+ Irodalom

Clare Azzopardi: Pár női név – részlet a könyvből

Noran Libro kiadó Európa női szemmel című sorozatának legújabb kötetei között szerepel Clare Azzopardi máltai írónő Pár női név című kötete. Itt ebből olvashattok egy részletet.

Noran Libro kiadó Európa női szemmel című sorozatának legújabb kötetei között szerepel Clare Azzopardi máltai írónő Pár női név című kötete.

Clare Azzopardi (1977) máltai irodalmat tanít a máltai egyetemen, szerkesztőként is dolgozik a Merlin könyvkiadónál, irodalmi fesztiválok szervezésében, nemzetközi irodalmi programokban vesz részt. Több, gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvet is írt felnőtteknek szóló prózakötetei mellett.  Ebből a magyarul Pár női név címen megjelenő könyvéből angol, horvát, román, szlovén és olasz fordítás is készült. Itt ebből olvashattok egy részletet, a cikk végén pedig a könyvfesztiválos bemutató helyét, idejét találjátok.

Clare Azzopardi

Pár női név

Gracey

Gracey egy öreg házban lakott, az ajtaja egykor zöld lehetett fakilinccsel, de most a helyén csak madzaghurok lógott, akár a szoptatástól megereszkedett mell. Kerüljön beljebb, kedvesem, hadd töltök egy kis leminorát. Helen belépett a szobába, dohszag volt és kutyapisi-szag. Nem fél a kutyáktól, remélem. Ez itt Toni, nem harap, most csak azért csinálja ezt, mert még nem ismeri. Elég volt, Tomi, ül! Kész, abbahagyni! Egy porszemnyi kanapéra mutatott a pici poros szobában. Üljön le, hozok valamit inni. Nemsokára visszajött egy üveg limonádéval, koppanva tette le az asztalra. Helen felemelte a poharat, repedt volt és kosztól homályos. Tessék csak, egy kis leminorát! Helen felemelte az üveget, de ahogy tölteni akart, rájött, hogy üres. Nem szólt egy szót sem. Morcosan méregette a környezetét, a kiszáradt növényekkel zsúfolt nappalit, a konyhát, vagy amit konyhának lehetett gondolni, a pikkelyesen hámló műgyanta pultot és a lógó szekrényajtókat, és a fal mellett álló, sárga műanyag függönnyel körbevett fürdőkádat. Két szoba, és kész, itt történik minden: a főzés, a mosás, az evés, a szülés, a tévénézés (ha lenne tévé), a veszekedés, a halál. Szűk folyosó vezetett a másik szobához, az lehet a háló. Biztos van itt vécé. Kimehetnék a mosdóba? Igen, persze, aranyom, maga biztos nem mehetett ki a reggeli nyitás óta. Ott a folyosó végén. Ne is törődjön a rendetlenséggel, a gyerekek mindent felforgatnak, olyanok, mint a sáskák.

Kint nem volt szemét, kivéve pár mocskos edényt, nyilván a kutyát etette itt, de nem volt étel egyikben sem. Bement a hálóba, egy matrac nélküli ágyat és egy szekrényt látott, aminek hiányzott az egyik ajtaja, a másikra meg az volt felkarcolva, hogy pdm. A szekrény belseje tátongó fekete lyuk; süketítő, mint a környező csend. Az egyik sarokban függönnyel elkerített vécé állt; egykor fehér lehetett, de most már fekete volt, és nem volt benne víz. Lehúzni sem volt mivel, de mellette volt egy csap és egy vödör. Helen elcsavarta, de abból se jött semmi. Nem is próbált pisilni, visszament. Mit akart tudni Bonnieról és Brice-ról? Nem is tudom. Azt mondta, jól ismerte őket.

Emlékszik a Morning Starra? Csak arra, hogy mindenki emlegette. Nos, Brice és Bonnie gyakran eljöttek oda. Helen egykedvű arca egyáltalán nem zavarta meg az öregasszonyt. A Morning Starba, a Strait Streetre, érti? Ez fontos, mert sok máltai el se jön az ilyesféle mulatságokba. Nem is nekünk való az ilyesmi, hogy úgy mondjam, nem érik meg a pénzüket. Ezek csak az amerikaiaknak és az angoloknak valók, a táncok miatt, tudja. Szépek voltak ők ketten, Bonnie és Bice. De soha nem mentek férjhez, ha jól tudom, igaz? Persze mi is szépek voltunk, szépek és ostobácskák, igen. Nem mintha bárkivel elmentünk volna, dehogy. Csak annyi, hogy odamentünk, és azt kérdeztük: vennél nekem egy italt? Aztán egy másikat. És vizezett kólát ittunk whiskey helyett, vagy felvizezett mentalikőrt. Minden legálisan ment, de tényleg. Mindenkinek megvolt a bárcája,anélkül nem is lehetett volna dolgozni. A rendőrség adta, nem más. Mindenkinek másféle engedélye volt, van, akinek kiszolgálásra, másnak éneklésre vagy táncra, érti? Nem kér még egy kis limonádét? Miért nem iszik semmit?

