U – Juli 22 (Norvégia)
Rendező Erik Poppe
Utoya Július 22 (2011)
68. Berlinale Nemzetközi Film Fesztivál
2011 július huszonkettedikén délután Norvégia fővárosában, Oslo kormánynegyedében bomba robbant, majd alig másfél órával később a főváros közelében fekvő Utoya szigetén A.B. Breivik megkezdte a csaknem tíz évig előkészített akcióját.
A szigeten a kormányzópárt, a Munkáspárt ifjúsági tagozatának tagjai táboroztak ugyanúgy, mint minden nyáron.
A szigeten összesen hatszázan voltak. Breivik hamis rendőrigazolvánnyal jutott be a táborba, lelőtte a rá gyanakvó két felnőttet, majd hetvenkét percig tömegmészárlást rendezett a táborozó fiatalok között.
Lehet-e, szabad-e minderről filmet készíteni, kérdezték az áldozatok hozzátartozói és a film rendezője és producere Erik Poppe is.
Nemcsak kegyeleti okok intették óvatosságra, hanem erkölcsi és etikai megfontolások is.
„Sohasem lesz már ugyanolyan senki, mint 2011. július 22 előtt volt”
– mondta szomorú mosollyal a film vetítése után a rendező. Minden negyedik norvég állampolgárnak volt egy ismerőse, akit közvetlenül érintett az utoyai tömegmészárlás.
A rendező készíthetett volna dokumentumfilmet, de nem ezt a módját választotta a ma is fájó tragédia feldolgozásához.
Poppe megpróbálta a majdnem lehetetlent. A tanúk (értsd túlélők) elbeszélései alapján rekonstruálta a rettenetes nap eseményeit. Ennek alapján készült a film forgatókönyve is. Mielőtt a filmről lenne szó, nagyon fontos, hogy megértsük, miről nem szól ez a film. Nem a norvég politikai rendszer kritikája. Nem Breivik, a tömeggyilkos személyiségének elemzése. Ebből a filmből senki nem tudja meg, hogyan jutott Breivik fegyverekhez, milyen megfontolások alapján döntött úgy, hogy „megtisztítja” Norvégiát a bevándorlóktól, a menekültektől. Mindezekről bárki olvashat, az információk mindenki számára hozzáférhetők. Breivik szinte nincs is jelen a filmben, csak egy sötét ruhát viselő alak bukkan fel néhányszor, kezében az automata fegyverrel, de még az arcát sem látja a néző.
A film megnézése után sem tudjuk, mi Breivik kedvenc étele, melyik évszakot szereti a legjobban s szokott-e nevetni.
A film rendezőjét elsősorban az érdekli, hogyan reagálnak a fiatalok a mindannyiuk életét fenyegető helyzetre, amikor egy számukra láthatatlan ember úgy lő rájuk, mint az agyaggalambokra. (Néhányuk sokáig azt hiszi, hogy a norvég rendőrség tagjai lőnek rájuk, mert Breivik egyenruhája megtéveszti őket.) Hetvenkét percig tart az embervadászat. A gyerekek megpróbálnak telefonálni a rendőrségnek, egyikőjük a mamáját hívja fel többször, de a segítség nem jön.
Erik Poppe a hetvenkét percet rekonstruálja filmjében, a túlélők és az áldozatok hozzátartozóival készült beszélgetések alapján. Poppét a békeidőben lezajlott hetvenkét percig tartó háború érdekli, mely szó a vérengzés előtt egy ártatlan (s némileg naív) vitában többször is elhangzik. Néhány gyerek azt állítja, hogy Norvégia is háborús résztvevő…
A filmben néhány perccel ez után hangzanak el az első lövések. Egy diák azonnal felismeri, hogy ezek puskalövések (saját hazájában, egy iszlám országban hallhatta eleget), de a többiek meggyőződése hogy katonai gyakorlatozás zajait hallják.
A főhős, Kaja (a valóságban tizenkét éves volt a tragédia idején, de nem volt ott a szigeten) aki húgával van a táborban mindent megtesz húga védelméért. Az ő reakciói, szemlélete, gondolkodása segít a nézőnek nemcsak megérteni, de átérezni is, mit jelent a valódi életveszély.
A film egyúttal (legalábbis a recenzió szerzőjének) szimbólum is. A lövöldöző nem látható, azt sem tudni, miért lő (így azt sem, kire), nincs arca, nincs neve, csak a gyilkos fegyver ismétlődő zaja hallatszik.
Kaja felelősnek érzi magát húgáért, Emilie-ért. A filmben mindvégig érte aggódik, őt keresi, s talán ennek lesz áldozata is. (Emilie megmenekül.)
Összesen hetvenhét halálos áldozat, több mint száz sebesült. A tragédia után néhány hónappal a körültekintő vizsgálat nyomán mindenki számára ismertté vált, hogy a kormánynegyed elleni támadás elkerülhető lett volna és az utoyai vérengzés idején a segítség nem érkezett meg időben. A nézők a rendezőtől tudták meg, hogy az országban egy millió ember vonult az utcákra 2011. július 23-án.
A film után Erik Poppe rendező többek között ezt mondta:
„Számomra kicsit furcsa, hogy ez a film bekerült a versenyző filmek közé. Én ugyanis azért készítettem el ezt a filmet, hogy mindannyian elgondolkozzunk azon, milyen világban élünk.”
Breivik 21 év börtönbüntetést kapott. (Norvégiában ez a maximális börtönbüntetés, s csak akkor hosszabbítható, ha az elítélt továbbra is veszélyes a társadalom tagjaira.)
Többször panaszkodott fogvatartása körülményei miatt.
Ferber Katalin
