Április 17. és 18. | 20.00, Trafó Kortárs Művészetek Háza, COMPANY WAYNE MCGREGOR: AUTOBIOGRAPHY, Koncepció és rendezés: Wayne McGregor
TUDOMÁNYOS, FANTASZTIKUS TÁNC
Kezdjük néhány random adattal! Hétéves kora óta lenyűgözik a számítógépek, diplomája van szemiotikából, és nem jön zavarba, ha valaki a kognitív pszichológiáról akar vele beszélgetni. Kisgyerekként John Travoltát utánozta a Szombat esti lázból. Báljelenetet készített az egyik Harry Potter-filmbe. A Radioheadnek koreografált klipjét már közel ötvenmillióan látták. Igen, még mindig ugyanarról az emberről beszélünk: a kortárs tánc technikás fenegyereke, Wayne McGregor tavaly ősszel bemutatott koreográfiájával érkezik Budapestre.
Wayne McGregor a nemzetközi táncvilág azon jeles alkotói közé tartozik, akiknek meghatározó munkái a bemutatót követően kisvártatva eljutottak hozzánk. A széria folytatódik: a Trafóban ötödik alkalommal lép fel a koreográfus saját társulata, a korábbi Random Dance Company, mai nevén Company Wayne McGregor egy mindenestül önéletrajzi ihletésű munkával. Senki ne gondoljon könnyes-mosolygós nosztalgiára: Autobiography című munkájában McGregor szintézisét adja mindannak, amit a táncról és az emberről tud, gondol, érez. És arról, amit felfedezett, ezúttal a saját genetikai állományán keresztül.
Kíváncsi és nyughatatlan: talán e két szóval írható le legrövidebben McGregor karaktere. 1970-ben született a Manchester melletti Stockportban, majd Leedsben és New Yorkban tanult táncot. 22 évesen hozta létre azóta is folyamatosan működő társulatát. A kilencvenes évek második felére jegyzett koreográfus, és ami talán ennél is fontosabb: stílusa összetéveszthetetlen, mégis mindig meglepetést okoz. Nem is feltétlenül stílus, inkább ars poetica és sajátos viszony ez a színpadon kívüli valósághoz, hiszen az új technológiákhoz kezdetektől radikális bátorsággal nyúl McGregor. A művészet és a tudomány nála nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező és erősítő kommunikációs formák.
Ahogy egy interjúban beszél erről:
„Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek már volt otthon számítógépe, és nem éreztem soha, hogy a technikai eszközök valamiféle extrát vagy hozzáadott értéket jelentenének az életemben vagy a munkáimban. Az új technológiák az életem, így a koreográfiáim integráns részét képezik.”
A műfajok, médiumok, eszközök közötti határokat nem ismerő McGregor nevéhez izgalmas interdiszciplináris projektek sora fűződik.
Sci-fibe illő például egy néhány évvel ezelőtti vállalása, amikor a San Diegó-i Egyetem kutatócsoportjával közösen laboratóriumi körülmények között koreografált. A munka közben a kognitív kutatók a kreatív folyamat minden állomását archiválták: képpel, hanggal, szöveggel, számításokkal írták le és elemezték, hogyan születik meg egy ötlet, és a próbák során hogyan formálódik, változik, akár illan el a végső változatból.
Az eddigiekben a folyamatosan fejlődő technika által meghatározott világunkat szenvedélyesen megérteni akaró, ízig-vérig kortárs művész portréját vázoltuk fel. Ám McGregor pályájának lényege a kiszámíthatatlanság: 2006 óta a világ talán legismertebb klasszikusbalett-társulata, a londoni Királyi Balett történetének első olyan rezidens koreográfusa, aki a kortárs tánc világából érkezett.
„Mindenki magával hordozza a saját fizikai történetét, és teljesen mindegy, hogy előtte hiphopot, breaktáncot vagy klasszikus balettet tanult.”
