„Mi, színészek, mind szenvedélybetegek vagyunk”
Az Egy egyszerű szemöldökráncolás – stílusgyakorlat című előadás sok csavarral és humorral mutatja be, milyen nehézségeken megy át színész, író, rendező, mire egy színdarab elkészül. Az előadás eredeti szövegkönyvét a francia Ged Marlon írta, itthon Czeizel Gábor rendező állította színpadra Hegyi Barbara, Telekes Péter és Varju Kálmán szereplésével. Az Egy egyszerű szemöldökráncolás március 30-án debütált a Spirit Színházban, május 8-tól pedig újabb négy alkalommal műsorra tűzik. Ennek apropóján interjúztunk az előadás próbája előtt Hegyi Barbarával. Mikor segít a rutin? Kell-e az illúzió? Mire jó a reggeli meditáció? A Spirit Színház és a Vígszínház színészével beszélgettünk az Egy egyszerű szemöldökráncolásról, a színészi létről és sok minden másról. Interjú.
– Számos színdarabban, filmben, sorozatban játszottál. Van még benned drukk előadások előtt?
A bemutató előtt feltétlenül, mert kíváncsi vagyok, hogy mindaz, amit összehoztunk, hogyan csapódik le a nézőkben. Érdekel, hogy azt a hatást váltja-e ki az előadás, amit szeretnénk. Ráadásul én nem vagyok hidegvérű természet (nevet).
– Ilyenkor bízol a saját rutinodban?
A rutin csak arra jó, hogy ne haljon bele az ember. Túlsegít a nehéz pillanatokon.
– Tegyük fel, hogy egy ismerősöd megkérdezi, pontosan mi is az Egy egyszerű szemöldökráncolás. Mit válaszolsz neki?
Nagyon nehéz megfogalmazni. Röviden úgy foglalnám össze, hogy egy előadás elkészülésének folyamatát mutatja be, de persze ennél jóval bonyolultabb. Előadás az előadásban, melyben van még egy előadás. Rendkívül sok csavar van benne. Egy színész, egy rendező és egy író közös munkájába tekinthet be a közönség, amint épp létrehoznak egy előadást.
– Te játszod a rendezőt. Közel áll hozzád a karakter? Nem szerettél volna inkább az író vagy a színész lenni?
Mindhárom szerep teljesen egyenlő. Azt beszéltük Kálmánnal és Péterrel, hogy ha már sokszor előadtuk a darabot, felcseréljük majd a szerepeket, hiszen mindegyik karakter nagyon ismerős számunkra. Jól ismerjük azt a színházi közeget, ami a darabban megjelenik.
– Gondoltál rá, hogy egyszer a való életben is beülsz a rendezői székbe vagy bármilyen más pozíciót töltesz be a színházban?
Nem, szeretek színész lenni. Bőven van még feladatom a színpadon.
– Az átlagnéző nem tudja, hogyan dolgozik a színész. Szerinted az Egy egyszerű szemöldökráncolás közelebb viszi őket a valósághoz?
Mindenképp. Ged Marlon rendkívül ügyesen írta meg az előadást: egyrészt abszurd, emellett az olyan nézők számára is mulatságos, akik nem szakmai szemmel nézik. Rámutat, hogy mi, színházi emberek milyen részletekben tudunk elveszni azért, hogy hatást gyakoroljunk a közönségre. A néző számára kiderül, milyen apróságokon múlik, hogy egy színdarab működjön. Egy szakmabeli saját pályájához kapcsolódóan is felfedezhet ismerős momentumokat a darabban. Gulyás Dénes operaénekes például végignevette az előadást.
– Az Egy egyszerű szemöldökráncolás egy próbafolyamat intimitásába vezeti be a nézőt. A közönség a színházban csak a rengeteg munka végeredményét és a csillogást látja, a mögötte lévő munkát és küzdelmet már nem. Talán ebben is segíthet a darab…
Csillogásról szó sincs, mi ezekbe a darabokba mind belehalunk. Életünk nyolcvan százalékát kívánja és rengeteg erőfeszítést. Ezzel persze nincs gond. Mi, színészek, mind szenvedélybetegek vagyunk. Örülünk, de ez egy fájdalmas öröm.
