papírfiguráknak nézzük. Ráadásul Erdős Renée – talán nem csak a praxis miatt – tudja, hogy miként kell megfogni-megforgatni az olvasót. Érdemes megmártózni Erdős Renée világában, hiszen annyira más, és mégis annyira ugyanolyan. Minden megváltozott az elmúlt száz-százhúsz évben. Minden csak éppen a lényeg nem. S ez az, ami az Ifjúságunk lapjain sokkal erősebben átsejlik-átüt, mint a számos-számtalan regény megsárgult lapjain. Erdős Renée fiókjában sok érdekes dolog lapulhat még, de vitathatatlan, hogy az Ifjúságunk megjelenésével elkezdődött valami.