Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Magyar Miklós Filozofikus regény vagy regényes filozófia? című esszéje Jea-Paul Sartre Az undor című regényét elemzi.
„A mű ezzel a mondattal kezdődik: „Legjobb volna napról napra följegyezni az eseményeket.” Mégis igen kevés utalás történik az 1930-as évek társadalmi-politikai történéseire. Az egyén és a világ találkozása során a Lét két lényeges vonatkozása kerül megvilágításra: a szabadság és az abszurd. Roquentin számára ez a szabadság abszolút, ami az abszurdumba torkollik, amelyben a főhős a Lét kulcsát véli felfedezni. Később a háború, az ellenállás hatására, a szituáció fontosságának megjelenésével, Sartre az abszolút szabadság gondolatát megtagadja.
Sartre valamennyi kritikusa észrevételezi, hogy a filozófia, a színház és a regény közül az utóbbi az író legkevésbé természetes kifejezési módja, sőt ennél tovább menve, a legtöbben nyíltan vagy burkoltan „tézisregényként” kezelik a sartre-i regényt, vagy egyenesen bukott kísérletnek tartják. Egyes kritikusok szívesen interpretálják Az undort Heidegger filozófiájának egyszerű vulgarizálásaként, ugyanakkor az utolsó lapokon Husserl Formális és transzcendentális logika (Formale und transzendentale Logik) című művének azon tételét látják illusztrálva, amely az „Essenz” és „Existenz” fogalmát állítja szembe.
Könnyen lehet cáfolni, hogy Sartre Husserl hatása alatt írta volna Az undort.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Bazsányi Sándor Vonzó lábszag című kritikája Miranda July Az első rosszfiú című regényéről szól.
„A tetszetős és meghökkentő (tetszetősen meghökkentő) részletektől hemzsegő regény sajátos örömöket okoz az olvasónak – mint amilyen sajátos örömökben részesülnek maguk a regényszereplők is (például a Cheryllel valamiféle szexuális tanácsadói telefonkapcsolatban álló Philip). Ugyanakkor, ennek fejében, nem kapjuk meg azokat a szokásos örömöket, amelyeket többnyire elvárunk és kapunk a regényektől (és most nem Laurence Sterne Tristam Shandyjére, James Joyce Ulyssesére, Szentkuthy Miklós Praejére vagy Esterházy Péter Termelési-regényére gondolok). Merthogy July világábrázolása nem realista (ami nem baj), hősei nem kiszámítható pszichikai rúgóra járnak (és ez sem baj), történetének fordulatai nem emlékeztetnek más ismert történetek fordulataira (ami továbbra sem baj), történetmondása meg egyenesen zavarba ejtő (ami aztán végképp nem baj). Az olvasó tényleg jól jár, azazhogy úgy jár jól igazán, ha mihamarabb félreteszi vagy legalábbis hagyja meginogni előzetes tudását az emberről, az emberek közötti testi–lelki kapcsolatok általános természetrajzáról, a magányról, a vágyról, a szerelemről, a gyűlöletről, az anyaságról és más ilyen ősrégi alapértékekről. Jól teszi tehát, ha nem azt reméli July könyvétől, hogy majd általa megerősödik előzetes, már-már gyanúsan kényelmes világ- és emberismeretében, hanem inkább, éppen ellenkezőleg, annak örül, hogy kénytelen – miként Kafka vagy a hozzá hasonlóan nem-humanista szerzők esetében – teljességgel újragondolni azt. Vagy legalábbis a regény olvasása során érdemes minél hamarabb elfogadnia (sőt megszeretnie) July játékosan rebellis látásmódját.”
GRENDEL LAJOS 70 ÉVES
Láng Zsolt köszönti:
„Szeretem ezeket az elegáns, filigrán könyveket. Ha egy mondatban kellene ismertetni őket, azt mondanám, a szabadság regényei, mert az élet szépségét keresik, és mi más volna az élet legszebb pillanata, ha nem a szabadság megélése.
Mindegyik könyv azt kérdezi: 1. hogyan lehetséges, hogy 1989-ben megtestesült az addig illúziónak hitt szabadság? 2. hová és hogyan tűnt el? A következtetés pedig: kiábrándultunk. De egyben ez a bizonyíték is: ha kiábrándultunk, akkor ez azt bizonyítja, hogy ami nem úgy lett, ahogy lennie kellett volna: létezett. Van közöny, de van, amit ez a közöny nem tud sem betemetni, sem megfagyasztani.”
ÉS-KVARTETT
Totth Benedek Az utolsó utáni háború című regényéről Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szilágyi Zsófiával és Takáts Józseffel beszélgetett.
A pontjaink a következők:
Deczki Sarolta: 7 pont,
Károlyi Csaba: 6 pont,
Szilágyi Zsófia: 5 pont,
Takáts József: 5 pont.
Ez összesen 23 pont, a maximális 40-ből.
„K. Cs.: – Kultkönyv lett a Holtverseny, Margó-díjat is kapott. Nem lehetséges-e, hogy rossz helyről néztük az új regényt?
