Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Nádas Péter Szent és profán című esszéje a magyarázatos Biblia új magyar kiadásáról szól.
„A bibliatudomány a szent szövegek tanulmányozásán alapul, de vannak még más diszciplínákból eredő további ingredienciái. Túl a teológia óperenciás tengerén táplálkozik filozófiából, históriai tudományokból, geológiából, régészetből, nyelvészetből, etnográfiából, földrajzból, kartográfiából és történeti botanikából. Tudnia kell, hogy a szél a bibliai időkben honnan milyen pollent hozott, azaz milyen növény mikor és miként virágozott. Ha Jánostizenkilenchuszonkilencben Károli fordításában azt olvassuk, hogy „Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához”- akkor tudnunk kell, hogy mi fán terem az izsóp. Ami viszont a hivatkozott Mátéhuszonhétnegyvennyolcban némiképpen másként hangzik el: „És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki”, s látjuk, hogy az izsóp Máténál elmarad, van azonban nádszál. „Und alsbald lief einer von ihnen, nahm einen Schwamm und füllte ihn mit Essig und steckte ihn auf ein Rohr und tränkte ihn.” Az izsóp ezen az igehelyen Luthernél szintén elmarad, de nála is van nádszál. Ami az új magyar fordítás 2014-ben publikált revideált kiadásában úgy hangzik, hogy „Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki.” Jánostizenkilenchuszonkilencben azonban Luther fordításában is ott az izsóp, mint ahogy Károlinál ott volt, viszont mindkét esetben hiányzott a nádszál: „Da stand ein Gefäss voll Essig. Sie aber füllten einen Schwamm mit Essig und steckten ihn auf einen Ysop und hielten es ihm dar zum Munde.” Az új és revideált magyar fordítás szerint: „Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához.” Az izsóp, a Hyssopus officinalis, az ajakosvirágúak családjába tartozik. Tudjuk hát milyen növény, habár bibliatudósaink sem tudnák megmondani, vajon Jézus ajkához miért is érintettek izsópot. Nincsen adatuk rá. Az ecet érthető, más nem lehetett, mint gyönge gyümölcsecet, mely égető szomjúságot csillapít. Az izsópnak van ugyan egy alfaja, a Hyssopi herba, amelyet drogként is számon tartanak a gyógynövények ismerői, bár ők sem tudnák megmondani, hogy mi lenne a hatása. Az ember olyan lény, akire olykor egyenesen a hiszékenysége hat.”
INTERJÚ
Paul Austerrel Köves Gábor készített interjút.
„Költőnek készült, Amerika egyik legnépszerűbb, még ha nem is feltétlenül Amerikában legnépszerűbb szépírója lett belőle. Nimbusza Európában fénylik szebben; míg a tengeren innen rajongói, a tengeren túl inkább olvasói vannak. Az Auster-rajongáshoz a kapudrogot első nagy sikere, a New York trilógia, ez a posztmodernnél is posztmodernebb detektívtörténet-füzér jelenti. Több mint tucatnyi regénnyel (Holdpalota, Az orákulum éjszakája, Brooklyni balgaságok), számos forgatókönyvvel (Füst, Lulu a hídon) és nem kevés memoárral (Máról holnapra, Winter Journal) a háta mögött a Brooklynban élő szerző megadóan tűri a ráaggatott posztmodern jelzőt. Egy interjúban megemlíti, hogy elég korán megkapta az „okos fiú” címkét, és ez tartósan meg is ragadt, noha a szándékai – mint mondja – komolyak, mindig is komolyak voltak: sosem csak a poénra megy, a mély emberi dolgok érdeklik. Hogy ez mennyire így van, arról a magyar olvasó is megbizonyosodhat; a New York trilógiával hamarosan megkezdődik az életmű újrakiadása, a 71 éves szerző legújabb és minden eddiginél terjedelmesebb regénye, a 4321 pedig a könyvfesztiválra jelent meg.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Kálmán C. György írt recenziót Pető Péter Leshatár című regényéről.
