+ Színház

Létminimum alatt élő előadóművészeknek nyújtanak segítséget

A rangos, elismert előadóművészek közül is sokan kerülnek idős korukban nehéz anyagi helyzetbe.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) nyugdíj-kiegészítő támogatásról döntött, amellyel azoknak az elismert előadóművészeknek kíván segítséget nyújtani, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek. A havonta folyósított összeg több száz művész életét teheti könnyebbé.

A rangos, elismert előadóművészek közül is sokan kerülnek idős korukban nehéz anyagi helyzetbe. Közülük egyeseken segít a Magyar Művészeti Akadémia, vagy az illetékes miniszter által adományozható művészjáradék. Akik azonban nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, azok gyakran nehéz öregkornak néznek elébe.

Ezen a helyzeten segít az Előadóművészi Jogvédő Iroda azzal, hogy a szolidaritás jegyében a nyugellátásból kiszorult előadóművészek számára nyugdíj-kiegészítést nyújt. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, azt tehát a művészek maguk termelik meg. Az egyesület a befolyt jogdíjak 10%-át fordítja szociális, szakmai célokra, az új támogatás forrása is ez a tétel.

A nyugdíj-kiegészítés iránti kérelmeket, a szakmai szervezetek javaslatait az EJI honlapjáról letölthető nyomtatványon lehet benyújtani, és azokról az Egyesület – kizárólag előadóművészekből álló – elnöksége dönt. A juttatásért nemcsak az EJI-nél regisztráltak, illetve EJI tagok, hanem bármely előadóművész folyamodhat, aki megfelel a honlapon olvasható feltételeknek.

A szolidaritási intézkedés életbe lépését bejelentő Dr. Gyimesi László, az EJI elnöke, és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) főtitkára elmondta, hogy a nyugdíj-kiegészítés havi összegét az EJI a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 35-200%-ában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300%-ában határozta meg. A létminimum alatt élő művészek állami nyugdíját akár meg is duplázhatja ez a kiegészítő járadék.

„Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását.”

Az EJI évről évre több jogdíjat oszt fel, az egyre pontosabb felosztás eredményeként pedig mind több előadóművész jut hozzá az őt megillető jogdíjhoz. Az egyesület által felosztott jogdíj mértéke az elmúlt harminc évben ezerszeresére nőtt, miközben a jogdíjfelosztást végző csapat mérete továbbra sem éri el a húsz főt.

A nyugdíj-kiegészítő támogatásról még több tudható meg az EJI honlapján.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top