– Szerinted hogyan tekintenek az emberek a színészek tevékenységére?
Ezt tőlük kellene megkérdezni. Valószínűleg nem úgy, ahogyan mi, de ez nem feltétlenül baj. Kell, hogy legyen illúzió! Mindegy, hogyan készül az előadás, a végeredmény a fontos, a többi műhelytitok. Az Egy egyszerű szemöldökráncolás ezekbe a műhelytitkokba avatja be a nézőt.
– Czeizel Gáborral több ízben is együtt dolgoztál már, ő rendezte Az Ajtó és az Ölelj át darabot is. Milyen köztetek a rendező-színész viszony?
Abszolút kiegyensúlyozott, értjük egymás nyelvét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a harmadik közös munkánk.
– „Mi, színészek, perverzek vagyunk: mindent szeretünk, ami különös” – mondtad egy korábbi interjúban. Ezek szerint az Egy egyszerű szemöldökráncolás számodra telitalálat.
Így van. Ez egy huncut darab (nevet). Kálmánnal és Péterrel ki kellett találnunk egy közös jelet, hogy tudjuk, onnantól kezdve már civilként beszélünk egymással, mert a színpadon elmosódik a határ a kettő között.
– Szerinted jobban megmutatkozik a személyiséged ebben a darabban, mint a korábbiakban?
Mi mind magunkból dolgozunk. A szerep formálja a színészt, és egy idő után már nem tudod, hogy ez a saját tulajdonságod vagy örökölted valahonnan. A színész nyilvánvalóan nem skizofrén, de sokszor elgondolkozunk, hogy az adott szerep mennyiben hasonlít ránk. Mivel a darab egy előadás készítéséről szól, önmagunkat, az alkotói énünket képviseljük a színpadon.
– Azt vallod, hogy a színész csak a saját élményeiből dolgozhat. Ennek fényében minél többet megél, annál jobb lesz a színpadon?
A sok élmény nem feltétlenül biztosítja a színész kvalitásait. Akadnak sokat megélt emberek, akik nem lennének jó színészek, miközben vannak kiváló színészek, akik kevesebb élettapasztalattal rendelkeznek. Abban viszont biztos vagyok, hogy minél több élethelyzetet tapasztalsz meg, annál könnyebben mozogsz majd mind az életben, mind a színpadon.
– Egyszer azt nyilatkoztad, a változatosság érdekel a legjobban ebben a szakmában.
Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen szélsőséges női figurákat alakíthatok. Különféle élethelyzetekbe kerülhetek, más és más karaktereket kell megformálnom. Mi más lenne vonzóbb feladat egy színész számára, mint hogy ennyiféle szerepben tűnhet fel?
– Pár éve egy interjúban említetted, hogy olyan, mintha nem szakadt volna el a köldökzsinór a Színművészeti Egyetemmel, például egykori hangképző tanárod, Bagó Gizella még továbbra is foglalkozik veled. Még mindig jársz hozzá?
Igen, egy színész számára a hangszalag olyan, mint egy sportolónak az izmai. Karban kell tartani a hangom, hogy ennyi előadást végig tudjak beszélni. Ez egy folyamatos tréning. Egy színésznek jó kondícióban kell tartania a testét, a hangját és a szellemét is.
– Van egy szokásod: korán reggel kelsz fel, hogy egy órán keresztül elmélyedj saját gondolataidban. Azt mondtad, számodra ez jelenti a túlélést. Erre a meditációra a színész vagy a magánember Hegyi Barbarának van inkább szüksége?
Mindkettőnek. Számomra ez felkészülés a napra. Kell tudnom, milyen feladatok várnak rám, mikor lépek színpadra, szinkronizálok-e. Saját kiegyensúlyozott mindennapjaimat csak így tudom végigcsinálni.
- Az Egy egyszerű szemöldökráncolás május 8-án, június 21-én, 22-én és 23-án látható a Spirit Színházban.