A cipőről is akartam kérdezni valamit, amit ma reggel vett. Hát igen, mindig egymás agyára mentünk, azon versenyeztünk, melyikünk csinosabb. Én mindennap új ruhát viseltem. Versenyeztünk, ki kap több aprót. Az öregasszony megvakarta a fejét, korpa porzott az ujjai alatt, és egy hajcsomó maradt a kezében, amit a padlóra dobott. Tudja, milyenek voltak az aprópénzek? Felállt és lassan a kredenchez ment. Néha százat is kerestünk egy este. Tudja, mennyi az? Tíz font. Helen ebben a pillanatban jött rá, hogy Gracey mezítláb van. Próbált visszaemlékezni rá, hogy milyen cipő volt rajta délelőtt, de nem tudta felidézni. A kredenc nagyon régi volt, oroszlános lábú, zöld márványpultos, egykor szép lehetett, de mostanra szétette a szú, az egyik lába megroggyant.

Az öregasszony kinyitotta a felső fiókot, de nem volt benne semmi; a másodikat, az is üres volt; a harmadikból végre elővett egy bádogdobozt. Pár aprópénz volt benne, odavitte Helennek. A Morning Starnak dolgoztunk. Én is, egész életemben. Én és pár másik lány. Azért voltunk ott, hogy a férfiak a pénzt költsék, mondjuk odamentünk, Buy me a drink. Jaj, darlin’ buy me another, you want?Én ebben nagyon ügyes voltam, ezekkel az italokkal. És tartottam magam. Úgy értem, nem mentem el akárkivel. Azt mondtam a pasinak, hogy jöjjön inkább el, itt és itt lakom, aztán rossz címet adtam meg. Mert én indultam is haza rögtön, amikor zártunk. Nem úgy, mint például Mary. Ismeri Maryt? Na, ő mindenben benne volt, ő aztán nem félt. Minden pénzét ékszerekre meg ruhákra költötte, érti. Amerikából hozták neki, ezért ő volt a legszebb. Elment szobára is, őt aztán nem zavarta az ilyesmi. A kisöcsémet is csicskáztatta, aszonta neki, Állj őrt! Az odaállt, és úgy tíz perc múlva kezdte csinálni a balhét, mintha razzia lenne, vagy mi, és a matróz persze megijedt és lelépett. Mindig volt valaki, aki megvédje, mert hogy volt ez a gyilkosság, amikor megölte a szeretőjét a matróz. Őrült volt, ezerszer szúrta meg, szétvagdosta egészen. Hol is tartottam? Lényeg, hogy Maryvel mi jóban voltunk, mert az öcsém striciskedett neki. Hogy mi volt a két Miss Higginssel? Nem, ők nem olyanok voltak egyáltalán. Mi csak a magunkét csináltuk, én is és ők is, semmi többet. Csak flörtölni kellett a matrózokkal, de ha azok bevadultak, otthagyták őket faképnél. Igazi úrinők voltak, nem kikötői cafkák. Leszöktek az apjuk háta mögött, elmentek táncolni, vagy enni a Britanniába, és nagyon szerették a Morning Start, mert jó hely volt, tisztességes hely, úgy bizony. Egy nap értük jött az apjuk, na, azt látnia kellett volna, hogy vonszolta el őket onnan. Fifikás kis nők voltak, igazi boszorkányok, nem ijedtek meg az apjuktól. Mindenki megőrült értük. Az összes tengerész, aki megfordult itt.

Helen jól megnézte az aprót a tenyerében. Az érmék olyanok voltak, mint a tízcentesek. Felirat volt rajtuk: NL. Na, szóval, mi rengeteg ilyet kerestünk akkoriban. Minden pénzünk megvolt, de egy pillanat alatt el tudtuk költeni az egészet. Na, szóval. Kinek a lánya maga? A Ġaċintáé? Tal-Horza, más néven. A St Paul’s-ból. Tényleg onnan való? Na és mióta dolgozik Bice és Bonnie boltjában? Régóta. És még élnek? Kik? A papa meg a mama. Apám már nem, Isten nyugosztalja. Na és férjnél van? Csak a cipő miatt jöttem. Hát, engem végül a Ġużi vett el, a Roxy Dance-ből. Egész az ujjam köré csavartam. Ġużit mindenki szerette. Én is, tetszett nekem, de igazából legjobban az amerikai fiúkat szerettem. Mindig egy olyan magas szőkére vágytam, de nem volt szerencsém. Volt ez a Johnny gyerek, ez megszeretett, hívott, menjek vele, azt mondta, van egy farmja, gazdagok leszünk. Én mentem volna, de tényleg. Csak végül megijedtem. Azt akarta, hogy menjek vele szobára, és féltem. Azt mondtam, jöjjön el hozzám haza, és mondtam neki hasból egy címet. Azt mondtam, jöjjön tizenegy után. Nem is tudom, hogy találtam ki, azt mondtam neki, ami először az eszembe jutott. És mit gondol, kié volt az a cím?  A Bice-é és a Bonnié. El is ment, bekopogott. Bice ajtót nyitott, és az én matrózomnak annyi volt. Én mondom, megbabonázták, de tényleg. Másnap és azután láttam őket együtt. Nem tudom, hogy mit mondhatott Bice rólam, mert többet szóba se állt velem. Rám se akart nézni. Még oda se jött, hogy szemrehányást tegyen, hogy rossz címet adtam. Semmi. Teljesen elfelejtett, mintha nem is élnék, érti? Biztos, hogy mondott neki valamit énrólam, de soha nem tudtam meg, mit hazudott. Végül Bice mégse ment vele szobára, vagy Johnny hagyta itt, nem tudom. De aztán jött Ġużi, és én hozzámentem.

