Március 31. | 19.30, Zeneakadémia – Nagyterem, DANYIIL TRIFONOV ZONGORAKONCERTJE, Mompou, Schumann, Grieg, Barber, Csajkovszkij, Rachmaninov és Chopin művei – már lezajlott.
Április 16. | 19.30, Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, YUJA WANG (zongora), DAISHIN KASHIMOTO (hegedű) ÉS ANDREAS OTTENSAMER (klarinét) KONCERTJE, Chopin, Debussy, Stravinsky és Bartók művei
SZÜLETETT MARKETINGESEK
A közösségi média a klasszikus zenét sem hagyta érintetlenül. A Facebook, az Instagram és a Twitter alaposan beleszól abba, ahogy egy zenész ma megmutatja magát. A világsztárok felnövekvő generációja látszólag fittyet hány a korábban bevett módszerekre, és a megszokásainkra is. Vajon jól temperált látszatról van szó csupán?
„21 elképesztően dögös klasszikus zenész, akit ismerned kell”– bármennyire fiktív paródiának tűnik, a harsány felhívás egy létező médium valóságos anyagának főcíme volt néhány évvel ezelőtt. A cikk pontosan azt nyújtotta, amit ígért: Stjepan Hauser csellistától a zongorista Lang Langig mutatta be az olvasóknak a komolyzene mutatós felületi struktúrákkal megáldott kortárs férfi képviselőit. Utóbbiról például ez szerepelt a cikkben:
„Felejtsd el a kimért, pókerarcú előadóművészeket! Olyan férfira van szükségünk, aki felvállalja a féktelenséget is – a ringó testtel és hullámzó karokkal muzsikáló Lang Lang pedig éppen ilyen típus.”
Ez a nyilvánvalóan végletes, mégis kifejező példa világosan megmutatja, mennyire másképp fogyasztja ma a közönség a klasszikus zenét (és előállítóit), mint akár néhány évvel ezelőtt is. Ebben a fordulatban pedig nemcsak a sajtó, hanem maguk a művészek is egyre aktívabb szerepet játszanak. Mert persze az idézett példa mértéktelen bulvárossága már inkább kontraproduktívnak hangzik, valójában nem sokkal lóg ki a trendből, mely szerint a tudatosan felépített, álló- és mozgóképekkel egyaránt közvetített imázsnak a klasszikus zenében is jelentékeny szerepe van, ha a közönség megszólításáról van szó. A gyakorlati megvalósítás pedig egyre inkább a közösségi média különféle felületein – főleg a három legnépszerűbbön: a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren – zajlik.
A szupersztárnak számító Lang Lang például határozott márkaépítésre használja a közösségi médiát, amelyen vérbeli luxusbrandként prezentálja önmagát (vagy még inkább pre- zentálja őt a neki dolgozó profi stáb). Közösségi oldalain nem csupán szigorú promóciós tevékenységre, vagyis a fellépések és a különféle kiadványok népszerűsítésére szorítkozik, ugyanakkor nem is a megszokott facebookos-instás tartalmakat kínálja. Nála tehát nincs helye se az ételfotóknak, se a „tréningruhában virágot locsolok” típusú, ellesettnek tűnő pillanatoknak: Lang Lang mindig szigorúan a legelegánsabb öltönyökben, a leghíresebb koncerttermek színpadán tűnik fel méregdrága karórákat villantva, filmcsillagok és egyéb hírességek társaságában. Ez pedig eszünkbe idézheti: az egykoron a legfelsőbb társadalmi rétegek kiváltságának számító komolyzene modern képviselője által megteremtett, anyagi bőséget és hatalmat tükröző arculat biztosan nem nyit újabb fejezetet a zenetörténetben.
Hasonló típusú, átgondolt, a magas minőség érzetét a fizikai megjelenéssel is közvetítő építkezés figyelhető meg Yuja Wang közösségi oldalain. Pár évvel ezelőtt egyébként ő is áttörte a szaksajtó határait, amikor egy amerikai fellépésén egy azóta is emlegetett, merészen rövid és feszes, sikítóan narancssárga dizájnerruhában lépett színpadra. A fiatal kínai zongoraművész, aki a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer társaságában főként 20. századi kamaraműveket, többek között Bartókot fog előadni, később ezt nyilatkozta az esetről:
„Egyszerűen csak magamat adtam, és olyan ruhát vettem fel, amilyet, mondjuk, egy klubba is felvennék. Huszonnégy éves voltam, és éppen úgy öltöztem, ahogy abban az életkorban szokás.”
