Ady Lajosné Kaizler Anna: Az ismeretlen Ady – Szépmíves Könyvek, 2017 – 368 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-230-0
Zseninek lenni nem lehet egyszerű, s nem csak a zseniség közvetlen hozadékai – és az ezzel együtt járó „egyéb fogyatékosságok” – miatt, hanem azért sem, mert a zseni sem lehet magában álló világítótorony. Neki is vannak – mint a Micimackóban a Nyuszinak – rokonai, barátai és üzletfelei, akiknek mind-mind megvan a saját nézőpontjuk, érdekük, viszonyrendszerük és elköteleződésük. Egy viszonylag fiatalon elhunyt – ráadásul sokak kíváncsiságát ébren tartó – személy esetében az őt körülvevőknek ráadásul még komolyabb szerep jut. Szemtanúi, részesei egy történetnek, mely jócskán túlnő rajtuk… Akár megszólalnak, akár nem, kicsit olyan helyzetbe kerülnek, mint a viccbeli Nyuszi – nem a Micimackós – aki akkor is bajba kerül, ha van rajta sapka, meg akkor is, ha nincs…
„…Cigarettatárcája pedig egyáltalán sosem volt, még ezüst sem. Ha cigarettáért küldött, mindig csak tíz darabra adott pénzt, sohasem hozatott húszat vagy harmincat egyszerre. ha elfogyott a tíz – és ugyancsak hamar fogyott el –, megint csak tízet hozatott, minden alkalommal külön borravalóért. Akkoriban [1910-ben] mindig Királyt és Princesast szívott – két olcsóbb fajta, elég erős cigarettát – s az eredeti csomagolásban, papírborításukkal dugdosta mellényzsebébe, ahol aztán gyakran eltöredeztek.
A borral is ugyanígy volt: bármennyit ivott volna, abból sem kellett egyszerre sok.[…] A rizlinget és a zöldszilvánit kedvelte leginkább, erősebbet nem.”
Kaizler Anna, a sógornő, azok közé tartozik, akik megírták Adyval kapcsolatos emlékeiket. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy családtagként hozzájutott olyan információkhoz és iratokhoz – főleg levelekhez –, amelyek mások számára akkoriban elérhetetlenek voltak. Ugyanakkor ebből a családi kötelékből ered az is, hogy óhatatlanul elfogult – nem is elsősorban a költővel, hanem az őt körülvevőkkel szemben. Léda, Dénes Zsófia, Csinszka jellemzése is része a történetnek, s jellemzésük szükségszerűen Kaizler Anna személyes viszonyulásait tükrözi… még akkor is, ha a szöveg végső változata csak 1942-ben került az olvasók elé a Béta Irodalmi Rt. kiadásában.
„Barátainak, kikkel abban az időben rendszeresen levelezik, úgy festi le a dolgot, ahogy szeretné, hogy ez róla Pesten s az írói körökben tudassék. Mint mindig mindenben, hiú ebben is: nem akarja, hogy azok, akikkel mindennap találkozhat, bármiképpen hiányosnak láthassák menyasszonyához való érzelmi kapcsolatát. Arról, hogy nem boldog, amíg nem készszerül reá, nem vall senkinek.”
– Se szeri, se száma a könyvben az ilyen hangulatú soroknak, melyekben több a sejtetés, mint a tény, sőt ezek az elejtett félmondatok mintha azt is magyaráznák, hogy a mások által megrajzolt kép miért üt el attól, ami Kaizler Anna szerint a valóság volt.
- Amikor kardot döfnek Ady Endre testébe…
- Miért nem kezelte pszichoanalitikus Ady Endrét?
- Öngyilkos lett Ady Endre özvegye?
- Így nézett ki Ady Endre rendőri engedélye – fotó
- Az orvos szerint Csinszka nem kapta el Ady betegségét
A Szépmíves Könyveknél megjelent kötet, bár elsősorban és szükségszerűen Ady-portrét ad, de a háttérben – mára jól láthatóan és – meglehetősen pontosan kirajzolódik Ady Lajosné Kaizler Anna alakja is. Az Olvasónak nem kell minden meglátást kritikátlanul magáévá tenni, s ez így van jól. Az ismeretlen Ady című kötet ugyanúgy kritikus olvasásra nevel, mint Csinszka, Bölöni György… vagy éppen Csinszka kapcsán Robotos Imre.
Ady jelen van napjainkban is. Aktualitása semmit nem kopott, meglátásai – a magyar valóság változhatatlansága okán – húsba vágnak. Éppen ezért fontos, hogy lássuk és értsük azt az Ady Endrét is, akit Kaizler Anna látott.
Vagy „csak” láttatott?