Egyszerre csend lesz. A karosszékek és a régóta sötétben sínylődő növények derengenek a félhomályban. Kutyaszőr, bűz. Pedig igazán szeretett, az én amerikai Johnnym, és én is igazán szerettem. Jókötésű volt, magas, csinos. És persze szőke. Ők soha nem beszéltek róla, mi? Bárcsak vele maradhattam volna! Nem, többé nem hallottam róla. Mit is mondott, miért jött ide? A pénzemért jöttem, rossz pénzt adott nekem ma reggel. Csend. Ha nincs pénze, hogy megfizesse a cipőt, akkor egyszerűen visszaviszem. Csend. A cipő, asszonyom. Amit ma reggel vett. Visszavinném, ha lehet. Miféle cipő, gyermekem? Az, amit ma reggel vett, az a csillogó köves. Azt mondta, hogy akkora kő van rajta, mint egy teafilter, nem emlékszik? Az öregasszony felállt, átment a másik szobába. Hallatszott, hogy fiókokat nyitogat-csukogat. Kis idő múlva egy megviselt cipőt hozott vissza, régi volt, a pántja is elszakadt, de az oldalán tényleg kő volt. Ez volt a kedvenc cipőm. A Britishben vettem. Szép volt, de tényleg. Brice és Bonnie mindig szép cipőket árult, pont olyat, amit szeretek. Erre gondolt? Mihez kezdene vele? Teljesen elhordtam már. Igyék egy kis limonádét, biztos nagyon szomjas. Hozzak egy kis kekszet? Nem, köszönöm, most már mennem kell. Ez az egyetlen cipőm, ami még megvan. Nem tudom, hová lett a többi, a kis nyavalyások biztos széthordták.

Helen kiment az ajtón, ami egykor zöld lehetett és kilincse is volt, lement a széles és csúszós lépcsőkön, a keskeny és koszos utcán, a balkonokon libegő mosott ruhák és a kíváncsi öregasszony figyelő tekintete alatt, aki azt hitte róla, hogy a köztisztaságiak küldték. Ahogy végigment az Old Bakery Streeten, észrevette, hogy még mindig Gracey aprópénzeit markolja. Vissza kellene vinni neki. Mégis továbbment, el egészen a Higgins kisasszonyok házáig. Biztos nagyon izgulnak – ma nagyot késett. Felszaladt az emeletre, bekopogott, ki az? Én vagyok, Helen. Ilyen későn, édes?  Mi történt? Bonnie kinyitotta az ajtót, és beinvitálta. Nem, ma nem lehet, az anyám biztos halálra izgulta magát, túl későig kimaradtam, vár haza, hogy megetessem, megmosdassam és lefektessem. Most csak azért jöttem, hogy ezeket átadjam. Helen kinyitotta a markát, és átadta a fémpénzeket. Hát ez meg mi? Ma délelőtt bejött hozzám Gracey a Morning Starból. Megkérdezte, hogy vajon hová lett Johnny, az amerikai. Gracey? Milyen Gracey? Vett egy cipőt is, azt, amelyiken akkora kövek vannak, mint egy teafilter, de ezekkel fizetett pénz helyett.

Gracey? Igen, azt mondta, a Morning Startól. Az Eagle Streeten lakik. Na de hát… Gracey… Ġużi Graceyje… már réges-régen nincs itt… Miért? Mi van vele? Meghalt, aranyom. Meggyilkolta egy tengerész. Az az amerikai. A kádban találtak rá. Késsel szabdalta össze, legalább negyvenszer szúrt. Ez már nagyon régen volt. Nem mostanában. Legalább húsz éve. Ha bejössz, Bice sokkal többet is tud mesélni erről. Biztos, hogy Gracey volt? Igen, azt mondta. Kopott vörös ruhát viselt, és vett egy köves cipőt, és nekem adta a pénzt, amit a Morning Starban keresett.

(részlet)

SZABÓ T. ANNA FORDÍTÁSA

Noran Libro kiadó Európa női szemmel című sorozat legújabb köteteinek szerzőivel Bán Zsófia beszélget, közreműködik Szabó T. Anna 2018. április 21-én, szombaton délután fél 3-kor a könyvfesztiválon, a Supka Géza teremben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top