Adódik a kérdés, vajon hogyan egyeztethető össze McGregor szemlélete egy olyan, nagy hagyományokkal rendelkező együttes értékeivel, mint amilyen a Királyi Balett? Egy BBC-interjúban a koreográfus arra emlékeztetett, hogy minden társulat egyéniségekből áll, ő pedig szabad kezet kért és kapott a kísérletezéshez. A koreografálás számára interakció: a lenyűgöző technikai tudással rendelkező táncosoktól folyamatosan tanul, a velük való munka számára is kihívás.
„Ha az a kiindulópontunk, hogy nincsenek szabályok, a közönség nem feltétlenül fogja tudni, mire is számítson, és ez igazán egészséges dolog.”
Az új területek felfedezése életre szóló küldetés McGregor számára. Új munkája, az Autobiography különleges önélet- írás, amihez saját DNS-ét használta fel kiindulópontként. Barátai óvták a kutatás elején: ki akarná tudni, hogy, mondjuk, hajlama van az Alzheimer-kórra? A végeredményben nem volt semmi riasztó, viszont már az első elemzés 11 ezer oldalnyi (!) adattal szolgált. Ezt követően a genom „tájképpé” alakult: ritmikus formák, színek, történetek rajzolódtak ki belőle.
„Egy algoritmus határozza meg a jelenetek aznapi sorrendjét.”
Feltérképezett génállománya alapján McGregor a 23 kromoszómapár mintájára 23 néhány perces etűdöt készített tíz táncosának. Huszonöt, a táncszakmában eltöltött év után az érdekelte, vajon milyen nyomokat hagyott ez az idő a genetikai kódjában.
„A test élő archívum. Nem a nosztalgia, hanem a jövőről való gondolkodás helyszíne. Minden sejtben jelen van az egész élet lenyomata.”
Röviden: McGregor saját genetikai kódja segítségével mesél a múltról, és jósolja meg a jövő lehetséges történeteit.
A táncest különlegessége, hogy sohasem valósul(hat) meg kétszer azonos formában, hiszen a fix nyitó- és zárójelenettől eltekintve egy algoritmus határozza meg a jelenetek aznapi sorrendjét, illetve azt, hogy melyikben ki vesz részt. Elvileg 24 000 permutáció lehetséges:
„Komoly küzdelem a táncos- oknak, hogy nem tudják előre, mit fognak csinálni a színpadon, mégis jelentést kell létrehozniuk”– mondja McGregor. És ha hihetünk megérzésének, a történetnek még koránt sincs vége, hiszen úgy véli, „a genetika és a mesterséges intelligencia két hatalmas terület, ami a következő öt évben robbanni fog.”
Jászay Tamás
A RENDEZŐ GÉN(JE)
Epigenetika, vagyis a genomon „kívüli”, a genom „feletti”. A dinamikusan fejlődő kutatási ág azt vizsgálja, hogy a környezeti tényezők szülőkre gyakorolt hatása hogyan fejeződik ki az utódokban anélkül, hogy a DNS szekvenciája megváltozna. Tegyük fel, hogy az emberi élet egy egész estés mozifilm! A sejtek a színészek, a DNS a forgatókönyv: utasításokat tartalmaz a szereplők számára arról, hogyan játsszák el karakterüket. A DNS-szekvencia a forgatókönyv szavait jelenti, és ezek kombinációi, vagyis a gének határozzák meg a kulcsfontosságú eseményeket. Ha a genetika tudománya olyan, mint a forgatókönyvírás, akkor az epigenetika a rendezéssel analóg. A forgatókönyvet olvasva a rendező dönt arról, hogy bizonyos jeleneteket kihagy vagy felerősít, hogy dialógokat rövidre zár vagy hosszabban fejt ki. Vissza a valóságba: mindaz, hogy mit eszünk, hol élünk, mennyit alszunk, mit sportolunk, és még ezer más folyamat a gének kifejeződésére is hatással van, aminek köszönhetően bizonyos gének „bekapcsolódnak”, mások „elalszanak”.
A gének „emlékeznek”: a szülők, nagyszülők életének fontos eseményei, háború, éhínség, gyökeres életmódváltás akár több generációval később is visszaköszönhet. Ezt a folyamatot és következményeit kutatja az epigenetika.