„… az érintésnyi közelség felvillanyozó illúzióját is felkínálja híveinek.”
Ha figyelembe vesszük, hogy Rosalyn Tureck, a Bach-interpretációkkal nevet szerző amerikai zongoraművész fél évszázaddal ezelőtt még kikérte magának, hogy egy fotós a lábait merészeli kihangsúlyozni egy portréanyagon, akkor könnyen beláthatjuk, mennyire megváltozott a klasszikus zenészek nyilvános reprezentációjára vonatkozó eszmény. Vannak, akik ezt az új helyzetet és a közösségi felületek kínálta lehetőségeket már-már művészi színvonalon képesek nyilvános imázsuk szolgálatába állítani. Közülük is kiemelkedik Anna Netrebko, aki a Twitter szövegalapú világában inkább csak a promócióra szorítkozik, Instagramján és Facebook-oldalán viszont egészen más sebességre kapcsol, és sűrűn közölt képeivel és videóival hihetetlenül érdekes dívafigurát alkot meg. Olyat, aki egyfelől – az operadívákra vonatkozó hagyományos szerepelvárásnak megfelelően – extravagáns, és elképesztő ruhakölteményeiben beutazza a fél világot, másfelől viszont az új idők szavára hallgatva meghökkentően közvetlen is. A művésznőt pizsamában vagy szánkózás közben is megfigyelhetjük: vagyis az érintésnyi közelség felvillanyozó illúzióját is felkínálja híveinek.
Az eleve élénk színekkel megrajzolt személyiségként elénk lépő operadíváknak persze jól állhat ez az újszerűen felerősített jelenlét, de nem csak ők tudják ügyesen alkalmazni. A kulcs alighanem a természetesség, amit jól példáz Nico Muhly amerikai zeneszerző, aki igen ügyesen kamatoz- tatja a verbális közvetlenséget a Twitterjén, így nem csoda, hogy sokan követik, és tőle az sem tűnik olcsó fogásnak, hogy Instagramját elárasztja a kutyájáról készített képeivel. Mindezeket ügyesen kiegészítve Facebookját inkább a koncertek hirdetésére, a vonatkozó kritikák megosztására használja. De persze azok is sokat nyerhetnek a közösségi médián, akik az évszázadok óta érvényben lévő felfogás szerint nem szeretnék, ha bármi is elvonná a figyelmet a zenéről. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon szintén fellépő zongorista, Danyiil Trifonov például ebből az alapállásból közelít a nyilvánossághoz, így nem meglepő, hogy Instagramját például eléggé bátortalanul használja, Facebookján viszont lényegében ugyanúgy a csúcsminőség ígéretét közvetíti, mint Lang Lang – csak sokkal indirektebb módon: a meg- annyi videó és fotó szinte sosem a személyére, hanem inkább a koncertek, próbák izgalmas részleteire irányítja rá magabiztos kézzel a figyelmet.
Greff András
SZTÁROM A SZÁMOM
Ha a cikkünkben szereplő művészek közül dobogósokat kellene hirdetnünk a képzeletbeli imázsépítési versenyben, a nyugati világnak sem lenne oka szégyenkezni a kínai zongoristák mellett: Lang Lang (Facebookon 479 ezer, Instagramon 181 ezer, Twitteren 285 ezer követő) után a kubáni kozák felmenőkkel büszkélkedő orosz operacsillag, Anna Netrebko is tarolna (Facebookon 341 ezer, Instagramon 327 ezer, Twitteren 53 ezer követő), akinek nyomában ott jár Yuja Wang (Facebookon 153 ezer, Instagramon 57 ezer, Twitteren 24 ezer követő). A hozzájuk képest némileg szerényebb mutatókkal bíró Danyiil Trifonov (Facebookon 38 ezer, Instagramon 6 ezer, Twitteren 7 ezer követő) és Nico Muhly (Facebookon 13 ezer, Instagramon 9 ezer, Twitteren 80 ezer követő) számait ugyanakkor a világ vezető komolyzenei orgánumai között számon tartott brit Gramophone magazinéval együtt érdemes értelmezni, amelyet mintegy 60 ezer fő kísér figyelemmel a Facebookon. (A cikkben szereplő számok a 2018. februári állapotot tükrözik.)