Sz. Zs.: – Jóska rögtön mondta a tanácstalanságot. Simán lehet, hogy ezt a könyvet nem nekünk írták. Érdekes, hogy nem olyan kiadó adta ki, amely populáris irodalomra szakosodott. A magas irodalmat kiadó Magvető meghatározta az elvárási mércénket is. Ugyanakkor a Holtversenyt szeretők legtöbbje csalódottságról beszélt ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az olvasók tömegei kevésbé szeretik, mint az úgymond profi olvasók.
D. S.: – A kritikák, melyek a magas irodalom olvasóihoz szóltak, inkább írtak jót róla. Nekem egyébként nem a videojátékok jutottak eszembe, hanem az amerikai akciófilmek vágástechnikája. Egy idő után nagyon elkezdett bosszantani, hogy minden pont akkor történik, amikor már valami végzetessé válna. Mikor menekülnek a ruszkik elől, pont akkor érnek el a folyópartra az öccsével, amikor ott vár rájuk egy révész. Az öccse játékkatonája mindig eltűnik, de mindig pont akkor bukkan elő, amikor kell.
T. J.: – Csak egyetérteni tudok ez előttem szólókkal.”
VERS
A héten Horváth Benji hosszabb és With Imre két rövidebb versét közöljük. Ez utóbbiak közül idézzük itt az egyiket:
Ott lettem volna
a születésénél
Ha nem zavartak volna el a folyosóról
Ezerkilencszáznyolcvankilenc
Augusztusában mikor éppen
Minden úgy tűnt hogy változni kezd
Ott voltam végig az életében ahogy
Az elsőszülöttet végigkíséri a szülői
Tekintet és aggodalom ami kitart
Amíg vagyunk és amíg valaki nézi
A sírfeliratot utánunk évtizedekig
Ott leszek ahol már senki sincs rajtam
Kívül olvasom a halálunk dátumát
Utánam évekkel és még mindig nem
Tudom mit kellett volna tenni azért
Hogy ne négyméteres angyalok törjék
Darabokra a vásznon az életünk
PRÓZA
Mesterházy Balázs, Méhes Károly, Péter János és Szánthó Erika Emma prózája olvasható a héten. Tárcatár: Radnóti Sándor.
Részlet Méhes Károly Utazás Oszkárral című írásából:
„Talán minden azért történt, mert kicsi volt, olyan kicsi. Kicsi maradt. A melle közben akkorára nőtt, mintha. Most ő hasonlítgassa?
Szaladt, mert nem tudta, melyik is az az utca. Az oszkáros pasi már másodszor telefonált.
De hát megmondtam magának, kijön a metróból és rögtön balra. Mit keres a túloldalon? Kicsi a lába, hiába fut, a gyorsasága másoknak lassúság. Iván megmondta, hogy egyszer elkapja, csak ne lássa anyuci. Anyuci nem láthatja, mert bent fogták a pszichiátrián, Iván azt hörögte, na végre, ott van, ahová való.
És akkor ő már futott. Kis lábaival, ahogy csak bírt. Vígh Aphrodité, mondta bele először a telefonba. Betty, a nővére foglalt helyet neki, így estére odaér, különben meg szobrozhatott volna este hétig a Keletiben. Az oszkáros a Délitől startolt. Ki a metróból és balra. Lehet, hogy ezt mondta. Csak futott, próbált átbújni az emberek között, elvégre kicsit volt, a könyökükkel vágták fejbe.
Iván jägerezett, amikor hazaért.”
FILM
Báron György Back in the USSR című filmkritikája két filmről szól: Sztálin halála, Lajkó – Cigány az űrben.
„Hrusztaljov, a világhírűvé lett sofőr felbukkan Armando Iannucci több fesztiváldíjat nyert, majd Oroszországban betiltott Sztálin halála című friss filmjében is. Az olasz nevű angol rendező éles szemmel vette észre, hogy itt nem Claudiusok és Macbethek versengnek a hatalomért, hanem megannyi Rosencrantz és Guildenstern. Piti kóklerek, kufárok, bűnözők, teli gatyával, mert tudják, hogy ők is rajta lehetnek Sztálin hagyatékban maradt halállistáján; ők ne tudnák, kik megannyi kebelbarátjukat küldték a halálba…”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia Vivárium című színházkritikája Molnár Ferenc A hattyújáról szól, melyet az Örkény Színház mutatott be.
„Mintázatok. Az előadás alapvetően ezekkel és ezekből dolgozik. Viselkedésbeli, hatalomtechnikai, életszagú mintákból. A karakteres látványt leszámítva mindenben visszafogott: mértéktartóan aktualizál (dramaturg: Szabó-Székely Ármin), de egy-két tust azért rendesen bevisz, van min nevetni; a színészeket egyenrangúként mozgatja, sőt pózoltatja, kellékből pedig keveset használ, de ami a színpadon van, az nem véletlenül került oda. Mint például az a kis gömbakvárium, amelyben egyre közelebbről vizsgálhatjuk, hogyan úszkál a díszaranyhal, miközben körülötte az emberiség önérzetesen gyakorolja a (ki-, be-, fenn-, össze-, vissza-, maga- stb.) tartást.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
