Kortárs „szelfik” a festészetben
Ön?arcképek kiállítás az Artézi Galériában
„Önarckép? Érdekes. Nem jutott volna eszembe!”
(Kováts Albert)
A reneszánsz és különösen a 19. század óta az önarckép népszerű műfaj. Az izmusok és az 1945 utáni modern festők szívesen rögzítették arcvonásaikat, életkoruk, személyiségük változásait. Még a geometrikus absztraktok is a saját nyelvükön újították meg a műfajt. Mindig érdekes szembesülni azzal, hogy a hagyományos keretek feszegetése, a stiláris sokféleség, szemléletbeli eklektikusság mit eredményez.
A jelenlegi kiállításon 15 képzőművész mutatja be önportréját, azt, amilyennek látja vagy láttatni akarja saját magát. 7 női alkotó és 8 férfi. Közülük egy szobrász (Húber András) két textiles (Kelemen Katalin, Székelyi Katalin), négy elektrografikus (Gábos József, Láng Eszter, Lieber Erzsébet), egy kollázs készítő (Géczi János), három grafikus (Molnár Iscsu István, Szemethy Imre, T. Horváth Éva) és öt festő (Faragó Ágnes, Király Gábor, Mózes Katalin, Németh Géza, Sinkó István). Pontatlanok a besorolások, hiszen legtöbbjüknél igaz, hogy vegyes technikával dolgoztak nagyon igényesen figyelve a kivitelezésre, anyaghasználatra.
Figuratív önarcképeket állít ki a többség, természetesen feszegetve a figurativitás határait (Faragó Ágnes, Király Gábor, Láng Eszter, Molnár Iscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Sinkó István, Szemethy Imre, T. Horváth Éva).
Félreértés volna azt keresgélni, hogy hasonlít-e a létrehozott mű a fotóval rögzíthető archoz. Az már izgalmasabb kérdés, hogy a teremtés folyamán mennyire távolodott el a művész a külső látványtól, a belső utazás érdekében mennyit, és hogyan mert torzítani, idealizálni, változtatni megjelenésén a szimbolikus tartalmak érdekében.
Jelekkel közöl személyisége rejtett rétegeiről, aki inkább a nonfigurativitást, informelt választja: Gábos József, Géczi János, Kelemen Katalin, Lieber Erzsébet, Székelyi Katalin; avagy a nyelv sokféleségével önarcképez: expresszív, dinamikus Húber András, Mózes Katalin. Lehetne még sokféle dichotómia szerint sorolni: egyszerű-bonyolult, lírai konstruktív-lírai absztrakt. Ám lehetne arról is írni, hogy miként folytatódnak a hagyományok és milyen irányba mutatnak a megújulások.
Az Artézi Galéria kiállítása bizonyítéka annak, hogy milyen széleskörű lehetőséget teremthetnek az önarckép-műfajt megőrzők, és azt is, hogy ez a téma miként alakítható tovább a kortárs képzőművészetben. A jelek és szimbólumok (Kelemen Katalin, Székelyi Katalin), a fragmentumok (Géczi János), az archaikus-mitológikus utalások (Hüber András, Mózes Katalin) és a lélek, a tudat és a tudattalan rétegei (T. Horváth Éva, Szemethy Imre) a nézőt arra késztetik, hogy elgondolkozzanak saját önképükről, netán arról, amit a külvilág felé mutatnak, vagy elrejtenek.
Rajkó Andrea Fenya
A kiállítás 2018. április 10-ig tekinthető meg az Artézi Galériában.
