Windisch-Graetz Lajos: Küzdelmeim – Szépmíves Könyvek, 2018 – 400 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-12-6
Windisch-Graetz Lajos herceg (1882–1968) az egyik legfurcsább figurája a múlt századelő politikai életének: nagybirtokos, IV. Károly király bizalmasa, tanácsadója, közélelmezési miniszter… és mindezek mellett – vagy inkább: után – egy bonyolult életű kalandor, akinek könyve (talán) joggal háborított fel sokakat a húszas évek elején. Az sem csak hercegi származásának tudható be, hogy a Küzdelmeim szerepel az Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945-ben kiadott, tiltott könyvek listáján.
Így, hogy a XXI. században lehetőségünk adódik elolvasni ezt a könyvet, nem tekinthetünk el a szerző további életútjától, mely – tetszik vagy sem – visszamenőlegesen is árnyékot vet a kötetbe foglalt időszakra. Bár nemzeti felbuzdulással és a franciákon való bosszúállással magyarázták a frankhamisítási botrány szereplői tettüket, azért kalandorság volt a javából. Olyasmi, ami a megtépázott Magyarországnak sokat ártott. Ennek a történetnek (is) egyik főszereplője volt Windisch-Graetz Lajos herceg – el is ítélték négy évre, aminek jelentős részét hotelszobákban és szanatóriumokban kényszerült leülni. Ennél is nehezebben védhető, hogy frissen szerzett német állampolgársága birtokában 1933-tól a Gestapo ügynökeként tevékenykedve próbált elégtételt venni Károlyi Mihályon… De mindez már az 1920-ban megjelent Küzdelmeim után történt, szóval:
Borítsunk fátylat a jövőre!
Az is éppen elég, amivel a kötet foglakozik, s abból is kirajzolódik ennek a szabálytalan hercegnek a karaktere. A hat fejezetből álló négyszáz oldalas feljegyzés – ha kronologikusan haladna – a második fejezettel kezdődne, hiszen ez az, ami – visszanyúlva az 1848-49-es forradalom eltiprásában főszereplő nagyapáig – elmeséli hercegünk ifjúságát. Egészen az első világháború kitöréséig. A történetnek ez a része (még) inkább csak érdekes és izgalmas, hiszen Windisch-Graetz Lajos herceg ekkoriban még nem volt „politikai tényező”.
1908:
„…Engedélyt kértem, hogy mint kém Szerbiába menjek. Konstantinápolyban megszereztem egy lengyel munkás útlevelét, aztán Szalonikin át mint géplakatos kerültem Szerbiába; a géplakatos alaposan bepillantott Szerbia legalsóbb rétegeinek éltébe; majdmint pincér szerepeltem, és a belgrádi és nisi nagyobb kávéházakban különösen azt figyeltem meg, micsoda szerepet játszanak az orosz tisztek. Végül egy éjszaka, mikor már erősen a sarkamban voltak, hazai földre léptem, és azonnal jelentést tettem tapasztalataimról Hötzendorfi Conradnak.”
Ebben az időszakban került a herceg látókörébe a politikai karrierre még csak készülődő Károlyi Mihály is, aki később örök ellenséggé és bűnbakká – minden rossz okozójává – nőtt Windisch-Graetz Lajos szemében. A kötet – a mai olvasó számára – szokatlan színben tünteti fel a történelmi szereplőket. Ferenc Ferdinánd halála kapcsán például kimondott ellenszenvvel beszél a trónörökösről, és közben persze az egész udvarról is. Szerinte:
„Egy kis baráti körtől eltekintve a trónörökös a monarchia összes rétegeiben népszerűtlen volt.
Alig feküdt a ravatalon, s már összes kegyencei, barátai, hivatalnokai repültek a hivatalokból, méltóságokból; nem lehetett tagadni: az udvari klikk és a katonai vezetőség, amelyek állandóan érezték a trónörökös nyomasztó figyelmét, alaposan végezték e munkát.
Most már nyugodtak voltak, hogy a régi rendszer Ferenc József haláláig érintetlen marad…”
A könyv harmadik fejezete 1917 májusáig vázolja az eseményeket. Ez idő alatt a herceg több fronton is megfordult, és nem mellesleg Homonnán parlamenti képviselővé választották. A negyedik, ’918 októberéig tartó fejezetben már miniszteri ténykedését taglalja. Az ötödik fejezet a monarchia végnapjainak a krónikája, melyben központi szerep jut Károlyinak és IV. Károlynak. A zárófejezet pedig az antantdiplomatákkal folytatott svájci tárgyalásokról és a trianoni Magyarország legégetőbb kérdéseiről szól.
Tényleg furcsa könyv ez, Windisch-Graetz Lajos herceg saját személyt is érintő leírásaiból itt-ott érdemes gyököt vonni, vagy legalábbis erős kritikával kezelni a saját éleslátásra vonatkozó kijelentéseit. Ugyanakkor viszont az életútnak ez a kalandokban bővelkedő szakasza része a magyar történelemnek, s annak, ahová ez az ország – jó és rossz értelemben – azóta jutott. Windisch-Graetz Lajos herceg egyszerre irritáló és imponáló, ha nincs mögötte a rang és a vagyon, akkor talán Trebitsch Ignácéhoz hasonló „karriert” futott volna. Legalábbis a hajlama megvolt hozzá.
