Az ember túlélőképessége határtalan

Kir Bulicsov: Túlélők [Посёлок] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2018 – fordította Egri Zsuzsanna – 368 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-79-5

A sci-fi talán az egyetlen köre az irodalomnak, ahonnan a szovjet-orosz írókat nem sikerült „leradírozni” a Birodalom bukása után. Miközben teljes körű az örömünk, hogy „azok az idők” elmúltak, azért – ha őszinték vagyunk – lehet olyan érzésünk, hogy a fürdővízzel együtt a gyermek is kiöntésre került: vannak olyan irodalmi alkotások – kinek-kinek ízlése szerint – amelyek megérdemelnék, hogy a mai olvasók is megismerjék őket. Ezért is jó és furcsa, hogy a hatalmas szovjet irodalomból a mai olvasóknak csak a sci-fi maradt.

Кир Булычёв / Kir Bulicsov (1934-2003) regényei és elbeszélései közül néhány már a múlt század hetvenes éveiben is megjelent magyarul, s azt, hogy van/lehet rá igény, jól mutatja, hogy most, a XXI. században végre olvasható a Túlélők című kötet is. Olyan történetről beszélünk, mely felett nem járt el az idő. Ma is élvezetes, ahogy a szerző egy régi gondolatra új köntöst képes szabni.

A regény, ha alapmotívumát tekintjük, egy klasszikus történet egy hajótörést szenvedett csapatról, akik ember által nem ismert idegen helyen próbálnak alkalmazkodni és túlélni. A jól megrajzolt karakterek lehetőséget teremtenek arra, hogy komolyan vegyük a túlélők dilemmáit és konfliktusait, átérezzük a helyzet kiélezettségét… és közben olyan dolgokról is elgondolkozzunk, hogy mi az, ami az emberi kultúrából nélkülözhetetlen.

„Hihetetlen a fehér lap ereje, amelyre az ember a benne rejlő gondolatokat, az alakokat és formákat rögzíti.”

A túlélők között ráadásul generációs szakadék is feszül, hiszen vannak fiatalok, akik azt sem tudják, hogy valójában milyen az a világ, ahonnan elindultak. Így az idősebbek és a fiatalok nézőpontja és látásmódja is szükségszerűen eltérő. Kir Bulicsov aprólékosan kidolgozott markáns karakterekkel dolgozik, akik – bár érezhetően egy-egy típus képviselnek – mégsem lesznek kétdimenziós figurákká.

Kir Bulicsov regénye az általa teremtett idegen világ részleteitől igazán érdekes, hiszen az a felszerelésüktől megfosztott űrhajótörötteknek egy idegen bolygón próbálkoznak a túléléssel. Egy olyan ökoszisztémában akarnak maguknak helyet szorítani, ahol semmi nem hasonlít a Földről ismert életre, ahol másfajták a veszélyek. Meghökkentő és zseniális – de teljesen logikus! – húzása a szerzőnek, hogy az bolygón található életformákat a túlélők a Földről ismert élőlényekkel való hasonlóságuk alapján nevezik el. Az olvasó számára igazi kaland, míg összeáll a kép, hogy milyen állat a „kecske”, vagy miféle furcsa életformák a „gombák”. A fák sem olyanok, mint amit ismerhetünk. Magával ragadó látomás az egész bolygó – a veszélyekkel és csodákkal együtt. (Olyasmi, ami beindítja a fantáziát – mely addig szárnyalhat szabadon, míg valakinek eszébe nem jut filmet készíteni a könyvből. Nem csodálkoznék, ha rövidesen film készülne a Túlélőkből.)

…és akkor még szót sem ejtettünk a történet másik száláról, mely hosszan párhuzamosan fut a túlélők sorsával: felderítőhajó érkezik a bolygóra, melynek utasai nem tudnak arról, hogy a bolygón majd’ két évtizede egy maroknyi ember próbál életben maradni. Embernek maradni. Nem lehet senki előtt titok, nem számít spoilerezésnek, ha elárulom, hogy a túlélők végül eljutnak a kapcsolatfelvételig, de addig…

…a sodró lendületű történet és az izgalmas kalandok elfeledtetik az olvasóval, hogy egy ilyen sztori – szükségszerűen! – csak egy módon érhet véget.

Tényleg jó, hogy a szovjet-orosz kultúra – nyilván egyfajta menekülésként – kitermelte az olyan sci-fi-írókat, mint Kir Bulicsov. Az meg pláne jó, hogy van kiadó, mely veszi a fáradtságot, hogy nyugati bestsellerek mellett/helyett a kelet kultikus szerzőit is előrántsa a feledés homályából. És nem mellesleg még a fordítás is egészen-egészen kitűnő!