„Kevés lelkesítő mondható tehát el a Leshatárról mint regényről. De azért van egy pár kellemes meglepetés. Az egyik ilyen az, hogy olvasható, sőt olvasmányos azok számára is, akik – mint a recenzens – nem értenek a focihoz, sőt nem is igen érdekli őket. Végül is, nem a fociról (a szabályairól, a helyezésekről vagy a taktikai elemekről) van szó a szövegben, hanem az emberi viszonyokról, a folytonos döntési helyzetek okozta szorongásról (meg hatalomról, örömről), a foci körülötti szervezési, üzleti és érzelmi hálókról. Mindez pedig a foci ismerete vagy szeretete nélkül is átlátható, érzékelhető. Másfelől ott a rengeteg finom megfigyelés, amiről fentebb már volt szó: a bírók, játékosok és szurkolók egyaránt ebben a mi közös világunkban mozognak, az ő gondjaik, indulataik, örömeik hasonlóak, mint bárki másé – ha nem törekszik is a szöveg valódi panorámára, nagyon élvezetesek a szilánkok, amelyeket felvillant. Végül pedig a regény biztos kézzel, magától értetődően teremti meg az elbeszélő hangot, annak a futballbírónak a sajátos tónusát, aki főszereplő és mesélő egyben. Van egy sajátos gondolkodásmódja és stílusa, megképződik az olvasó lelki szemei előtt az a kesernyés, olykor indulatos, szorongó, de társasági ember, aki a történeteit mondja, mondja nekünk. Ezzel a figurával magyarázható és menthető az a vicces(kedő) sziporka-halmaz, amiről az imént volt szó: éppen ez a jellegzetes megszólalásmód tartozik a főszereplő-elbeszélőhöz.”
AZ ÉS KÖNYVE ÁPRILISBAN
Jánossy Lajos írt elemzést Lábass Endre Árnyékkereskedő, I-III. (Üvegsziget, Varázscsomó, Mutabor) című művéről.
„A XIV. századi Mandeville-t szemeli ki Lábass, vagy fordítva: Mandeville Lábasst arra, hogy az Árnyékkereskedő lábra kapjon, bizalommal támaszkodik az egyik a másikára. De persze Lábass nem lenne az, aki, ha a folytatásban nem rejtélyek és meglepetések labirintusába kalauzolná olvasóját. Mert ugyan nem üstöllést, de fokról fokra kiderül, hogy a rendkívüli távolságokból és égtájakról tudósító Mandeville alakja fölöttébb kétséges; többen nem csupán utazásainak megtörténtét, hanem egyenesen létezését vonják kétségbe. Ebből a kétes egzisztenciából nem nehéz kibetűzni Lábass ironikus önarcképét sem. Egy nem létező utazó nem létező utazásainak kellős közepébe csöppenünk, és ebben a regényes, mondhatni borgesi helyzetben a mesék láp- és lidércvidékébe, tündéri és ördögi figurákkal teli kísértetvilágába oldódik a történelmi tények és adatok kopár mintázata.
Mandeville tényleges vagy vélt nyomába eredve, forrásait kutatva Lábass elkezdi róni említett köreit; különleges leírásokat olvashatunk János Pap országáról, gyémántfolyókról és a mára legendákba vesző, a Belső-Ázsiába ékelődött birodalomról, az 1165-ben Európában elterjedt hiedelemről, hogy volna arrafelé, pontosan behatárolhatatlan területen egy elszigetelt keresztény végvár, amelynek mind diplomáciai, mind katonai szerepe kiemelkedő a tatár térfoglalás korában. De hasonlóképpen dús és bőséges elbeszélésekbe mélyedhetünk le akár az Arthur királyt és a Szent Grált övező mondakör rétegeit, akár arimatheai József és az örmények kapcsolatát, vagy a kazárokat, a tatár Kánt, netán London első topográfusát, az elmaradhatatlan Kolumbuszt, illetve a magyar utazókat illetően.”
