+ Zene

Szakcsi Lakatos Béla: Minden jó gitáros Babos Gyula keze alól került ki

Jó szisztémákkal, szorgalmasan tanított, nagyon szerették a növendékei.

„Mondhatom, hogy szinte minden jó gitáros az ő keze alól került ki”

– emlékezett a elhunyt Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenészre, zeneszerzőre, művésztanárra egykori zenésztársa és barátja, Szakcsi Lakatos Béla.

A zenész szombaton elmondta, barátságuk 1972-ben kezdődött. Akkor mutatták be neki a kezdő gitáros Babos Gyulát, akit bevett a Rákfogó nevű zenekarba is. Később a Babos Gyula által alapított Saturnusban is együtt játszottak, de barátságban maradtak azt követően is, hogy a zenei életben különváltak útjaik.

„Nagyon rendes ember volt és nagyon jó gitártanár. Tanítottunk együtt a Bartók konzervatóriumban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén és a kőbányai zeneiskolában is. Jó szisztémákkal, szorgalmasan tanított, nagyon szerették a növendékei”

– emelte ki Szakcsi Lakatos Béla.

Babos Gyulát csütörtökön érte a halál. A dzsesszgitárost saját halottjának tekinti a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszéke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és annak Kőbányai Zenei Stúdiója.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top