Velekei László
A szerelem különböző arcai és fázisai táncban elmesélve Liszt és Wagner műveire. A Győri Balett PianoPlays című előadása táncetűdök sorozata, melyeket Balázs János élő zongorajátéka kísér. A darabról – amit május 18-án mutatnak be a Müpában – Velekei László a társulat művészeti vezetője mesélt.
A PianoPlays koreográfiája Liszt és Wagner műveire készül. Minek köszönhető a darab születése?
Ezzel az előadással egy régi vágyam teljesült. Már tíz évvel ezelőtt Liszt Szerelmi álmok című zenéjére szerettem volna koreográfiát készíteni, de akkor még kifogott rajtam. Betöltött a zene szépsége, inkább élveztem Liszt zsenialitását, azonban nem tudtam megfogalmazni a saját érzéseimet, gondolataimat. Nem volt hozzá eszköztáram. Most sem azt érzem, hogy társa lehetek Lisztnek a művészetemmel, hanem már képes annyira átjárni, hogy mozdulatokba önthetem mindazt, ami megfogalmazódik – a zenéje által – bennem.
Ha az eddigi koreográfiáidat nézzük, ez a darab hol foglal helyet közöttük?
Mind a cselekményes mind a szimfonikus baletteket nagyon szeretem. A cselekményes műveknél fontos számomra, hogy tűpontosan közvetítsek gondolatokat és érzelmeket, kézen fogva a közönséget egy történeten vezessem át. Minden mozdulatot és színpadi történést a cselekmény alá rendelek. Szimfonikus balett esetében társként a zenével formálódik a mozdulat, tehát ahogy változik a zene dramaturgiája, úgy változik az én mozdulatom is. Nem fogalmazunk meg konkrét élményt, hanem csak benyomásokat adunk a nézőknek, melyeket mindenki a maga tapasztalatai szerint él át. Nagy kihívás volt számomra, hogy Liszt zenei virtuozitását a táncban is meg tudjam mutatni.
Az előadást Balázs János zongoraművész fogja élőben kísérni. Milyen pluszt jelent egy ilyen darab esetén az élő muzsika?
Hatalmas megtiszteltetés, hogy közös estet hozhatunk létre. Elvarázsol Balázs János hihetetlen tehetsége és az az érzékenység, ahogyan játszik. Nagyon jól megfogalmazza a tánctechnikai stílusomat is. Az élő zene a táncosnak és a zenésznek is egy együtt lélegzés az előadás során, folyamatosan hatással vannak egymásra. Az egyik sem lehet igazán jó a másik nélkül. Felemelő érzés, ahogy látjuk a színpadon, hogy ez a két művészeti ág mennyire képes összeolvadni.
Egy Kosztolányi-részlettel kezdődik a darab ajánlója. Miért pont ezt az idézetet választottad, hogyan kapcsolódik az előadáshoz?
Az idézett Kosztolányi-vers számomra jól visszaadja szavakban azt a miliőt, azokat a benyomásokat, ami Liszt és Wagner zenéjéből kiérződik: a fékezhetetlen vágyat, a hajszoltságot, a viharosságot, mely aztán hirtelen harmóniába és nyugalomba siklik át. Az érzelmek és a vágyak megélésének – vagy meg nem élésének – módjai, a szerelem sokarcúsága, harmónia és diszharmónia jellemzi a PianoPlays előadást is. A művészet egyik örök témája a szerelem, melyet mindenki megtapasztal, mindenki kicsit máshogy, mindenkit felkavar, felemel és olykor tönkretesz.
Maga a PianoPlays cím egyfajta játékosságot is sugall, ráadásul táncetűdök jelennek meg a színpadon. Egységes koreográfiát álmodsz színpadra, vagy inkább a különálló részek adnak mindenki számára másként értelmezhető egészet?
Az előadás etűdökből építkezik, nagy hangsúlyt fektetve az egyéni táncosi teljesítményekre. Minden etűd magában is egy kis benyomás, de az egész mű egyben veti fel a kérdéseket: Valóban a társ teszi egésszé az ember életét? Vagy csak minden társ egy új fejezetet nyit eszményekkel és ideákkal teli életünkben? Férfiak és nők jönnek-mennek egymás életében. De mit keresünk valójában a másikban? Lehet, éppen önmagunkat.
A versrészlet:
Kosztolányi Dezső: Tenger és vihar – részlet
„És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
recseg-ropog hajónk,
kegyetlen vashajónk,
hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
A szél, a köd jajong,
hogy sír, jajong
és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
hajrá, tovább, tovább,
mindég tovább, tovább,
csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.”