VERS
A versrovatban Cselényi Béla és Izsó Zita versei olvashatók. Kedvcsinálóként Cselényi Béla egyik szonettjét közöljük itt:
Rálátás a létre
Ó, mennyi felnőtt sürgött körülöttem!
Lesték szavamat, mostak, főztek reám;
buzgóságuktól piros lett a teám,
s csak elfogadtam mindezt törődötten.
Jó lenne és jó is elvágyni léhán,
s hazajönni, mondván, hogy rendbe jöttem,
tornyosulhat már a munka előttem,
de a messzi Pisa tornya ferde ám.
Az átélés szintjén minden zaklatott,
csak madártávlatból lesz varázslatos
furcsa életem, mit kevésnek érzek.
Beveszem a gyógyszert, s írok, ha hatott,
míg a blazirt idő fádul eltapos(,)
ólomsúllyal, hogy attól nem is vérzek.
PRÓZA
Ahmed Amran, Darvasi László, Nomád Földi László és Nógrádi Gábor prózája mellett Totth Benedek tárcája szerepel a héten.
Részlet Darvasi László Szabad szerelem című novellájából:
„Olyan össze-vissza napok következtek. Hol jöttek a bolsevikok, hol se szó, se beszéd elrobogtak. Az egyik este kocsi hozta vissza a kastélyba Karolinát, aki földúlt volt, a szeme kisírva. Remegett a keze, nem találta a kilincset. Aztán ivott likőrt, megkínálta Ernát is, az apjával beszélt hosszan valamit, amitől végre megnyugodott. De lehet, hogy az a legalább öt pohár likőr is segített. Biztosan összevesztek az elvtárssal. A nagyhatalmú elvtárssal.
Te átkozott Stein Frici! Ez egy zsidó fiú, régről ismeri Erna, még abból az időkből, amikor meggyfavesszővel hadonászott az árokparton, parittyaszöggel lőtte meg a gerlét. Milyen fekete lett a haja, milyen fényes, mintha cipőkenőccsel kente volna össze. Az apja tekintélyes rabbi a városban. Stein úr, aki mindig lassan, bicegve, gondolataiba mélyedve sétál a városban, nagy könyvekkel a hóna alatt, Tóra, Talmud, imakönyvek, zizegő szalagok. Mi az, hogy Tóra.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi kritikája Bocsárdi László Alice című darabjáról (MITEM, Nemzeti Színház), valamint Gianina Cărbunariu Artists Talk című darabjáról és rendezéséről (Trafó) szól.
„Aki itthonról igyekszik követni a nemzetközi színházi trendeket, tudja, hogy Magyarországon két – komolyan vehető – nemzetközi színházi fesztivál létezik: a Nemzeti Színház MITEM-je a „hivatalos”, a Trafó pedig a „folyamatos”, ahol a külföldi bemutatók az évad állandó részét képezik. (…) Sepsiszentgyörgy tiszta, erdélyi forrásából érkezett a dubstep, free jazz és techno elemekből dolgozó zenei világra tomboló tinédzser története – igen, ez Bocsárdi László Alice-a. Illetve egy látványos elemeket alig használó, okos és önreflexív előadás Bukarestből: ez utóbbi Gianina Cărbunariu darabja és rendezése, az Artists Talk.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála Szabó T. Anna Senki madara című hangoskönyvéről írt.
„E történet tágabb értelmezési tartományt igényel. Lázadás vagy inkább az ember döntésszabadságának elfogadása? Modern mese az empátiáról és a toleranciáról, akár kulturális, akár személyes viszonyok egymásnak feszüléseként értelmezzük. „Szárnya-e? Ujja-e?”, végtére is mindegy. Megérint, és ez a lényeg.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
