Szendrey Júlia: Családi levelek – Szépmíves Könyvek, 2018 – sorozat: Sorsok és életek – összeállította, sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Ratzky Rita – 368 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-58-4
Petőfi Sándor özvegye rendhagyó figura, sokan találtál ellenszenvesnek, és sokak szerint elfogadhatatlan, hogy a szabadságharc bukása után „ripsz-ropsz” férjhez ment. Persze, lehet, hogy ez nem volt a legjobb döntés – és erről utólag már ő is meggyőződött –, de nem azért, amiért sokan gondolják. Míg a „nemzet” azon sóhajtozott, hogy Petőfi emlékét zavarja az özvegy házassága, addig ő hús-vér nőként a hétköznapokban tapasztalta, hogy milyen az élet egy olyan férfi oldalán, aki sem külcsín, sem belbecs tekintetében nem említhető egy napon a lánglelkű költővel.
„…síromban minden alakoskodástól mentve, nyugodtan lehessek, akarom: ne háborgassa meg ott álmomat az, ki életemben nem tudott és nem is akart volna mást tekinteni bennem mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját. – Minden lépés, melyet ez ember tenne síromhoz, oly fájdalmat okozna poraimnak, mint minő undort éreztem iránta attól a perctől kezdve, mikor levetkőzve magából az embert, teljes állatiságában tűnt fel előttem…”
– írta Júlia második férjének, Horváth Árpádnak az általunk ismert utolsó levelében. S miért hazudott volna? Egy magánjellegű üzenetben miért hozott volna fel ilyen vádakat azzal a férfival szemben, akinek több gyermeket is szült… s akit a kor normáit felrúgva halála előtt másfél évvel elhagyott. Anélkül, hogy „kifelé” bármiféle magyarázattal szolgált volna.
- Petőfi Sándort megcsalta a felesége?
- Hogyan érvényesültek a női szerzők a 19. században?
- Skalpvadász volt-e Csinszka?
A magyar kulturális életben, ha az illető nem csak múzsa, akkor nem sok jóindulat jut az utókor részéről a lányoknak-asszonyoknak. Már a kortársak kikezdik őket, s aztán a sejtetések, gyanúk és vádak hálójából egy összetört és megcsúfolt, negatív portré kerül elő… amit egyesek az igaztalanságon felháborodva megpróbálnak pozitív képpé formálni, s néha még glóriát is biggyesztenek az adott lény feje köré. S aztán az ilyesfajta szélsőségek után jöhet a próbálkozás, hogy elkészüljön az adott személy valós személyiségjegyeit feltáró portré. A Családi levelek egy ilyen próbálkozás részét képezi.
Szendrey Júlia – magyarázó tanulmánnyal és jegyzetekkel kísért – leveleinek megjelentetése ilyen szempontból örömünnep. Ratzky Rita munkája segíti az olvasót, hogy eligazodhasson a korban és helyre tegye a mindenfelé burjánzó mendemondákat. A levelekből kirajzolódó asszony egy sok tehetséggel megáldott esendő ember, aki – nem csak, mint Petőfi özvegye – megérdemli, a méltányos elbánást.
Magyarországon nem/sem könnyű utóéletet élni,
a sok másodlagos szempont, a visszaemlékezők véleménye esetenként többet nyom a latba, mint az elsődleges források és a tények. Így lehet gonosztevőkből „kvázi-szent”, és jóra törekvő anyákból „mocskos ribanc”. Kezeljük helyükön a dolgokat. Vagy legalább próbáljuk meg.
